Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)
HORVÁTH JÁNOS: A Rippl-Rónai tanítványok. Rippl-Rónai művészetének hatása az 1910-es években Kaposváron
Gaspard Ribot Maillol: Banyulsi részlet, 1899. olaj, karton RRM nem alkotott. Egy vidéki birtok művészi alkotásra serkentő létformája utáni vágy valószínűleg ott született meg, s addig munkálkodott benne, míg megvalósult számára is. „Banyulsban természetesen megismerkedtem az egész Maillol-familiával. Van köztük borügynök, halász, író, muzsikus. Ez utóbbi, a Wagner imádó, Gaspard Ribot Maillol, miattam vagy inkább általam kapott kedvet a pikturához. Máig is hálálkodik érte. Tizennyolc éves voltakkor, talentumos, jó ízlésű fiú. Jellemző, hogy azonnal festeni kezdett, rajzolni csak később. Mindjárt kezdetben igen érdekes embernek mutatkozott. Nagybátyja, Aristide Maillol hüledezett bámultában: nem tudta a dolgot megérteni. De három évvel ezelőtt már arról értesített, hogy Gaspard kiállítást rendez Druet-nél Párizsban, majd meg hogy a kiállítás sikerrel járt, a fiúnak megvették összes tollrajzait. " 5 Gaspard Maillol végül papírgyáros lett. A művészek által használatos minőségi rajzlapokat küldött Kaposvárra Rippl-nek. Martyn Ferenc is sokat használt a Maillol-papirosból. A művész testvérei, Rippl-Rónai Ödön és Sándor szerény tehetséggel, jó karakter érzékkel pasztell port5 Rippl-Rónai visszaemlékezései. Nyugat, 1911. 43. oldal rékat festettek. Hiányzott belőlük a művészi formakultúra megteremtéséhez szükséges alapozó rajztanulmány. Dilettáns hibáik ellenére, bátran utánozták bátyjuk egyszerűnek tűnő modern forma- és szín redukciós ábrázolási elveit. - Bizonytalan arányérzékkel kontúros rajzhálóba foglalták a színes, sík felületet. A Rónai szignó használatát József akkor tiltotta meg Sándornak, amikor az operaénekes testvér festőművészi felbuzdulásában, a bátyja utáni népszerűséget is bezsebelve, a pesti Operaházban portrézta a társulat tagjait. Ödönnek volt egyéni szerkesztésű RRÖ betűs szignója. Néhány alkotása ismeretében sajátos, naiv báj fedezhető fel bennük. A mai műkereskedelemben előfordult, hogy a két fiatalabb testvér szerény kis munkáját József bátyjuk műveként forgalmazták. A művészi próbálkozás terén Rippl-Rónai Ödön több elnézésben és kivételezésben részesült. Ő volt József pályaútjának kezdeti támasza. A művész nagy szeretettel és türelemmel tanítgatta az új stílusok értelmére, melyből Ödön levonta a maga gondolkodására redukált, józan következtetést: a modern kép egyenlő a vázlattal, vagy annak szintjén abbahagyott alkotással. A kezdéshez nem is rossz elmélet idővel sokat fejlődött benne. Múzeum alapító lett az igaz művészet ügyéhez