Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

CSEPINSZKY MÁRIA: A szennai szabadtéri néprajzi gyűjteményben felépített somogyszobi lakóház áttelepítésének története

sinába csak a kéve kalászos végét kell bedugni, így a szalma nem tört össze. Megvettük ezt a „kézi-masinát", és az ügyes szennai Váradi Feri egy kis elektro-motort szerelt hozzá, hogy ne kelljen kézzel hajtani. Ez még a 80-as évek elején volt, 86-ban már két ilyen masinánk volt, mert csináltattam Magyarlukafán még egyet. Ezért 1986-ban már két masinával csépeltünk. A kicsépelt szalmából aztán ki kell gráblálni a kuszát. A kigráblált szalmából készül a zsupp-kéve. A kéve tövit jól a földhöz verték, hogy egyenes legyen a vége. A megkötött zsuppkévét még leállították, és „vellával kiszálazták": az eltört szalmaszálakat kihúzták belőle. Egy zsuppkévéből a zsuppolok átlag 5 babicát kötöttek. A tetőn egy méter hosszra öt babica kell. Ha két masina ment, naponta 14-18 ember dolgozott 400 forintért/nap. Ez ugyan nem tartozik szorosan a csépléshez, de mi a kicsépelt szemet, egy múzeumi öreg (de megreparált) rostával kirostáltuk. A háztető zsuppolása Amint elkészült a zsupp, jöhettek a zsuppolok. A magyarlukafai KaizerÁdám és brigádja: Heincz Antal, Bognár József, Kékesi István Tóbiás, Ponoczky Sándor. Ádám bácsi a zsuppolás művésze - azon kívül mindig vidám, hajnaltól késő estig dolgozó, mindenkin segítő, páratlan ember - volt. A zsuppolást négyzetméterre vállalták, egy négyzetmétert 210 Ft-ért csináltak meg. A somogyszobi ház teteje 200 négyzetméter. A zsuppkévéből először babicákat kötöttek, sok „bak" -zsuppot, és kevesebb „kanca'-zsuppot. Persze mindenekelőtt kötelet csináltak, hogy legyen mivel a zsuppkévéket összekötni. A bak-zsuppot a tövéhez közel kötötték a kancazsuppot a kalászához közel, és mindegyiket „megkettőzték", vagyis az összekötött babicát felibevették, és a kötésnél átfordították. így a szalmakötél nyolcast írt le, s nagyon szorosra fogta a babicát. A zsuppolást Ádám bácsi kezdte, mindig az éleket kötötte föl először, ahogy mondani szokta „kiskancásan", vagyis a kanca-zsuppok tövükkel voltak lefele: így egy lépcsőzetes rajzot alkottak. Amint az él megvolt, elkezdték az első sort: a legalsó lécre kanca-zsuppot kötöttek tövivel lefele, hogy a tövek egy vonalba legyenek. Mintegy 25-30 centi távolságra egy deszkát szegeltek, s a kanca tövét addig engedték le. Ádám bácsi mindjárt két sort kötött egyszerre: kötötte a kanca-zsuppokat tövükkel lefelé, a második sortól kötötték a bak-zsuppokat kalászukkal lefelé. Amint Ádám bácsi mintegy másfél-két métert haladt, jött utána a következő, s kötötte a harmadik lécre. A következő zsuppoló hasonlóképpen: a negyedik lécre kötött, s volt úgy, hogy a tető mind két oldalán kötötték a zsuppot. Az utánpótlás zsupp-kévéket Bognár Józsi bácsi dobta föl a tetőn dolgozóknak. Mikor már olyan magasan voltak, hogy nem lehetett földobni a babicákat: jó pár babicát összekötöttek, s vellára szúrva Ponoczky Sanyi vitte föl létrán a tetőre. A hátsó kontyot Tóni bácsi, az elsőt Ádám bácsi csinálta. A tető gerince más módszerrel készült. A gerinc elejére és végére kötötték a „Marinkát": ez egy babaforma zsupp-kő. A gerincre kerülnek a „buksik". A buksikat mindig Ádám bácsi csinálta, - három-négy babicából egy buksit. Miután megkötötte a buksit, a munkapadon kettéhajtogatta a szalmaszálakat, majd a kettévett buksikat lerakta a földre. A földön először jól megtiporta, majd megöntözték a buksikat. Amikor a gerincet végig tömték szalmával, akkor kötötték föl a buksikat. Ez díszíti is az épületet, és jól levezeti a vizet. Mikor kész lett a tető, Ponoczky Sanyi körbe nyírta a kilógó bak-zsupp kalászokat, a kanca tövivel elvágólag. A padláson pedig Tóbiás nyírta le a kilógó szalmaszálakat, mert ugyan azt nem látja senki, de Ádám bácsiék csak tökéletes munkát adtak ki a kezükből. Amikor minden kész, Ádám bácsi még végig gereblyézi a tetőt. A zsuppolást I986. július 17-én kezdték, és nyolc nap alatt fejezték be: dolgoztak 17. 18. 19. 21. 22. 23-án és 31-én. A falazás munkálatai A zsuppolás után lehetett a sározást elkezdeni. A somogyszobi ház sározását 1986. augusztus 7-én kezdtük, és dolgoztunk 8-án, 9-én, 11-én és 12-én. Maga a sárzó-föld kiválasztása is igen fontos dolog, mert akármilyen földdel nem lehet falat rakni. Molnár János bácsi a sározó-brigád vezetője nagy szakértelemmel választotta ki a határban a sározáshoz legmegfelelőbb földet. Orsós Imre szennai lakos kitermelte, és kis traktorával behordta a múzeum területére. Negyven fordulót hozott: ez kb. negyven köbméter föld. A sározáshoz a földön kívül szalma és víz kell. A földet a sárkeverés helyére tolták, leraktak egy réteg földet aztán rá egy réteg szalmát, majd ismét földet s szalmát, közben Molnár János bácsi minden rétegét leöntötte vízzel. Ezt a műveletet sose engedte át másnak: „nem mindegy hogyan, és mennyit önt az ember" - szokta volt mondani. Amikor megfelelő nagy volt a kupac - János bácsi mindig tudta mennyi sarat kell keverni - elkezdődött a lapátolás, amint mondtuk, a „keverés", s ez abból állt, hogy először átlapátolták a sarat egy másik helyre, majd vissza. Ezt három-négyszer ismételték, míg jó lett az anyag. De ha nagyon jó kedvünk volt, akkor nem „kevertük", hanem megtapostuk a sarat. Amikor patics falat készítettünk akkor hígabb sarat kellett keverni. Amikor kész volt a sár, lehetett sározni. A fonásba becsapkodták, benyomkodták a sarat. Az anyagot talicskával tolták a sározó asszonyokhoz. Egy nap 60-70 centiméter magasan lehetett a falat megrakni, magasabban nem, mert „kibuggyant". Ezért annyi dolgozó kellett, hogy egy nap alatt körbeérjenek, mert így jól ki lehetett használni az időt, s másnap egy újabb kört lehetett rakni.