Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

CSEPINSZKY MÁRIA: A szennai szabadtéri néprajzi gyűjteményben felépített somogyszobi lakóház áttelepítésének története

Amikor minden oszlop állt, akkor került sor a sárgerendákfölrakására. Mint, ahogy régen, most is kézi-erővel csináltuk. Az ácsok a hátsó sárgerenda fölrakásával kezdték, először egy állást csináltak derékmagasságban, és arra emelték föl a gerendát. Ehhez a munkához segítséget hívtak, - akit éppen el lehetett kapni a múzeumnál dolgozók közül, vagy a faluból, - mert a gerendák nehezek, s nagy baj történhet, ha nem bírják megemelni, s visszaejtik. A hátsó gerendát három részben tették föl, a középső kis pótlás került utoljára a helyére és faszögekkel szögelték össze. Ezután következett a pitarnál lévő sárgerenda föl- és beemelése. A legnehezebb a mestergerenda fölemelése volt. A somogyszobi ház eredeti mestergerendája az első-szoba és a konyha fölött megy. A hátsó szobában már az átalakítás utáni gerenda volt. A nagy feladatot ügyesen oldották meg. A mestergerendát fölrakták az állásra, majd onnan csak az utca-felöli végét emelték helyére, majd mikor az bent volt, emelték fel a másik végét is, és igazították helyre. Míg az ácsok dolgoztak, a restaurátorok sem tétlenkedtek: tisztították és konzerválták az eredeti anyagot. Mikor a sárgerendák és mestergerenda helyrekerült, következett a födémgerendák fölrakása, amikor kész volt, tették föl a második sárgerendákat. Ekkor állt a ház váza s lehetett az oszlopokat támaszokkal megerősíteni. A támaszokat szintén faszögekkel rögzítették az oszlopokhoz, miután cigányfúróval kifúrták a faszög helyét. 1986. február 5-én, és 6-án már cudar idő volt, de még dolgoztak az ácsok. Február 7-én leesett a hó, s abba kellett hagyni a munkát. A tetőszerkezet ácsolása Nehezen tavaszodott, ezért csak április 16-án lehetett a munkát folytatni. Ekkor az ácsok: Szabó János, Bellai József, Dobos Gyula, Horváth László, Bellai Endre voltak, napi bérük 600-Ft volt. A munkát a tető-anyag elkészítésével és fölrakásával kezdték meg. A szalufák kiszabása volt az első feladat. Janika Szabó sablont csinált, és annak alapján szabták ki a szalufákat, vésték a csapokat, fúrták a lyukakat. A lent kiszabott szalufákat egyenként húzták föl a tetőre, és ott állították össze, és rögzítették faszögekkel. Először a csonka szalu-pár fölállítására került sor, majd a többi szalupárt állították föl. Ezeket a sárgerendához faszöggel erősítették. Míg a brigád a tetőn dolgozott, Dobos Gyuszi a ház mellett függő-ónnal ellenőrizte, hogy függőlegesen állnak-e a szalu-párok. Ha függőlegesen álltak, akkor lehetett léccel egymáshoz rögzíteni. Mikor az összes szalu-pár állt, akkor kezdték az ácsok a lécezést. A lécnek való gyertyánfát az Erdőgazdaság engedélyével 1985. őszén vágtuk ki az erdőben. A lécnek valót még 85-86 telén megfaragták az ácsok két oldalon, hogy lehessen fölszögezni a szalufákra. Ugyanekkor vágtuk ki a karónak valót is. A karók végeit hegyesre kell faragni, így lehet beállítani a talp és sárgerenda közé. A sárgerendába lyukakat fúrnak a karóknak, a talpgerendába egy hornyot, - vagy ahogy az ácsok mondták „válut"- vágtak, és ebben helyezték el a karókat. Míg Dobos Gyuszi lent karózott, Janika Szabó és Bellai Józsi bácsi a tetőn dolgozott: a léceket szegeitek föl - 120-as szeggel - a szalufákra. 1986. április 24-re készen voltak a lécezéssel és karózással. Lehetett a fonást csinálni. Vass papa és fia, Vass József, és Merkei József fonták be mogyoróveszszővel a karók közit. 1986. június 27-én rakták föl a kifűrészelt padlókat a somogyszobi ház padlására, ezzel a munkával az ácsok munkája befejeződött. Lehetett zsuppolni, de ahhoz, hogy be lehessen fedni zsúppal, először rozsot kellett aratni, - mégpedig kézzel. A tetőfedő zsupp előkészítése A Kadarkúti TSZ-nél szerződtünk rozsra, s megengedték, hogy a nagy táblában ott vágjunk, ahol szépen áll a gabona, (és ahol a földön feküdt, vagy megdőlt, azt elhagyhattuk). 1986. július 4-én kezdtük az aratást Kadarkúton, és hat nap arattunk: július 4-5-6-7-8-9-én. Az aratók voltak: Vass József, Nagy József, Bellai József, Magyoros József, Praj József, Rezsó János, Szirják Imre kaszások. Szabó János, Miszlang Jánosné, Zóka D Jánosné, Praj Józsefné, Rudán Lajosné, Váradi Ferencné, Dobos Gyula, id. Vass József, Csepinszky Mária marokszedők. Németh László, Merkei József, Zóka János, Szendefy György kötözők. Nem dolgozott mindennap mindenki, de mindig megvolt a hét kaszás, a hét marokszedő, és a három - vagy négy - kötöző. (A munkát úgy vállalták, ha kapnak meleg ebédet, mert anélkül „nem lehet aratni"- mondták. Ezért minden este, és hajnalban főztem, s akik otthon maradtak a múzeumban, - ha volt idejük napközben - segítettek zöldséget tisztítani, stb.. Minden nap sütöttem valami tésztát is, és így volt meleg ebéd.) A napi 9 órás aratásért naponta és fejenként 700 forintot kaptak a dolgozók. A Szennai TSZ kis-busza és két személyautó szállította oda-vissza a munkásokat Kadarkútra. Szép napos idő volt, amikor kezdtük az aratást, s ilyen is marad végig. Jó meleg volt, de mi azért vidáman arattunk. Esténként keresztekbe raktuk a kévéket: 20 kévét tettünk egy keresztbe és a tetejére a 21. kéve - a „pap" - került. Béczi József, szennai fuvaros, pótkocsis teherautón hordta haza a kévéket Kadarkútról, ezekből mi kazlat raktunk a Szennai Falumúzeumban. Azsuppnak való kévéket csak kézzel lehet csépelni, erre nem találtam embert sem Szennában, sem a környéken. Már majdnem elkeseredtem, amikor ajánlották, hogy Szilvásszentmártonban egy ezermester - Szerdahelyi Imre, (akit mindenki csak Baka Imre-ként ismer,) csinált egy „fa-masinát", más szóval kézi-cséplőgépet. Egy forgódobra „cséphadarókat" szerelt fel, s ha forgatják a dobot, ezek kiverik a kalászból a szemet. A ma-