Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

VARGA ÉVA: „Vérzivataros esztendők"

Gönczi muzeológiai munkájának érdeme, hogy az egyesület gyűjteménye 1936-ban közgyűjteményi rangra emelkedett. Szakmai tevékenységének elismeréséül 1941-ben a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Élete alkonyán, Göcsej népköltészeti emlékeit gyűjtve utat talál szülőmegyéjéhez. Halálát követően, az új rendszerben nevét, néprajzírói, muzeológusi érdemeit azonban már nem emlegették. Életművének értékelésére legelőször csak 1976-ban került sor. Fülöp István (1913-1975), a zalai honismereti mozgalom egyik képviselője tollából ekkor jelenik meg Gönczi életrajza, melyben a hazai néprajzi irodalom kiemelkedő személyiségének mutatja be őt. Szülőmegyéjében mellszobra 1974 óta a Göcsej Múzeum előtt áll. A zalaegerszegi művelődési központ 2004-től viseli a nevét. Immár Somogy néprajzkutató muzeológusai sem kívántak kimaradni a tisztelgésből. Egykori elődjükről 2004-ben kiállítótermeket nevezett el az eredeti végzettsége szerint ugyancsak néprajzos múzeumigazgató. Gönczi nemcsak a néprajz területén alkotott maradandót. Egyetért valamennyi muzeológiai szakma képviselője abban: a jelent az ő szakmaszeretete és precíz nyilvántartása alapozta meg. Nagyjából ez volt az a felszín, az az életanyag, amelyből - ha kicsit nehézkesen, kicsit mesterkélten is - meg lehetett rajzolni egy köztiszteletre méltó ember portréját, akiről akár utcát is el lehet nevezni. (így gondolták ezt már Gönczi életében, 1943-ban, Zalaegerszegen.) Ám arról, akinek már egyszer szobrot emeltünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ő is csak ember volt. Mind a megyei levéltárban, mind a múzeumban található egyesületi iratanyag Gönczi apolitikus alkatáról tanúskodik. Pártnak tagja nem volt, a napi politikával nem foglalkozott. A közélet dolgai annyiban érdekelték, hogy jó diplomataként, mint, aki ismeri a széljárást, kedvezően alakítsa a múzeum ügyeit. Alkalmazkodó alkata okán a megyei elit számíthatott rá, és szívesen vette a tudós öreg jelenlétét reprezentatív ünnepségek alkalmával. A múzeumigazgató pályája során megtanulta mi a legfőbb hivatalnoki erény: ha van véleménye, tartsa meg magának. Az emberi erények és gyarlóságok próbaköve volt a háború. S Gönczi 1944-ben - felsőbb utasításra - szerepet kapott a magyar történelem legnagyobb hullarablásában. Vajon ki volt az az ember, aki ekkor a múzeum élén állt? Remélem, sikerül feltárni jellemének fő vonásait, s egyúttal jobban megérteni a kort, amelynek drámájában ő maga is részt vett. Tisztában vagyok azzal, hogy a Gönczi Ferenc hagyományozta iratanyag-töredék információi sok vonatkozásban kiegészítésre szorulnak, s a kiegészítés további kutatások feladata lesz. III. „Vérzivataros években is mozognunk kell, mintha nem is környékezne bennünket veszély" A második világháború kitörésének idején Gönczi Ferenc 78 éves. Sokat tapasztalt nyugalmazott köztisztviselő. Már átélt egy világháborút. 1939-től kénytelen-kelletlen egymaga végzi immár a múzeumi munkát. Korábban, 1931-től Kovács Jenő József festőművész és képtárőr is az egyesület alkalmazásában állt, akivel Gönczi az első állandó kiállítást 1934-ben még vállvetve készítette elő. Ám igazgató és beosztott viszonyának romlása 1938-ban odáig fajult, hogy az egyesület választmányi ülésének határozata a következő évben Kovácsot felmentette a szolgálat alól. Ügyük rágalmazási és becsületsértési perbe torkollott, amely 1943-ig húzódott.

6 A háború kitörésének visszahúzó hatása hamarosan megmutatkozott az egyesület munkájában is. 1939- ben, a Somogymegyei Múzeum Egyesület éves közgyűlésén Gönczi Ferenc a „háborús viszonyok által előidézett lelkihatás és hangulat" valamint az anyagi nehézségek következtében a muzeológiai tevékenység visszaeséséről számol be. Az egyesület bevétele jelentősen csökkent. Míg a támogatás mértéke az 1920-as évek második felében 8-10 ezer_pengő volt, a háborús évek alatt felére, évi 4-5 ezer pengőre zsugorodott.

7 A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének 1940- es jelentését tanulmányozva egyet kell értenünk Gönczi Ferenc megállapításával: a somogyi múzeum egyike volt a legszerényebb költségvetésű vidéki múzeumoknak.

8 6 A megromlott munkatársi viszonyt Gönczi írásbeli figyelmeztetései jelzik. Az igazgató nehezményezi Kovács gyakori távolléteit, hiszen legfeljebb csak bejelenti, hogy elmegy, de hogy szabad-e, meg sem kérdezi. Tovább mérgesítette a viszonyt az, hogy Kovács külön díjazást (2000 pengőt) kért a megyétől, arra hivatkozva, hogy megtisztította a megye tulajdonát képező Rippl-Rónai gyűjteményt, valamint, hogy a munkát saját költségén végezte. Gönczi elismerte, hogy a képtárőr ezzel egy éven át lelkiismeretesen, szorgalmasan dolgozott, ám a kifizetést nem javasolta. Kovács elkeseredésében 1938 októberében az alábbiakat írta: „Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a múzeumnak még hivatali időn túl is díjtalanul dolgozzak. Viszont egy kultúrintézménytől egyenesen törvénytelen gesztus volna, hogy a rendes időn túl dolgozó, jelenleg 60 pengő tiszteletdíjjal dotált alkalmazottjától ilyen túlórán elvégzett munkateljesítést díjtalanul elfogadna..." Kovács fordult az alispánhoz, a Múzeumok Főfelügyelőségéhez, az egyesület közgyűléséhez, a sajtóhoz, a bírósághoz. Panasza sehol sem talált meghallgatásra. Gönczi pedig igazoló jelentések sorát írta. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy egyszerűbb megválni Kovácstól. Az 1943. április 22-én kelt belügyminisztériumi végzés szerint Kovács „magatartása következtében a további alkalmaztatásra érdemtelenné vált" 7 Az összeg megyei, városi támogatásból (1500 ill. 1000 pengő), egyesületi tagdíjakból (320-380 pengő) belépődíjakból (140 pengő körül), nagy nehezen kisírt államsegélyből (300-500 pengő), ásatási céltámogatásból (300-500 pengő), valamint az elenyésző összegű (évi 140 pengő körüli) belépődíjakból tevődött össze. A bevétel egyharmada a múzeumigazgató bére volt. Havi 150 pengő. (Pontosan ennyi volt Gönczi házvezetőnőjének tőle kapott fizetése is.) 8 Az iratanyagban megtalálható a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének jelentése a vidéki magyar múzeumok 1940-es helyzetéről. Az összegzés 15 múzeumról közöl adatokat, s felsorol további tizenötöt, amelyek a közelmúltbeli területi visszacsatolás következtében adatokkal még nem szerepelnek. Ami a múzeumok bevételét illeti Kaposvár a felsorolt 15 múzeum közül a rangsorban a 12. helyen állt.