Somogyi Múzeumok Közleményei 17/C. - Társadalomtudományi tanulmányok (2006)
Winkler Ferenc: Az európai szabadtéri néprajzi gyűjtemények megvalósításának módszere - Realizing Methods Of European Open Air Museums
AZ EURÓPAI SZABADTÉRI NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYEK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MÓDSZEREI 15 differenciáltabb módon - mind gyakrabban jelentkezik a földfalú építkezés több változata. E faltípus áttelepítése igen sok - részben fölösleges - vitára adott alkalmat. Tudjuk, hogy tettek kísérletet külföldi - téglafal technikából vett áttelepítési módszerek - minták hazai alkalmazására földfalak egyben tartása érdekében, ám a kísérlet nem vált be. E kérdéskör ismételten az eredetiséghez, a hitelességhez, a rekonstrukcióhoz vezet - a hivatkozott ICOM deklaráció összefüggésében is. Ide vágó egészen ortodox példát is ismerünk a Vlaamse Openluchtmuseum áttelepítési gyakorlatából és középkori templommal kapcsolatban, 25 ám ezt egyedi esetnek tekinthetjük. A létrehozott gyűjtemények nagysága és (köz)művelődési feladatainak ellátása, illetve ezek sokarcúbbá tétele - úgy tűnik - elválaszthatatlanul és viszonylag következetesen vezetett mind kiterjedtebb gyűjtemény együttesek létrehozásához. Nyilvánvalónak tetszik az összefüggés: minél nagyobb méretű egy gyűjtemény, minél tovább tart építése, annál inkább rászorul a rekonstrukciós módszer alkalmazására azzal együtt, hogy annál sürgetőbb is számára a múzeummá válás. Szót ejtettünk róla, mennyire ismeretlen Európa déli tájain a szabadtéri néprajzi gyűjteményi forma. Nyilvánvalóan összefügg ez a mediterráneum településszerkezetével és -történetével, (város)építészeti hagyományaival. Elegendő egy pillantást vetni bármelyik égei-tengeri szigetre ahhoz, hogy megértsük, mivel is járna, ha e településeket mondjuk egy fajta kulturális rezervátummá nyilvánítanák, vagy akár áttelepítésükkel kísérleteznének. Jóllehet, nagy haszonnal járna e tájak alkalmazott szabadtéri gyakorlatának módszereit kidolgozni, mert pl. Deloszon, az ásatások megtekintése és a városban való barangolás ébreszt rá bennünket arra, hogy az Égei-szigetvilág építkezése - legalábbis alapelveiben - csaknem háromezer éve változatlan. Az építés alapelveit illetően összefoglalóan úgy véljük, nem értünk egyet az ICOM 1957. évi deklarációjának azzal a pontjával, amely az eredeti helyen történő megőrzést részesíti előnyben az áttelepítéssel - mint valami szükségmegoldással - szemben; ám ennek kifejtésére még visszatérünk. A bemutatás módszereit tekintve park- és falumúzeumokat emlegettünk. Akad egy harmadik, nemzetüeg kialakult bemutatási mód (és filozófia), amely mindkét elvnek megfelel, egyúttal ki is bővíti azokat: a francia ecomusée. Az eddig előadottakkal ellentétben itt nem valamiféle antagonizmusról kell beszélni a park- és falumúzeumok vonatkozásában, hanem egyrészt Európa településtörténeti sajátosságairól, másrészt a szabadtéri néprajzi gyűjtemények belső, történelmi fejlődéséről. Bygdoy, Skansen, Seurasaari és az úttörő nagy gyűjtemények a Múzeum Satuluiig a legklasszikusabb parkmúzeumi példák. Itt a parkmúzeum annyit tesz, hogy ezek az intézmények parkszerű környezetbe települtek, s hogy a bennük összehordott építményeket első sorban a földrajzi eredet rendezte csoportokba. Már Hoffmann Tamás utalt rá, mennyire súlyos problémákat vet föl az ilyen rendező elv alkalmazása. Jóllehet, már Hazeliusnál is megjelent a komplett udvarok, illetve az együttesek áttelepítésének igénye. A szabadtéri gyűjtemények belső fejlődésének egyik legszemléletesebb példáját a lillehammeri Sandvigske Samlinger regionális intézménye szolgáltatja. Az alapítások időszakában létrejött épületegyüttes a tipikus parkmúzeum képét mutatja, építményeinek egymás mellé rendező elvét a kuriozitás, a különbözőség jelölte ki. Az utólagos kiegészítések során tekintettel voltak e gyűjteményrész pedagógiai jelentőségére, így a fejlesztés irányát építészettörténeti szempontok határozták meg - így alakult ki Maihaugenben az építészettörténeti egység. Az építkezések második szakaszában azonban már a Gudbrandsdalban oly jellegzetes, több építményből álló szórványtelepülések hiánytalan együtteseinek bemutatása jellemző, a településtörténeti szempontok dominanciája mellett. Anders Sandvig azonban nem állt meg ennél a pontnál, mert egy harmadik egységet is megkezdett a gyűjteményben: a havasi gazdálkodás fölvázoíását. A legújabb fejlődés eredményeként a gyűjteménynek 25 LAENEN, M. im. 88.
