Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)

Juhász Magdolna: A Barcsi Borókás növényzete - Vegetation of the Barcs Nature Reserve (Hungary)

136 JUHASZ MAGDOLNA boserdőkben elterjedt fajok közül a Holcus mollis, Veronica officinalis, Pteridium aquilinum, Hypericum maculatum, Melampyrum pratense súlypontosan a Ho/cus-típusban fordulnak elő. Viszont a mocsári és lápi fajok térfoglalása a Mo/Zn/'a-típusban sokkal jelentősebb, egyes fajok (Scutellaria galericulata, Rorippa amphibia, Calystegia sepium) csak a Moliniatípusban fordulnak elő. Nyírrel spontán erdősült legelők (Betula pendula) Az 1985-ben végzett vegetációtérképezés idején több jelentős kiterjedésű, ismétlődő fajösszetételű nyíres-borókás állomány volt a területen, melyek a legeltetés felhagyása után alakultak ki korábbi homoki gyepek helyén. Igen szép megjelenésű, idős nyíresek voltak ezek, melyeknek termőhelyén a legeltetés feltehetően a második világháborút követően szűnt meg. A cserjeszint konstans faja volt a boróka (Juniperus communis), aljnövényzetében a mészkerülő homoki gyepek fajai cseres-tölgyes fajokkal keveredtek. Helyenként az egykori gyepekből fennmaradt Corynephorus canescens, Luzula campestris, Tunica saxifraga, Jasione montana, Hieracium pilosella, stb. egyedei voltak megfigyelhetők, melyek a számukra már kevés fény miatt gyakran felnyurgultak. Máshol az itteni tölgyesekre jellemző Holcus mollis, Hieracium umbellatum, Mycelis muralis, Veronica officinalis, vagy Molinia litoralis, Potentilla erecta voltak megfigyelhetők. Gyepszintben és szúrós bokor védelmében cserjeszintben is jelen volt a kocsányos tölgy (Quercus robur). Kisebb-nagyobb kiterjedésű gyepeket alkotott a szőrfű (Nárdus stricte). Védett faja a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum). 1995-ben ennek a növényzeti típusnak a fajösszetétele és megjelenése már jelentősen eltért a korábbitól, a tíz év múlva megismételt vegetációtérképezés alkalmával ezek a szép tájképi megjelenésű nyíres-borókások már nem voltak körülhatárolhatóak. A természetes szukcessziós folyamat menetét idegenhonos fajok zavarták meg, a nyíresekbe betelepült az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a kései meggy (Prunus serotina). Az inváziós fás növények gyors növekedésük révén egyre inkább elnyomták a természetes növényzetet. Fajösszetétel és megjelenés alapján az egykori nyíresek az újabb térképezéskor már semmiben sem különböztek a tájidegen fafajokkal elegyes „spontán erdősült legelők"-től, ezért 1995-ben ez utóbbi kategóriába kerültek besorolásra. A kései meggy az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején erdeifenyő-ültetvények alá került nagy tömegben telepítésre, második nemzedéke az 1970-es évek elején jelent meg és robbanásszerű elszaporodása azóta is tart. Megfigyeléseim szerint gyakorlatilag minden erdőtípusban jelen van, borítása az egyébként őshonos fajokból álló, természetes vegetációban is jelentős. Spontán erdősült legelők (tájidegen fafajokkal) A Barcsi Borókás területének nagy része az erdőirtások után évszázadokon át legelőként került hasznosításra. A területhasználat változása a 19. században kezdődött el és a 20. században teljesedett ki. Elsőként a legeltetési célra már nem használható száraz buckatetők (homokkötési célból, „kopárfásítás" során) kerültek erdősítésre. Később további faültetvények létesültek, a legkülönbözőbb termőhelyeken. Eleinte a spontán felverődött, részben természetes fafajokból álló állományokat is fatermesztési szempontok szerint kezelték. A jelenlegi spontán erdősült legelők azoknak a legutolsó legelőterületeknek a maradványai, amelyek felhagyása után már természetvédelmi szempontok is érvényesültek. A szukcessziós folyamat már meglehetősen előrehaladt, a fák növekedésével a cserjék nagy része mostanra alászorult és kipusztult. Csak kisebb területeken vannak cserjések (Juniperus communis, Crataegus monogyna, Prunus spinosa, Frangula alnus). A spontán erdősült terület társulástanilag nem homogén. A szukcessziós folyamat során a továbbfejlődés iránya részben a kékperjés cseres - tölgyes (Molinio litoralis - Quercetum cerris, ennek szárazabb Holcus mollis és nedvesebb Molinia litoralis típusa), részben az égeres láperdők (Carici elongatae -Alnetum) irányába mutat. Feltételezhető, hogy a nagyobb klímaperiódusoknak megfelelően, a vízellátottság függvényében változtak e társulások határai, ezt a feltételezést támasztják alá az utóbbi húsz évben végzett saját megfigyelések. Az 1985-1993