Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)

Juhász Magdolna: A Barcsi Borókás növényzete - Vegetation of the Barcs Nature Reserve (Hungary)

A BARCSI BORÓKÁS NÖVÉNYZETE 137 közötti aszályos időszak következtében a cseres-tölgyesre jellemző aljnövényzet térhódítása volt megfigyelhető. A későbbi csapadékos időjárás hatására helyenként időszakos vízállások alakultak ki és feltűnő volt a nyúlánk sás (Carex elongata) több helyen való megtelepedése. Ebben a növényzeti típusban a hajdani hagyásfák (idős kocsányos tölgyek) előfordulása mellett jellemző a tájidegen fafajok nagy térhódítása. A legelők spontán erdősülése ugyanis a közelben lévő faültetvények magszórása miatt azt jelentette, hogy őshonos és tájidegen fafajok kevert állományai jöttek létre. A természetes pionír fafajok, mint a nyír (Betula pendula) és a szürke nyár (Populus canescens), valamint az erdőalkotó kocsányos tölgy (Quercus robur) és enyves éger (Alnus glutinosa) mellett jelentős az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a kései meggy (Prunus serotina) térhódítása. A tájidegen fafajok jelenléte miatt kérdéses az egykor itt élt természetes növénytársulások regenerálódása a szukcessziós folyamat során. Az ismételt vegetációtérképezés alkalmával az erdeifenyő és a kései meggy fokozott térhódítása, a „spontán erdősült legelők" növényzeti típus fajösszetételének a tájidegen ültetvények irányába való elmozdulása volt megfigyelhető. Mészkerülő pionír gyepek és atlantikus típusú homoki vegetáció A hajdani erdőirtások után évszázadokon át mészkerülő homoki gyepek és legelők voltak a területre jellemző, tájképet meghatározó vegetációtípus. Az első botanikai megfigyelések már ezt az állapotot rögzítették, a területre vonatkozó botanikai tanulmányok leginkább ezzel a növényzeti típussal foglalkoznak (v.o. KITAIBEL, BOROS, BORHIDI, TIHANYI, stb. tanulmányai). Az utóbbi évtizedekben az utolsóként felhagyott legelőterületek is erdősültek, fenti növénytársulások csak olyan termőhelyeken maradtak fenn, ahol az erdősülést természetes vagy mesterséges hatások gátolták. Jelenleg buckatetőkön kialakult nem karbonátos futóhomok váztalajon vannak állományai, nagyobb tápanyagtartalmú talajokon csak folyamatos zavarásnak kitett termőhelyeken fordul elő („borókás pihenő", felhagyott repülőtér, erdei utak mente, felhagyott homokbánya, stb.). A homoki gyepek társulásainak fajösszetétele a korábbi leírásokhoz hasonló (BORHIDI 1958, 1959, TIHANYI 1965). Fiatal kocsányos tölgy ültetvények (Quercus robur) A fiatal kocsányos tölgy ültetvények kategóriájába a kb. 30 évesnél fiatalabb kocsányos tölgy (Quercus robur) állományokat soroltam a vegetációtérkép készítése során. Ezek gyakran elegyetlen állományok, az elegyes telepítéseknél leginkább tájidegen fafajokat (Quercus rubra, Quercus palustris, Pinus sylvestris) ültettek a kocsányos tölgy mellé. Ezeknek a fiatal, főként kocsányos tölgy által alkotott állományoknak közös jellemzője, hogy a talajfelszín nem régi bolygatása és a sűrű lombkorona következtében az aljnövényzet rendkívül gyér és jellegtelen. Gyertyán ültetvények (Carpinus betulus) A növényzet térképezése során Középrigóc közelében, két erdőrészletben volt elegyetlen gyertyános a területen. Ezeknek az állományoknak aljnövényzete gyakorlatilag nincsen (nudum). A szálanként előforduló néhány lágyszárú faj (Sieglingia decumbens, Mycelis muralis, Carex leporina) a terület cseres-tölgyes erdeivel közös. A gyertyános-tölgyes erdőkre jellemző tavaszi aszpektus teljesen hiányzik. A talajvizsgálatok nem karbonátos humuszos homoktalaj jelenlétét mutatták ki, tehát a termőhely a cseres - kocsányos tölgyes erdők termőhelyével azonosnak bizonyult. Egykor a Rigóc-patak - helyenként kissé kiszélesedő - völgyében lehettek gyertyános-tölgyes (Fraxino pannonicae-Carpinetum) fragmentumok, de az alkalmas termőhely csak igen kis területre korlátozódik. Ezeken a termőhelyeken a jelenlegi fajkészlet alapján nem dönthető el, hogy valóban gyertyános-tölgyesek-e, vagy esetleg keményfaliget (Knautio drymeiae Ulmetum) fragmentumok, vagy csupán az égerligetek (Carici pendulae-Alnetum) szárazabb átmeneti állományai lehettek. Az aljnövényzetben a turbánliliom (Lilium martagon), a pirítógyökér (Tamus communis) a méhfű (Melittis grandiflora), a sárga árvacsalán (Galeobdolon luteum), a farkasbogyó (Paris quadrifolia) néhány egyede figyelhető meg, de mindez csupán néhány négyzetméteren és igen zavart termőhelyi körülmények között.