Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Fazekas Imre: Microlepidoptera Pannoniae meridionalis, V. A Dél–Dunántúl üvegszárnyú lepkefaunája (Microlepidoptera: Sesiidae)

358 FAZEKAS IMRE 5. ábra: A Synanthedon tipuliformis Clerk, 1759 (b) és S. spuleri Fuchs, 1908 (a) jobboldali elülső szárnyányak rajza. Fig. 5. Right forewings of Synanthedon tipuliformis Clerk, 1759 (b) and S. spuleri Fuchs, 1908 (a) 6. ábra: A Synanthedon loranthi Králícek, 1966 (a) és a S. cephiformis Ochsenheimer, 1808 (b) jobboldali szárnyának rajzolata Fig. 6. Right wings of Synanthedon loranthi Králícek, 1966 (a) and S. cephiformis Ochsenheimer, 1808 (b) 51: 231. Locus typicus: Csehország, Hodonin. Tápnövény: Viscum spp., Loranthus europaeus. Repülési idő: IV—VIII. Lelőhelyek: Darány, Pécs. Jegyzetek: Identifikációs okok miatt a faj sokáig „rejtve" volt a hazai gyűjteményekben. A példányokat rendszerint Synanthedon cephiformis (Ochsenheimer, 1808) név alá sorolták be. A fajpár azonosítási problémáit (LASTUVKA és LASTUVKA 1987) tisztázta. A loranthi-cephiformis taxonpár fontosabb differenciális bélyegeit (szárnyak) a 6. ábrán mutatom be. 17. ? [Synanthedon cephiformis (Ochsenheimer, 1808)] Sesia cephiformis Ochsenheimer, 1808, Schmett. Eur.. 2: 169. Locus typicus: A-Wíen. Tápnövény: Abies alba, Larix decidua, Picea excelsa. Repülési idő: V—VIII. Lelőhelyek: ? Pécs (Tubes, Misina, Tettye). Jegyzetek: ISSEKUTZ (1995b) szerint a Dunántúlról mutatható ki. A későbbi revízió során ezeket a példányokat LASTUVKA és LASTUVKA (1987) a loranthi fajjal azonosította. FREINA (1997) Ny-palearktikus szintézisében megállapította: „Die Verbreitung der Art ist noch unzureichend bekannt." Magyarországot az elterjedési adatok között nem említette meg a szerző, ugyanakkor a 8. képtáblán egy Budapestről származó példány fotóját közölte (FREINA 1997: Taf. 8, Fig. 111). A cephiformis ez idáig csak a Balkán, a Kárpátok, az Alpok és Pireneusok Franciaországi területeiről került elő: többnyire lokálisan. Veszélyeztetett faj. Mecseki adata irodalmi közlésen alapszik (BALOGH 1978). Magyarországi előfordulása — adventiv fajként — nem kizárt. 18. Bembecia ichneumoniformis ([Denis Schiffermüller], 1775) Sphinx ichneumoniformis ([Denis & Schiffermüller], 1775), Syst. Verz. Schmett.: 44. Locus typicus: Szlovákia, Bratislava (Neotypus). Tápnövény: Anthyllis vulneraria, Dorycnium pentaphyllum, Lathyrus pratensis, Lotus corniculatus, Medicago sativa, Ononis spinosa, Tetragonolobus maritimus. Repülési idő VI—

IX. Lelőhelyek: Balatonvilágos, Darány, Kisvaszar, Nagyharsány (Szársomlyó), Pécs, Villány. Jegyzetek: Magyarországi elterjedése csak hiányosan ismert, mivel a kutatók az ichneumoniformisscopigera fajokat rendszeresen felcserélték. Hazánkban főként a domb- és hegyvidékeken gyűjtötték. A síkvidéki lucernásokban időnként károsítóként lép fel. Az ichneumoniformis a Ny-palearktikumban széles körben elterjedt faj, de hiányzik Észak-Afrikából, és Skandinávia északi területeiről. Ázsiai areája ma még hiányosan ismert. 19. Bembecia albanensis (Rebel, 1918) Sesia ichneumoniformis albanensis Rebel, 1918, Z. öst.. ent. Verz. 3: 86. Locus typicus Albánia, Bilalas. Tápnövény: Ononis spinosa, O. arvensis. Repülési idő: V—

IX. Lelőhely: „Hosszúvíz, 1990. V 20. leg. Ábrahám, gen. prep. Fazekas № 3155". Jegyzetek: Új faj a Dél-Dunántúlon. A szárnyainak habitusa igen közel áll az ichneumoniformis-éhoz. Identifikációja többnyire csak a genitáliák vizsgálatával végezhető el. Első magyarországi példányait