Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Papp Jenő: A Dél-Dunántúl gyilkosfürkész faunájának alapvetése (Hymenoptera, Braconidae) VII. Alysiinae: Dacnusini, Orgilinae, Sigalphinae

A DÉL-DUNÁNTÚL GYILKOSFÜRKÉSZ FAUNÁJÁNAK ALAPVETÉSE 349 Cf: Barcs. 1 9 : Zalalövő, Irsapuszta. — VI—VII. — A Palearktikum leggyakoribb Lepton faja. A történelmi Magyarországról először SZÉPLIGETI (1896b: 321) közölte három lelőhelyét, majd magam (PAPP 2002: 580) négy lelőhelyét a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból. Lepton nigrum (Nées, 1812) — VI/1: 1 О": Pécs, Kozári ház (Mecsek). 1 9 : Pécs, Lapisi út (Mecsek). — VI és IX. — Gyakori palearktikus faj. A történelmi Magyarországról először SZÉPLIGETI (1896b: 321) közölte Budapestről, a mai szlovákiai Borosznóból (=Brusna) és az erdélyi Máramarosszigetről (=Sighetul Marmatien); majd magam (PAPP 2002: 580) a FertőHanság Nemzeti Parkból öt lelőhelyét közöltem. Lepton ruficolle (Herrich—Schaeffer, 1838) — VI/2: 1 O": Balatonlelle. — VII. — Palearktikus, inkább szórványos előfordulású faj. A magyar fauna új faja (hét bakonyi lelőhelye is ismert). Lepton viduum (Curtis, 1829) — VI/2: 1 9 : Darány, ősborókás. —

VIII. — Nagyon gyakori, helyenként közönséges palearktikus faj. A történelmi Magyarországról először Szépligeti (1896b: 321) közölte három lelőhelyét (Budapest, Dunapentele, Iváncsa); majd magam (PAPP 2002: 580) hét lelőhelyét közöltem a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból. Protodacnusa Griffiths, 1964 Protodacnusa ruthei Griffiths, 1964 — VI/1: 4 9+3 Cf: Nagyharsány, Szársomlyó (Villányi hegyek). —VI/2: 1 O": Darány, ősborókás. — IV. — Ismert előfordulásai Európában: Németország, Magyarország, Moldávia, európai Oroszország, Törökország. Hazánkban először a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból közölték két lelőhelyét (PAPP 2002: 580), a Bakony-hegységben is előkerült. Protodacnusa tristis (Nees, 1834) — VI/2:4 9 +20": Darány, ősborókás. — IV. — Európa-szerte gyakori faj. Magyarországról először a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból mutatták ki (PAPP 2002: 580), a Bakony-hegységben is él. Trachionus Haliday, 1833 (=Symphya Förster, 1862) Trachionus hians (Nees, 1816) — VI/2: 1 9 : Darány, ősborókás. —

VI. — Palearktikus elterjedésű, gyakori faj. Magyarországról a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból közölték egyetlen lelőhelyét: Kapuvár (Papp 2002: 580), a Bakony-hegységből is ismerjük. Trachionus rugosus (Zaykov, 1982) — VI/1: 1 O": Pécs, Lapisi út (Mecsek). — VI. — ZAYKOV (1982: 173) Bulgáriából írta le a fajt, azóta további három országból közölték: Románia, Ukrajna, európai Oroszország (Észak-Kaukázus) (PEREPECHAYENKO 2000: 32). A magyar fauna új faja (a Bakony-hegységben is megtalálták). ORGILINAE Az Orgilinae alcsaládot Európában három génusz képviseli: Charmon Haliday, Kerorgilus van Achterberg és Orgilus Haliday; a Dél-Dunántúlon csak az Orgilus génusz fajait tudjuk kimutatni, a további két génusz fajai bizonyára élnek a területen csak még nem gyűjtötték őket. Magyarországon két Charmon és egy Kerorgilus fajt regisztráltak (PAPP 1994: 294—295). Az Orgilus génusznak Magyarországon 32 faját mutatták ki (PAPP 1994: 295—301), ezek közül a Dél-Dunántúlon 12 faj került elő, azaz a hazai fajok 37,5 %-a. Orgilus Haliday, 1833 Orgilus brevicaudis Taeger, 1989 — VI/1: 3 9 +10": Nagyharsány, Szársomlyó (Villányi hegyek). — VI. — Magyarországi és észak-olaszországi példányok alapján írták le a fajt, azóta máshonnan még nem mutatták ki. Orgilus grunini Tobias, 1986 — VI/1:1 9 (det. Taeger 1988): Pécs, Misina-tető (Mecsek). — VIII. — Kazahsztánból írták le a fajt, majd előkerült hét európai országban: Franciaország, Hollandia, Németország, Csehország, Ausztria, Magyarország, Románia. Hazánkból először TAEGER (1989: 89) közölte négy lelőhelyét, amit PAPP (1994: 296) további két magyar és egy erdélyi lelőhellyel egészített ki. Orgilus hungaricus Szépligeti, 1896 — 1/1: 1 9 (det. Szépligeti): Siófok. — SZÉPLIGETI (1896a: 182 és 240) a történelmi Magyarországról írta le egy nőstény és négy hím példány alapján. Jelenleg a következő országokban tudunk előfordulásáról: Magyarország, Szerbia, Ukrajna és Kazahsztán. Ritka faj. Orgilus ischnus Marshall, 1898 (=0. subtilirugosus Papp, 1971) —VI/2: 1 9 : Memye, Szana. — VIII.— A faj rendkívül változékony színezetére és egyes alaki bélyegeire nézve. Európa-szerte elterjedt és elég gyakori faj; Mongóliából is ismerjük, ahonnan magam mint új fajt írtam le (PAPP 1971: 56) O. subtilirugosus néven, a nevet TAEGER (1989: 104) szinonimizálta. Hazánkban gyakori (PAPP 1994:297). Orgilus leptocephlaus (Hartig, 1838) —VI/2:1 O": Fonyód. 1 9 + 1 O": Kercaszomor 1974 VI 18, ex Rhyacionia buoliana Denis et Schiffermüller (Lep. Tortricidae) 1974 VII 9, leg. et educ. Leskó Gizella. 1 9 : Nagykanizsa. 1 9 + 2 О": Rimabesenyő 1973 VI 1, ex Rhyacionia buoliana Denis et Schiffermüller (Lep. Tortricidae) 1973 VI 25, leg. et educ. Leskó Gizella. — VI—VII.—A holarktikus eltejedésű faj Európában és Magyarországon is a leggyakoribb Orgilus faj (PAPP 1994: 297, TAEGER 1989: 110). A fenyőkártevő fenyőilonca (Rhyacionia buoliana Denis et Schiffermüller egyik erdőgazdasági szempontból számottevő parazitoidja. Orgilus minutus Szépligeti, 1898 — 1/1: 1 9 : Baja, szőlők, „inter radices Stipae capillatae". — VI. — SZÉPLIGETI (1898: 386, 399) a budapesti Gellért-hegyen gyűjtött hím példányok alapján írta le. TAEGER (1989: 124) kimutatta Hollandiából, Csehországból, Mongóliából, továbbá kérdőjelesen Német- és Olaszországból. Hazánkban szórványosan fordul elő (PAPP 1994: 297).