Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Sár József – Dudás György – Merkl Ottó: A hangyász álböde (Pleganophorus bispinosus Hampe, 1855) Magyarországon (Coleoptera: Endomychidae)

330 SÁR JÓZSEF — DUDÁS GYÖRGY — MERKL OTTÓ morf jelleg éppen a kevés (4—5, egyes nőstényeknél 7) ízből álló csáp és a bizarr módon megnagyobbodott utolsó csápíz. Hasonlóképpen különlegesen módosult csáp figyelhető meg a futóbogárfélék (Carabidae) Paussinae alcsaládjának tagjainál is (a Trochoideus genuszt egyébként a leíráskor ebben a csoportban helyezték el). A holyvafélék (Staphylinidae) családjába tartozó Clavigeritae „supertribe" (amely azonos a régebbi irodalomban szereplő Pselaphidae család Clavigerinae alcsaládjával, lásd NEWTON és THAYER 1995) tagjainak csápja szintén kevés, vaskos ízből áll, és az utolsó csápíz megnagyobbodott. Mind a Paussinae mind a Clavigeritae tagjai igazi termesz- és hangyavendégek. A Paussinae-fajok ragadozók, és a megnagyobbodott utolsó csápíz alsó felszínének mirigyei által termelt váladékkal fogadtatják el magukat a gazdáikkal (KLAUSNITZER 1981). Valószínűleg ez a helyzet a Pleganophorinae alcsalád fajaival is, de biztos információ erről nem áll rendelkezésünkre. A Clavigeritae fajainál a potrohmirigyek váladéka játszik hasonló szerepet; e bogarak néha elpusztult hangyákat fogyasztanak, illetve a hangyák trofallaxis útján maguk etetik őket (HÖLLDOBLER és WILSON 1990). A faj hazai viszonyai A Baranya megye délkeleti részén fekvő Sátorhely (régebben Sátoristye, UTM CR 19) lelőhelyet ROUBAL (1928) és DORN (1936) közlik. Az onnan származó példányokat 1904—1908 között J. Meschnigg osztrák mérnök, amatőr bogarász gyűjtötte, közülük azonban egy sincs a magyarországi gyűjteményekben. Sátoristyét MERKL (1985) is említi, de helytelenül „Jugoszláviában a hazánkhoz közel eső" területre helyezi. Az irodalomban említett két további Baranya megyei lelőhely — Főherceglak és Pélmonostor (Knezevo és Béli Manaŝtir, mindkettő UTM CR 17) — ma már Horvátországhoz tartozik, és a „baranyai háromszögben" található. A Meschnigg által gyűjtött főherceglaki példányok szintén kikerültek az országból, a Kaufmann Ernő által gyűjtött pélmonostori példányok közül néhány megtalálható a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Coleoptera Gyűjteményében. A Pleganophorus bispinosus tehát csaknem egy évszázad múltán került elő ismét Magyarországról. Dudás György és Sár József összesen 8 példányt gyűjtöttek 2002. február 27—28-án a Baranya megyei Bissen (UTM BR 88), a Villányi-hegység északi részén, egy bükkös fiatalos és egy idősebb állomány közötti völgyben. Sajnos mára erdészeti munkák miatt a völgyet „kitisztították", elhordták a bedőlt fákat, és jól járható utat készítettek a völgyben. A kis élőhely ezért eltűnt, de a bogár valószínűleg máshol is előfordul a hasonló élőhelyeken. Ezüsthárs (Tilia tomentosa) elég friss (nem korhadt), kivágott, földön fekvő rönkjében egy hangyakolóniát {Lasius brunneus) találtak. A bogarak a hangyák járataiban tartózkodtak, és a hideg idő ellenére viszonylag gyorsan mozogtak. A hazavitt állatok megfigyelése során sajnos nem derült ki, hogy mit adnak a hangyáknak, vagy a hangyák miért nem üldözik őket. A bogarak nem védekeztek, és a hangyák sem bántották, néha a lábuknál fogva cipelték ide-oda őket, ^ Pécs 3. ábra: A hangyász álböde (Pleganophorus bispinosus Hampe, 1855) baranyai lelőhelyei