Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Börcsök Zoltán: Botanikai vizsgálatok a Péterhidai Fás Legelőn

274 BÖRCSÖK ZOLTÁN beerdősülésével ezek a fajok valószínűleg elterjednek a teljes területen. Faj- és egyed-számuk a Rezulához közelebb (a legelő déli felén) nagyobb, észak felé csökken. Ennek oka nem csak abban keresendő, hogy közelebb van a propagulum-forráshoz, hanem a déli területek jobban erdősülnek — egyes helyeken nyílt erdőnek is tekinthető. Mivel itt az egyes fák nehezen azonosíthatók, ezért a terület ezen részét kihagytam a vizsgálatokból. Ezeken a helyeken jellemző növények: hóvirág (Galanthus nivalis), erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), zöldes sás (Carex divulsa), erdei sás (C. sylvatica), erdei varázslófű (Circea lutetiana), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), kakicsvirág (Mycelis muralis), pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis), óriás csenkesz (Festuca gigantea), erdei tisztesfű (Stachys sylvatica), erdei ibolya (Viola sylvestris), helyenként hamvas szeder (Rubus caesius). Nedves élőhelyek Ezek a területek kis kiterjedésűek, általában néhány négyzetméternél nem nagyobbak. Kissé kivételt képez a lövészárok helyén kialakult terület, mely néhány 2030 m

2 tesz ki. A mélységük is csak néhány cm esetleg 10 cm-nyi. Legjellegzetesebb növény a békaszittyó (Juncus effusus), egy helyen jelent meg a mocsári orbáncfű (Hypericum tetrapterum), a legtöbb mélyedésben megvan az örvös menta (Mentha x verticillata), a lómenta (M. longifolia), a farkasfog (Bidens tripartita), a gyepes sédbúza (Daesampsia cespitosa), a fehér tippan (Agrostis alba), a pántlikafű (Phalaris arundinacea) szálanként, a kúszó boglárka (Ranunculus repens), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), bolygatott helyeken borzas sás (Carex hirta), vízi peszérce (Lycopus europaeus), mocsári galaj (Galium palustre), fekete nadálytő (Symphytum officinale). Száraz gyepfoltok A területen a védetté nyilvánító határozat szerint (MAGYAR 1990) nyugat-európai jellegű mészkerülő homokkő gyep és a mészkerülő egyéves gyep található. A legeltetés felhagyásával a szukcesszió előrehaladt, a nyílt gyepek záródtak, az egyéves foltokat évelők váltották fel. Csenkeszes foltok még megtalálhatók, a terület legnyugatibb gyepes foltjai is ilyenek. Itt jellemző fajok: sovány csenkesz (Festuca pseudovina), tejoltó galaj (Galium verum), tarackbúza (Agropyron repens), párlófű (Agrimonia eupatoria), réti imola (Centaurea jacea). Kelet felé haladva üdébb, mezofil gyepekkel találkozhatunk, illetve nő a gyomok, a zavarástűrők fajszáma és mennyisége, mivel az a rész volt a legelő „bejárata". Jellemző a réti imola, vadmurok (Daucus carota), egyedszámának növekedése, a legkeletibb pontokon pedig gyomok — pl. héjakút mácsonya (Dipsacus laciniatus)— nagyobb tömegű megjelenése. Egyéb jellemző fajok: keresztfű (Cruiata laevipes), közönséges galaj (Galium mollugo), réti boglárka (Ranunculus acris), közönséges cickafark (Achillea millefolium), réti komócsin (Phleum pratense). Megjelentek a fák magoncai is, jellemző a mezei juhar (Acer campestre), mezei szil (Ulmus minor) és a körte (Pyrus py

raster). Gyomok foltjai A legelőn nagyon nagy foltokat borítanak a különböző gyomok (4. ábra). Ezek közül az elfoglalt terület nagyságával kiemelkedő a kései aranyvessző (Solidago gigantea). A növény homogén foltjaiban a szárak nagyon sűrűn helyezkednek el, a talaj szintjében alig van fény. Ezért szinte semmilyen más növény nem él meg a Solidago mellett. Erőteljesen tarackol, így hozta létre hatalmas foltjait. Érdekes, hogy ahol csak van aranyvesszős folt, mindenhol találhatunk benne mezei juhar (Acer campesre) magoncokat. Előfordul még szálanként, vagy kisebb foltokban az aranyvessző szárai között párlófű (Agrimonia eupatoria), keresztfű (Crutiata laevipes), galajok (Galium mollugo, G. aparine), borzas sás (Carex hirta), csomós ebír (Dactylis glomerata), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), csalán (Urtica dioica), a cserjésedő részeken kökény (Prunus spinosa). Jelenleg csak egy kisebb foltban található meg a selyemkóró (Asclepias syriaca), de tulajdonságai alapján várható, hogy ennek a foltnak a méretét meg fogja többszörözni, hiszen közel ideális körülményeket talál (laza homokos a talaj, meleg a nyár). Megtelepedését valószínűleg a talaj felszíni rétegének bolygatása (legeietetés) tette lehetővé. Az egyes szárak sűrűn egymás mellett növekednek, alatta csak néhány tágtűrésű faj [tyúkhúr (Stellaria media); közönséges galaj (Galium mollugo), borzas sás (Carex hirta)] elsatnyult egyedét találtam. 2002-ben az aszályos nyár miatt a virágai elszáradtak és lehullottak, majd a nyár közepi esőzések hatására újabb virágzatokat hozott. Ez a jelenség az irodalom szerint nem ritka (CSIBOR 1998). Kis foltokban megtalálható a siskanád (Calamagrostis epigeios) is. Nem tapasztalható erős terjedése, bár tarackos. Viszonylag jól megőrzi a más növényfajokat maga alatt, megtalálható benne: mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus), réti imola (Centaurea jacea), galajok (Galium mollugo, G. aparine), kecskeruta (Galega officinalis), szegfűbogyó (Cucubalus baccifer), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), illatos ibolya (Viola odorata) stb. A száraz gyepfoltokban helyenként mácsonyák (Dipsacus laciniatus, D. sylvestris) jelenek meg. Valószínűleg annak a maradványa, hogy a szarvasmarhák ezeket a szúrós fajokat nem fogyasztották el, s így egyes helyeken elszaporodtak. Főleg a legelő keleti felén találhatjuk foltjait, ahol a degradáltabb gyepfoltokat is találjuk. Azért találhatók a keleti oldalon a degradáltabb részek, mert jószág csak egy oldalról tudta megközelíteni a legelőt (nagyjából a földutak irányt mutatnak), így a terület ezen részén naponta többször is keresztülment a gulya.