Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Bérces Sándor: Adatok a Baláta-tói Természetvédelmi Terület futóbogárfaunájához (Coleoptera: Carabidae)

ADATOK A BALÁTA-TAVI TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET FUTÓBOGÁRFAUNÁJÁHOZ 125 (COLEOPTERA: CARABIDAE) A közösségek struktúrájára lehet következtetni a dominancia - diverzitás görbékből (4. ábra). A vízszintes tengely a fajszámmal arányos hosszúságú vonal melyen a fajszám is fel van tüntetve. A függőleges tengelyen a fajok relatív gyakoriságának logaritmusa található. Az ábrán látható, hogy míg az égeres és a tölgyes esetében a nagy, közepes és kis gyakoriságú fajok eloszlása nagyjából egyenletes, addig a füzesben igen sok a közepes és kis relatív gyakoriságú faj. 4. ábra: A három vizsgált élőhely dominancia-diverzitás görbéi (balról jobbra: füzes, égeres, tölgyes) A futóbogárfauna jellemzése A Baláta-tavi Természetvédelmi Területén 45 futóbogárfajt sikerült kimutatni, ebből 43 fajt talajcsapdázással gyűjtöttünk és táblázatban foglaltuk össze (1. táblázat). Csak fényen került elő két faj, ezek a táblázatban nem szerepelnek: Broscus cephalotes (Linnaeus, 1758) és Pseudoophonus griseus (Panzer, 1797). A talajcsapdázás során 10 faj 1 példányban került elő (vö. 1. táblázat). Ezek nagyrésze azonban hazánk faunájában nem számít ritkának. A vizsgálati időszakban nem került elő az Elaphrus aureus (Ph. Müller, 1821) nevű ritka faj, viszont előkerült a Patrobus atrorufus (Stroem, 1768). A területen gyűjtött ritka fajok jellemzése Leistus piceus ssp. piceus Frölich, 1799 A faj elterjedésének revízióját HORVATOVICH (1975) végezte el. Vörös könyvben is szereplő faj (RAKONCZAY 1990). Elterjedésére jellemző, hogy elsősorban középhegységeinkből került elő, dombvidéki adata a Zselicből van. A faj gyakori - HORVATOVICH szóbeli beszámolója alapján - Zákány környékén. A Dráva ártéren BÉRCES (1997) gyűjtötte. A Bátorligetilápból a faj egy másik alfaja került elő (Leistus piceus ssp. kaszabi HORVATOVICH 1972). KASZAB (1953) szerint glaciális reliktum faj. Elaphrus aureus Ph. Müller, 1821 Egy közép-európai elterjedésű faj, mely a Loire-völgyétől kelet felé Bulgáriáig elterjedt. Folyó- és állóvizek partján illetve az alacsonyabb hegyvidéken fordul elő (HORVATOVICH 1992a), a Dráva-mentén többfelé gyűjtötték (BÉRCES 1997; HORVATOVICH 1995). Loricera pilicornis (Fabricius, 1775) Sporadikus elterjedésű faj, erdőben, erdőszegélyben, patakparton, nedves helyeken, tocsogók iszapfelszínén többfelé gyűjtötték. Ez a kitűnően repülő faj, számos mezőgazdasági kultúrából előkerült (HORVATOVICH 1981). Trechus obtusus Erichson, 1837 A faj elterjedését a magyarországi adatok revíziója révén HORVATOVICH (1989) tisztázta. A faj atlantomediterrán elterjedésű, legnagyobb hazai lelőhelye a Barcsi-borókás (HORVATOVICH 1981). Kizárólag a Dunántúlról került elő, a kontinentális klímára érzékeny (LINDROTH 1985). Patrobus atrorufus (Stroem, 1786) A Dunántúlon hegy- és dombvidéki elterjedésű faj, de gyűjtötték a Tisza és a Duna árterében is (SZÉL 1996). Dombvidékről a Zselicben Horvatovich gyűjtötte (HORVATOVICH 1990). A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében található a területen gyűjtött példánya. Harpalus marginellus Dejean, 1829 Magyarországon először a Börzsönyben mutatták ki (ENDRŐDI 1974) ezt a sporadikus elterjedésű fajt melyet elsősorban a Dél-Dunántúlon (HORVATOVICH 1992b) és az Alpokalján gyűjtötték, de a Bükkből is előkerült (SZÉL 1996). Agonum angustatum Dejean, 1828 Ennek az egyébként nehezen határozható fajnak valamennyi hazai adata a Dél-Dunántúlra korlátozódik (HORVATOVICH 1992a). Agonum longicorne Chaudoir, 1846 Elterjedési központja a Balkán-félsziget, de felhúzódik egész Dél-Lengyelországig (FREUDE 1976). Magyarországon elsősorban mocsaras helyeken fordul elő. Meleg, nedvességkedvelő faj (HORVATOVICH 1992a). Agonum sexpunctatum (Linneaus, 1758) Síkvidéken viszonylag ritka, élőhelyére kevésbé igényes, gyakran kerül elő vizek közeléből. Kedveli a nyílt napos helyeket (SZÉL 1996), erdőszegélyeket. Bérces Zalában bükkösökben kéreg alól gyűjtötte. A Drávamentén BÉRCES (1997) és HORVATOVICH (1995) is kimutatta. Platynus krynickii (Sperk, 1835) Elsősorban síkvidéki, nedves talajú erdők lakója az ismert hazai lelőhelyek száma 20 körül van (HORVATOVICH, 1992a). Az erdő talajvízszintjének csökkenése a faj eltűnését vonja maga után. Euroszibériai elterjedésű faj. A Dráva-mentén több előfordulása vált ismertté (Bérces 1997; HORVATOVICH, 1995; 1998).