Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Király István Szabolcs: Autsztria szerepe a magyar mezőgazdaság gépesítésében (1848-1914)
AUSZTRIA SZEREPE A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSÉBEN (1848-1914) 537 A vetőmagot a század közepéig a legtöbb gazdaságban szabadkézzel a felszántott földre, a barázdába szórták és ekével, boronával takarták. A kézi vetés igen nagy gyakorlatot igényelt, hiszen az egyenletes elosztást és az előírt mennyiség kiszórását is biztosítani kellett még szeles időben is. Az egyenletes mélységről azonban egyáltalán nem lehetett beszélni. Ez ösztönözte az egyes nagybirtokosokat a vetés gépesítésére. Szórva és sorba vető gépeket különböztetünk meg. Az előzők közül az Albán nevű gépet gyártotta a bécsi Burg és Fia gépgyár. A vetőládából tölcséren keresztül jutott a mag a forgó vetőhengerre, annak celláiba. Ezekből pedig az ún. elosztódeszkára esett a mag. A cellákat kefék tisztították meg az esetleg benne maradt magoktól. A mag mennyiségét a tölcsér alján lévő tolókával lehetett szabályozni. Ugazi gyára is hasonló szórva vetőt állított elő, mint az Albán tipusú. Az 1850-es évekből származik Horsky kétsoros vontatott vetőgépe, amelynek vetőszerkezete emlékeztet az angol Williamson által feltalált lemezperselyes (hüvelyes) megoldására, amely a század elején (19.) jelent meg. A kétsoros vetőgép vetőtengelyét az első kerékről szíjjal hajtották meg. Az angol, eredeti vetősarut körülményes módon oldották meg. A magágyat a vetőgép keretére erősített barázdahúzó készíti, a magtakaró zárja és egy henger tömöríti. A keretre egy sorjelzőt is szereltek. A vetőgép az elnevezést (kapselsäemaschine) a lemezhüvelyről kapta, amelybe forgás közbe kerül a vetőmag. Az Albán- és a Williamson-féle vetőgépek hiányosságai (főleg az egyenetlen vetőmagszórás) miatt fordult a nagybirtokok figyelme az angol kanalas vetőgépek felé, amelyet a Londoni Világkiállításon (1851) ismertek meg (Garrett), ezeket később több eredeti angol vetőgép is követett. Nemsokára azonban a hazai gépgyártók is eredményesen próbálkoztak - az egykor legkomplikáltabb - gépek gyártásával, így a bécsi Clayton és Shuttieworth, SigI, Hubazy és Kugler Prágában, Borrosch & Eichmann stb. Ez utóbbi kanalas vetőgépei az 1860-1870-es évekből származnak. A kanalas vetőszerkezetet a szórva vetőgépeknél is használták. A vetőgépek a cseheknél a kisebb birtokokon is elterjedtek az 1860-as évek végétől. Már 1857-ben szerkesztett egy fészekbevető gépet E. Kutzer, a herceg Couburg uradalom jószágfelügyelője, amely a lassan kibontakozó cukorrépa termesztésnél nagymértékben hasznosult. Bécsben F.Kugler, Prágában Borrosch és Eichmann gyártották. A négysoros vetőgép jobb hátsó kerekéről kapta a vetőtengely a meghajtást. A tárcsás vetőelem szélén egyenlő elosztásban és mélységben egy-egy fészek volt, amelyben 5-6 répamag fért el. Ez került a magvetőbe, amely a vetőcsoroszlya által nyitott barázdába ejtette őket. A barázdát egy záró csoroszlya és egy henger zárta. A vetőgép a vetőszerkezet leszerelésével átszerelhető volt egyelésre és töltögetésre is; Ausztriában és külföldön is nagy tetszést aratott. Exportálták Szászországba, Poroszországba, Francia- és Oroszországba, az 1868-as Párizsi Világkiállításon, mint legjobb fészekbevető gépet ismerték el. Prof. Perels egykori tudósításában (amelyet a porosz királyi minisztériumnak írt) is, mint egyetlen használható cukorrépa fészekbevető gépet írt le. Később a fészekbevetésről megváltozott a vélemény és a hagyományos sorba vető- géppel is vetettek répamagot. A szükséges távolságot egyelő berendezéssel biztosították. Itt a svéd Lindquist tolókája (Schieber) terjedt el leginkább. Az 1873-as Bécsi Világkiállításon valamennyi eddig leírt vetőgép feltűnt. A Garrett-féle kanalas vetőgépet gyártották Clayton és Shuttieworth , SigI Bécsben, 5. ábra: Sorvetőgép (1865)