Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

490 VARGA EVA dik össze, mint még Petőfinél, hanem - ennek szöges ellentéteként - a távlattalan életek igazolója lett, máig cáfolhatatlan érvénnyel utal Király István Ady Endre című tanulmánykötetében.

179 Mint arra az azóta elhunyt tudós szerző is rámutat, ez a magatartás sugallta a híres Karinthy paródiát (Szabolcska Mihály: Egyszerűség. = így írtok ti.), ugyanis „valóban a vágytalansághoz tapadt itt a vágy, a csodanélkülihez a csodálkozás. Az önelégültség mámorába fúlt bele a lélek." Nos, ez a Szabolcska volt az egyik példaképe, úgyszólván zsinórmértéke a korszakunkbeli nótaszerzőknek, így volt ez Somogyban is. Amennyire elferdítették a gyarló utánzók a lánglelkű Petőfi eszményeit, legalább ennyire értelmezték tévesen (saját szellemi színvonalukhoz és kicsinyes ambícióikhoz igazítva) Kodály Zoltánnak az eredetileg kristálytiszta logikájú és rendkívül tiszteletre méltó gondolatait a magyar népdalok szeretetének fontosságáról, miszerint: „Akik e dalokat nem ismerik önként kizárják magukat a magyar nemzet nagy közösségéből, abból a közösségből, ahol egy érzésben találkozik az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjával, ahol mind a kettő csak ember (magyar ember)... A magyar népdal valamikor az egész nemzet tulajdona volt. Azon igyekezzünk, hogy újra az legyen." Világos, hogy itt a híres zeneszerző kizárólag népdalról beszél, nem pedig az enyhén szólva is vitatható értékű magyar nótáról. Az irredentizmustól és lokálpatriotizmustól egyaránt lelkesült daloskör-vezetők azonban ez utóbbi műfajt is belehelyezték a kodályi gondolatkörbe, ily módon mindjárt el is torzítva azt. Ennek folyományaként szerveződtek sorra az ún. nótatanfolyamok, legelőször (1930-tól) a fővárosban, a harmincas évek közepétől pedig már Somogyszerte, így Kaposváron is. A „mozgalmat" a „helyi nagyságok" is felkarolták s a tanulás megkönnyítése érdekében nótaszövegeket tartalmazó füzetecskék jelentek meg sorozatban. (Ezek javarésze az idők folyamán elenyészett. Jómagam egy kaposvári régiségkereskedő, Bánkuty Ferenc limlomjai között bukkantam néhányra.) Az említett füzetecskék egyikéhez maga a somogyi alispán Stephaich Pál (aki egyúttal a Somogyvármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság elnöke is volt) írt előszót, ezzel a gondolattal zárva: „Legyen virágos Kaposvárból - magyar dallal hangos, dalos Kaposvár. Daloljunk magyarul és magyar dalt!"

180 A magyar nótáról, mint (a patinás kivételektől eltekintve) zeneművészet alatti jelenségről lerántani a leplet ma már olcsó dolog, fölösleges. Mindenesetre a falukutató Szabó Zoltán író, szociológussal értünk egyet, aki szerint a magyar nóta nem más, mint a dzsentroid népszemlélet terméke, az igazi népi érték középosztálybeli pótlékainak heves élvezete.

181 Ez a definíció minden szavával hozzásegít a magyar nóta máig tartó népszerűsége titkának megfejtéséhez. A magyar nóta természeténél fogva könnyen, gyorsan emészthető produktum, alkalmas arra, hogy a hajszálcsövesség elvén a középosztálytól a legfelső körökig felszívódjon, s hogy azután hamar leszivárogjon az úrhatnám kispolgáron és félművelt kisgazdán át a társadalom legaljáig. íme így találkozott egy érzésben az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjával... A nótatanfolyamoknak Kaposváron az Iparosszékház adott otthont. A húszhetes kurzust Eitner Irén operaénekesnő, a M. Kir. Operaház volt rendes tagja (a már említett Noszlopy Aba Tihamér rokkant századosnak, a Berzsenyi Társaság tagjának felesége) vezette. Az előadások minden szombaton este 8 órakor kezdődtek és tíz óráig tartottak. A termeket az Ipartestület díjmentesen bocsátotta rendelkezésre, a fűtés és a világítás, valamint a takarítás költségeit a vármegye iskolánkívüli népművelési bizottsága fedezte. A részvételi díjat esténként és személyenként 10 fillérben állapították meg. Leventék és cserkészek díjmentesen látogatták a tanfolyamot. Az elvből, miszerint „a magyar dal mindenkié" következett az a praktikus felismerés, hogy eszerint a díjakat is egységessé kell tenni: nem voltak tehát különféle árú és különböző osztályú helyek. Eleinte harmónium, majd cigányzene-kíséret segítségével folyt a közös éneklés. Az oktatás az egész tanévre elkészített munkaterv alapján épült fel. A tematika a maga nemében rendkívül választékos volt és széles skálájú korban, ízlésben, értékben egyaránt. Hogy csak a legjellemzőbbeket említsük: - Zsoltáros, históriás és regős énekek - Somogyi népi gyűjtés Ádám Jenő nyomán - Virágénekek a XVII. és XVIII. századból - Szabadságharc-korabeli dalok - Katonadalok - Szerelmi dalok - Tájegységek dalai, nótái - Foglalkozási ágak dalai - Blaha Lujza nótái - Betyárnóták - Mulató nóták - Cigányos műnépdalok Az 1940-es tanfolyamon már helyet kaptak Bartók, Kodály és Vikár Béla gyűjtései is, valamint megtanulták azokat a dalokat, amelyek Petőfi verseire születtek meg. Külön órában ünnepelték „Somogyország élő nótafejedelmét" Huber Gyula apátplébánost, valamint a somogyi új nótás főszolgabírót, dr. Kis-Angyal Ernőt és Kaposvár nótás tanárát Tóth Zoltánt, végezetül „az ifjú somogyi dalköltő generáció nagytehetségű" tagját, Dárdai Árpádot. Két éven át a kaposvári cukorgyárban is tartottak nótatanfolyamot. Míg az első időben jóformán csaknem kizárólag az iparosság és az iparos ifjúság látogatta a tanfolyam óráit, évről évre nagyobb számban kapcsolódott be a munkába a társadalom középső rétege: tanítók, tanárok, orvosok, ügyvédek, katonatisztek, leventék stb. Egyszóval az ún. „művelt" középosztály. Számarányuk növekedését, majd fokozatos túlsúlyba jutásukat a tanfolyamok látogatásában a szereplők az eredményesség egyik jelének tekintették. Tevékenységüket a helyi sajtó is lelkesedéssel követte nyomon, részletesen tájékoztatva a nagyközönséget a nótatanfolyamon folyó „nemzetnevelő" munkáról. A tu-