Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 491 (1919-1939) dósítások egyúttal jó reklámnak is bizonyultak. Néhány ismertetés, cikk hangvétele túláradó hízelgésével mai olvasatában már kacagtatóan giccsesnek hat. Ezeknek egyik „gyöngyszemére" az Uj-Somogy 1938. január 23-i számában bukkantam. A V. I. monogrammal szignált „Síró Balázs" című írás úgy mutat be egy bizonyos Dobsevics Boris nevezetű „jeles muzsikus és nótaköltő"-t, mint aki „könnyekig megható, majd lélekbemarkoló dalaival" méltó arra, hogy tehetségét magunk is felfedezzük. Tollforgatónk ekképpen áradozik munkásságáról: „A műdalok, a tanyák, a csárdák muzsikája, amikor kacagás, felejtés, tündéri mese-álmok szerenádja, üdve, reménysége, boldog vágya csendül ki a dallamokból, amikor a muskátlis ablakú kis utcából, melynek szép leányához rangos legényt várna, vagy a fájdalmas, bánatos öröm a kis kartonruhácska látásakor, mely tán örökre eltűnik a szem elől, vagy a csapodár szív, mikor virágok nyíltak a tavaszi réten s két boldog járja a határt... a lelkekbe szálló dalok könnyeket lopnak mindnyájunk szemébe." V. i. - bárkit is rejtsen ez a név - neobarokkos tőmondatáról ítélve nem lehetett sem tehetségtelen, sem műveletlen ember. Élvezettel ír, játszik az olvasóval s közben elszórakoztatja, elandalítja önmagát is. Valahogy úgy, ahogy ezt a nóták dallamvilága teszi a hallgatókkal... A kaposvári nótamozgalom igazán - az Uj-Somogy 1938 február 12-i számában közölt cikk szerint - 1937 tavaszán indult meg „a magyar nóta és a somogyi cigányzenének pártolására". Kezdeményezője és fővédnöke a megyei főispán, vitéz Igmándy-Hegyessy László. Róla a tudósító ekként áradozik: „Igazi magyar úr szeretetével fordult a veszendőnek indult legnagyobb nemzeti kincsünk, a magyar nóta felé, hogy azt a feledés és a közöny homályából kiemelje, megörökítse, új életre keltse." A mozgalom megszervezését és vezetését Kiss Angyal Ernő dr., Somogy vármegye tiszteletbeli főszolgabírója, országos hírű zeneszerző vállalta. A megyeszékhely felbuzdulását az említett cikk megjelenése előtti napokban a szigetváriak is követték, s a nótamozgalom megindulása itt is pazar reprezentációval vette kezdetét. Dr. Sárközy Béla főszolgabíró fényes vacsorát adott a szereplőknek, a megjelent előkelőségeknek. A szigetvári Keresztény Olvasókör nagytermében tartott rendezvényen ott volt a díszvendégek közt gr. Festetich Domonkos országgyűlési képviselő, vitéz Igmándy-Hegyessy Iván m. kir. gazdasági főtanácsos, Helmbacher Aladár járásbírósági elnök is. Szigetvár intelligenciája estélyi ruhában, szmokingban előkelősködött. Általános volt a vélemény, hogy a jazz világában fokozottan van szükség a magyar nóta megbecsülésére. „Sok ilyen estet... - lágyult el tudósítása tanulságán a hírlapíró - s akkor majd elnémulnak a jazz-dobok, s egyre több szárazfán fog felsírni a húr, hirdetve, hogy a magyar nép újra magára talált, s ezt csak egy beteljesülés követheti: a magyar feltámadás." Akadt azért ennél józanabb, elfogulatlanabb kritika is a somogyi nótatanfolyamokról, méghozzá ugyancsak az Uj-Somogy hasábján (1938. febr. 13.). Az imént idézett cikk megjelenésének másnapján látott napvilágot „Egy nótabarát" aláírással az az olvasói levél, amely a „tananyag" elsajátítását megkönnyítendő nótafüzet-sorozat „fércműjellegét" s az összeállítóinak dilettantizmusát teszi bírálat tárgyává. A rejtőzködő levélíró nem egészen érti, hogyan adhatja ehhez nevét (a szövegkönyv fejezetének tanúsága szerint) Somogyvármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága. Ebben - jóindulattal - csupán tipográfiai elrendezésből adódó félreérthetőséget feltételez.(Mi azonban már tudjuk: ennél többről van szó, hiszen - mint azt már felidéztük - a bizottság elnöke Stephaich Pál alispán 1940-ben előszóval is megtiszteli a sorozat újabb kiadványát.) Az Uj-Somogy szerkesztőjéhez szóló levél őszinte felháborodással állapítja meg, hogy a kaposvári nótatanfolyam használatára szóló összeállítás egy kalap alá veszi a műdalokat a nótaszerzés igazi darabjaival, a népi eredetű, illetve már kikutathatatlan, sokszor megállapíthatatlan szerzőjű népdalokkal. A népdalok a nép ajkán élnek és ott szállnak szájról szájra, míg a műdalok, a „szerzemények" sokszor csak igen szűk körben találnak felkarolásra, még akkor is, ha nyomtatásban kerülnek a világ elé. Szellemesen állapítja meg: feledésnek csak az indulhatott, amit egyszer már ismertünk. A dalos füzetben viszont egész sereg olyan szöveg szerepel, amelyeket a nép, de még a kulturált dalbarátok köre is csak legfeljebb innen ismer meg anélkül, hogy valaha is feledésnek indult volna, mint már egyszer ismert darab. Kritikusunk hibásnak tartja továbbá, hogy a legtöbb műdalnál teljesen el van hallgatva a szöveg írója, tehát a nóta voltaképpeni szülőatyja, akinek a dalkészítő csak zenei köntöst szabott a szellemi gyermekére, a nóta szövegére. Kiváló példaként említi ennek kapcsán az Egressy Béni megzenésítette „Juhász legény, szegény juhász legény..." kezdetű verset. (Petőfi Sándor a szövegkönyvben említetten marad. A levélíró felhívja a figyelmet a legmulatságosabb tévedésre is, a „segédlet" az 56. számú nótánál arra tanítja a hallgatóit, hogy a „Tekintetes és nagyságos szolgabíró úr" kezdetű dal cigánynóta, holott ez Somogyország egykori híres tanítójának, Gárdonyi Gézának a Göre Gábor könyveiből ismertté vált szerzeménye. Ugyancsak bántó dolog néhány műdalszöveg álnépiessége. („Selem pallany takaró", Kiskertemben féroc-fa..." stb.) „Ilyen népi kiejtéssel legfeljebb a szövegkönyv összeállítója találkozott, de bizonyára nem vidéken" - háborog a szerző, jogosan. S mit keres a felfrissítendő magyar nóták között egy tót népdal? („Én vagyok az öreg bacsa...") Egyszóval pongyolán készített ez a nótáskönyv! Legyen vége az aszfalton tanult műnépiességnek! Az „Egy nótabarát" kritikai megjegyzései visszhangtalanok maradtak. A nótatanfolyamok szervezése ellenben megyeszerte biztató ütemben haladt: ennek keretei közt nótáztak már a '30-as évek végétől Gyékényesen, Marcaliban, Igáiban és még sok más helyen. Pete Lajosról 1937-ben utcát neveztek el Kaposváron,