Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 483 (1919-1939) A tagság összejöveteleit kezdetben Hortobágyi Ágost lakásán tartották. Később az Anna iskolában kaptak egy osztálytermet. A taglétszám emelkedésével a Hivatalnokok Társaskörében találtak otthonra. Állandó helyiség hiányában a városháza második emeleti irodájában tartották a vezetőségi megbeszéléseket, klubélet nem folyt. Az összejövetelekre is elsősorban a Kaposváron élő tagok jöttek el, a vidékiek a vezetőség kiterjedt levelezéséből értesültek az egyes programokról. Az egyesületi vezetők munkájának zömét az adminisztráció alkotta. A tagdíj nagy részét is ennek fedezésére fordították'. A pénzhiány állandósult. 1928-tól egyre gyakrabban teszik szóvá a tagok az egyesületi élettel kapcsolatos kiadásokat. A tagdíjon kívül valóban többféle fizetnivalóval keresték meg őket. Gyűjtés a Berzsenyi szoborra (1927-ben szoborbizottság alakult), előfizetők toborzása a társaság kiadványaira, a tagtársak műveire, lapok előfizetési felhívásai, alapszabály- és oklevéldíj stb. Ezen kívül adakozni, avagy nyereménytárgyat felajánlani illett a társaság székházának felépítése javára rendezett sorsjáték alkalmával. Mindez sokféle apró, de összességében mégis jelentős kiadás. Természetszerűleg ezekre az összegekre nagy szükség volt. Különösen azért, mivel a társaság vállalkozásai alig, vagy egyáltalán nem jövedelmeztek. Ilyen körülmények között a pontatlan tagdíjfizetés igen érzékenyen érintette a társaságot. Évek óta többen nem fizettek tagdíjat. Az alapszabály értelmében, aki háromszori tagdíjfizetési felszólítás ellenére sem fizet, annak tagsága törlendő. Volt, aki a felszólításra megírta, hogy képtelen a terheknek kilenc gyermek eltartása mellett eleget tenni.

154 Mivel az egyesület a három pengős tagdíjmorzsákból élt, Hortobágyi 1929 októberében a hátralékok peres úton való behajtását határozta el. A kétezer pengős tagdíjhátralék

155 csaknem a tagok 50 %-ának adósságát takarta. A társaság által felkért ügyész levele kevés eredménnyel járt, ám annál nagyobb felháborodást keltett. Az ügyészi felszólítást - miszerint a tagdíjat behajtják azoktól, akik az elnök és a pénztáros udvarias kérésére nem reagáltak - sokan sértésként fogták fel. Egyre többen jelentették be kilépési szándékukat az általuk igen különösnek tartott eljárás miatt. Volt, aki nem rejtette véka alá véleményét, utoljára még jól oda is mondogatott. Megírta, hogy méltatlankodhatott volna már akkor is, amikor a székfoglalót egy fűtetlen, poros tanteremben tartotta, mindössze tizenkét ember előtt. Most meg még perrel fenyegetik, ha nem fizet tagdíjat. Nem elég, hogy a társaság, „ily székfoglalókat rendez és 40-50 pengős utazási és egyéb költségekbe beugratja a fővárosi és egyéb írókat." Persze ők természetszerűleg nem tudhatják, hogy a kaposvári társadalom sem vesz tudomást a társaság ilynemű programjairól és a városháza nagytermét még az elnöknek is megtagadják. Meg is van az egészről az illető véleménye: „az ily társaságot legfeljebb hajlottabbkorúak „önképzőkörének" tartom, de irodalmi társaságnak semmi esetre."

156 S ha ez még nem lett volna elég, azt is hozzá tette, megszellőzteti mindezt a sajtóban is. Nem ártott ezt komolyan venni, hiszen nem más fenyegetett a sajtónyilvánossággal, mint Ivánffy Tamás a Magyar Nemzeti Szövetség sajtóosztályának főnöke. Véleményében - tette hozzá - Négyessy László egyetemi professzor, a társaság tiszteletbeli tagja is osztozott. Több ez már holmi tagdíjkérdésnél! Érezhető benne a súlyosbodó gazdasági helyzet nyomasztó hatása, s egyúttal a tagság elégedetlensége is. „Úgy erőltették az emberre, semmi szándékom nem volt belépni" - írta Szentes Béla (gimnáziumi tanár) tag Kaposvárról. 1929 decemberében az igazgatótanácsi ülés fő témája a nagyszámú kilépések értékelése volt. A tisztikar lemondását Nemess Ernő indítványozta. Hortobágyi az ügyvezetői elnöki tisztétől kívánt megválni. Meggyőzték azonban, hogy maradjon. Végül csak Pintér Lajos főtitkár, gimnáziumi tanár mondott le tisztségéről. A kezdeti lelkesedés lelohadt, a „széphivatású" egyesület meddővé lett. Valószínűleg érezte ezt az elnökség is, ám nem a helyzet valós súlyának megfelelően. Hortobágyi pusztán irigyei intrikájának tekintette a történteket. így írt minderről a hozzá hasonló mentalitású Tisza Miksa rendőrfőtanácsosnak Hernádnémetibe: „a „modern" nyugatot majmoló ifjúság támad s konzervativizmussal vádolja puritán, hazafias, magyar nemzeti irányzatomat. Szegény hazánk! Tönkre teszik saját fiai!"

157 Valószínűleg nyomasztotta az elégedetlenség s az, hogy elképzeléseit nem tudta tökéletesen megvalósítani. 1931. július 9-én, ötvenhat éves korában érte a váratlan halál. Szép számú gyászoló közönség előtt, dr. Laczák Kálmán tanfelügyelő búcsúztatta. Kulturális tevékenységéről elismeréssel szólt. Minderről lakonikusan tudósított az Uj-Somogy.

158 A Berzsenyi Társaság 1932-36 között Sajnos, a társaság harmincas évektől folytatott működéséről egyesületi iratanyag nem áll rendelkezésünkre. Leginkább csak a sajtó közléseire, a társaság kiadványaira támaszkodhatunk. A társaság helyzete az új tisztikar megválasztásával 1932-ben oldódott meg. Elnöke báró Weissenbach Iván vármegyei főjegyző, főtitkára pedig egy fiatal tudós, Merényi Oszkár felsőkereskedelmi iskolai tanár lett. A tiszteletbeli vezetőség sorában ismert személyeket találunk: köztük dr. Császár Elemér egyetemi tanárt és Voinovich Gézát, az Akadémia főtitkárát, Kunffy Lajos festőművészt, Bárd Miklós (Kozma Ferenc) költőt. A tiszteletbeli tagok között pedig a Berzsenyi rokonságon kívül országosan ismert népszerű írók foglaltak helyet: Gulácsy Irén, Babay József, vitéz Somogyváry Gyula. De ott találjuk Gönczi Ferenc néprajzkutatót, a Somogymegyei Múzeum Egyesület ügyvezető igazgatóját is. A társaság tisztikarában és a tagok között szerepelnek a kaposvári középiskolai tanárok is pl.: Biczó Ferenc, Hetyey József s az akkor induló fiatal tehetség, Takáts Gyula.

159