Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)
Gáspár Ferenc: Együtt a fronton Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka kapcsolata 1916
EGYÜTT A FRONTON RIPPL-RÓNAI ÉS OSKAR KOKOSCHKA KAPCSOLATA 1916 469 2. ábra; f?/pp/ és Kokoschka az ágyúnál (Az Érdekes Újságból) helyen kellett volna bennutatni. Ennek okát csak találgatni lehet. Az 1917-es tárlaton kiállított valamennyi a fronton készült műalkotás megvásárolható volt, így a feltehetően már ez időre magántulajdonba került portrét RippI ezért nem szerepeltethette. A festő nem kötődött túlságosan alkotásaihoz, ha jó árat kapott értük, könnyedén megvált tőlük. Dr. Schmidek Tibort, aki az Európa Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság igazgatóságának a tagja volt, személyes kapcsolatai is segíthették abban, hogy a fontos portré tulajdonosa lehessen. A mű azóta sem bukkant fel, egyetlen alkalommal sem szerepelt kiállításon. Ismeretes egy levél, amelyet Miklós Jenő a Világ című lap szerkesztője - akit RippI nyilvánvalóan tájékoztatott arról, hogy együtt van az osztrák festővel küldött Rippl-nek a frontra. A levélben többek között ezt olvashatjuk: „(...) Kokoschkát ismeretlenül melegen üdvözlöm, úgy írásai mint rajzai annyi szépet mondottak eddig is nekünk. Már féltettük, hogy komolyan megsebesült - itt művészkörökben az a hír járta róla. (...) Nagyon örülnék ha összebeszélve Kokoschkával néhány vonással lekapnátok egymást, mint „hadi piktorok". Ha megy a dolog, küld be nekem, lehozzuk valamelyik illusztrált újságba." 38 A kutatás jelenlegi állása szerint úgy tűnik a kívánság nem teljesült: Kokoschka nem festette meg RippI portréját. Ez a magatartás - ha ténnyé válna - számunkra meglehetősen fájdalmas. Nehezen tudjuk elfogadni ugyanis, hogy Kokoschka - aki az olasz fronton a jelek szerint többet köszönhetett Rippl-Rónainak, mint RippI őneki - ennyire közömbös lehetett festőtársával szemben. De álljanak itt inkább RippI megértő szavai (...) „Kokoschka Oszkár bécsi festőbarátom, aki most, a háború élményei okozta idegességénél fogva ha nem is festi meg, de később, a nyugodtabb időkben - visszaemlékezéseiből remélhetőleg - igen érdekes eseteket fog megörökíteni." 39 A kérdéskör lezárása még korai lenne, hiszen - emlékezzünk rá - Kokoschka augusztus 2-án kelt levelében ezt írta szüleinek: (...) „Két blokkot telerajzoltam, kötelesség megiehetősen teljesítve, a lelkiismeret nyugodt." 40 Mindezek alapján további eredményre már csak a bécsi Kokoschka Központban végzett kutatás vezethet. Kokoschka egy 1916 október 26-án kelt leveléből tudjuk, hogy a sajtőhadiszállás parancsnokának háborús képeket küldött, amelyeknek nyomuk veszett: így még további művek is lappanghatnak. 41 Érdekes (és tanulságos) lehetne egymás mellett bemutatni RippI és Kokoschka háborús festményeit és rajzait, hiszen ugyanazon a helyen azonos körülmények között ugyanabban az időben készültek. Elvégzendő munkánk első lépése lehet, hogy az együtt eltöltött napokat feltárjuk, a lappangó műveket felkutassuk. Annak ellenére hogy RippI háborús rajzainak és festményeinek kiállításán (amelyen a Kokoschka portré kivételével) valamennyi az olasz fronton készült mű szerepelt - és így legalábbis címeik szerint ismertek - ma csak néhánynak hollétéről van tudomásunk. 42 Az is igaz, hogy 1917-ben a kiállított alkotásokat a kritika és a közönség megosztottan fogadta, így azok szétszóródva kikerültek a RippI kutatás látóteréből. Sokat veszítettünk azzal is hogy egyik oldal3. ábra: A budapesti kiállításon (1913) szereplő Kokoschka portrérajz