Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Szili Ferenc: Egy vörsi parasztcsalád „amerikás” levelei 1903-1908

390 SZILI FERENC te a fegyelmet, az erkölcsös magatartást és a példamutató életmódot. A részeges, az erkölcstelen, az agreszszív és a dologtalan személyekkei szemben szigorúan eljártak. Kezdetben figyelmeztették őket, a kedvezményeket megvonták tőlük, majd végül az egyletből is eltávolították. Nagy volt az összetartás jóban és rosszban egyaránt, halottaikat együtt gyászolták és siratták, de közös volt az öröm is, a bálokon együtt mulattak és énekelték a szülőföldet és a hazát sirató dalaikat. Az idősebbek és a műveltebbek tanították és nevelték a fiatalokat, a kulturált magatartást elvárták egymástól. Az egyletben tisztséget betölteni társadalmi rangnak számított, jutalmat érte nem kaptak, de annál több önbecsülést és tiszteletet Évek múlva ezek az emberek, amikor hazatértek, a helyi egyesületek legértékesebb tagjai lettek. A magyar egyletekben és egyesületekben nem csak tanultak egymástól, hanem tanították is egymást. A régi hagyományok és szokások egy részével szakítottak, másként öltözködtek és viselkedtek, mint korábban. A nők és a férfiak egyaránt az amerikai divathoz alkalmazkodtak. Az idősebb nemzedék azonban nem akart és nem is tudott megváltozni. Amerikát a több jövedelem reményében ideiglenesen elviselték, de megszokni és megszeretni nem tudták. Amerika, számukra túl zajosnak, harsánynak és bonyolultnak tűnt, ahol mások voltak az ételek és italok ízei és zamatai. A levelekből kitűnik, hogy ők továbbra is ragaszkodtak a hazai dohány élvezetéhez, a pipa füstjéhez, a pálinka zamatát sem cserélték fel a wiskiével, de a mákos beiglit és a hazai pogácsát is előnyben részesítették a cukrászdái süteményeknél. Ők voltak azok akik nemcsak haza készültek, de haza is jöttek. A férfiak egy része, főleg a fiatalok, a pipázás hagyományával szakítottak, inkább a cigarettát és a szivart részesítették előnybe, amelyet, elegánsabbnak tartottak. A nők a fejkendő helyett kalapot viseltek. De megtanulták a társasági élet egyéb írott és íratlan szabályait is. Mindezeknél azonban jelentősebb volt az a belső átalakulás, amely ezekben az emberekben végbement. Többek között megváltozott az értékrendjük is. Vezetőiket demokratikusan az amerikai szokásoknak megfelelően ők maguk választották. A hagyományos tekintélytiszteletet többé már nem tudták elfogadni, a teljesítmény volt számukra a legfőbb mérce. Tudatosabban éltek és öntudatosabbá váltak. Számukra mindenki annyit ért, amennyit a közösség asztalára letett. Amerikában ebből nem voltak konfliktusaik, mivel ez ott általános erkölcsi normának számított A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor évek múlva hazatértek. A hatalom képviselői előtt, többé már nem tudtak, de nem is akartak a régi alázatossággal viselkedni. A helyi hatalmasságoknak jegyzőknek, szolgabíráknak megadták a tiszteletet, de azt tőlük is elvárták. Ők viszont nem vették észre, hogy ezek az emberek megváltoztak, velük már nem lehet a régi arroganciával beszélni. Az sem lehetett véletlen, hogy a századelő éveiben a csendőrök, a zavargó és elégedetlen falusi lakosság körében, az Amerikából hazatérteket szemmel tartották, gyanús elemeknek tekintették. Úgy gondoljuk, nemcsak a hazahozott pénzt tekinthetjük a kivándorlás nyereségének, amint azt a korabéli közgazdászok gondolták, hanem sokkal inkább azt a mentalitást és morális tőkét, amit az emberek birtokoltak. Az egészségesebb életmódot elősegítette, hogy megváltoztak az emberek higiéniai szokásai, a tisztaság igényükké vált. Amikor hazajöttek a változást nem csak abban lehetett érzékelni, hogy nagyobb és díszesebb házakat építettek, hanem a portát, a környezetüket is esztétikusabbá tették. Az egyletek egy kis maroknyi hazát jelentettek, mindazok számára, akik a többéves távollét után a honvágytól gyötörve éltek, távol a családtól és a szülőföldtől. Az egymásrautaltság, a közös sors, kohéziós erőként hatott rájuk. A kivándorlók többsége ezekben a magyar közösségekben megtalálta a kultúrált szórakozás lehetőségeit. Lőrincz Szabó Jánost tagsági könyve szerint 1904. Október 9.-én vették fel az egyletbe, tehát az alapító tagok közé tartozott. A havonkénti tagsági díjat, az ötven centet 1906. decemberéig fizette. Ha a leveleket formailag vizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy a legjobb íráskészséggel Szűcs György rendelkezett, illetőleg a hazulról a legtöbb levelet író leány Ilona. A hazulról küldött leveleket azonban kollektív alkotásnak is tekinthetjük, mivel azok fogalmazásában a család többi tagjai is közreműködtek. Az apa szerepe azonban e tekintetben érzékelhetően meghatározó volt, többnyire ő diktálta a levelek tartalmát. A fogalmazáskészség tekintetében, Ilona leveleit tartjuk a legjobbaknak, a leggyengébbnek pedig az apa által írt 2. és a 18. sz levelet. A helyesírás szabályait a levélírók közül egyik sem ismerte, a levelek hemzsegnek a hibáktól. A pontot, a vesszőt és az ékezeteket, pontatlanul, vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Ugyanazokat a szavakat többször használva másként írják, az azonos hangzású mássalhangzókat gyakran összetévesztik, a mondatok pedig egybefolynak. Mindvégig érezzük, hogy a mindennapi életben, nem az iskolában tanult irodalmi nyelvet használták, hanem a tájnyelvet, ízes és gazdag fordulatokkal. A levelek révén egy parasztcsalád intim szféráiba tekinthetünk be. Megismerhetjük gondjaikat, örömeiket és bánataikat, gyarlóságaikat és erényeiket egyaránt. Kirajzolódik előttünk emberi habitusuk és azok a tulajdonságok, amelyeket másoknak szégyellnének megmutatni. De azt is megismerjük, hogy milyennek látják szűkebb környezetüket, a falut, ahol élnek. Beszámolnak a család fontosabb eseményeiről, a rokonokról, a falubéli ismerősökről, a barátokról stb. Az országos eseményekről is kapunk néhány fontos információt, többek között a politikai helyzetről, a kivándorlás országos méreteiről és a katonaságról. A levelekben a félelmet, az egymás iránti aggódást és a féltékenységet egyaránt érzékelhetjük. Ezek az érzések nem voltak alaptalanok, mivel Amerikában a balesetek szinte mindennaposak voltak Sok magyar kivándorlót elnyelt a bányák mélye, ahol örök álmukat alusszák. Az üzemi balesetek sem voltak ritkák, a paraszti munkából érkezők, akik a kivándorlók döntő többségét alkották, nem voltak felkészülve, sem felkészítve, a számukra szokatlan ipari munkára. Gyakran előfordult, hogy az ipari üzemekben balesetet szenvedve, életre szólóan megrokkantak. A,.megszépítő meszszeség" sem hatott mindig pozitívan, a távolság és egy