Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Stamler Imre: Hatalom és vas. Miért kutatjuk a fejedelmi vaskohászati telepeket Somogyban?

230 STAMLER IMRE tisztelik egymást, bizalom van köztük, és nincs bennük kisajátítási törekvés, szakmai gőg. Jellemző volt első kérdésük. „Hogy merült fei benned az a képtelen gondolat, hogy a X. században Somogyban fejedelmi vaskohászati telepeknek kellett lenniük és ezeket fel akarod tárni és be akarod mutatni a világnak?" Több órát beszélgettünk erről... Őszintén sajnálom, hogy köztem és a velem dolgozó régészek közt nem alakult ki az a bizalomteli, őszinte viszony, ami elődeinknél volt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy engem a régészek nem kutató-társnak akartak a munkába bevonni, hanem valamiféle leletbejelentőként, akinek semmiféle kutatói jogai nem lehetnek. Sokan kontárként bántak veiem. Ezért, amikor információimat átadtam nekik, majd megmutattam a lelőhelyeket, akkor már nem akartak velem többé „közösködni," elzártak lelőhelytől, a leletektől és információkat sem adtak számomra. Mindezt a régészeti törvényre hivatkozva tették. A publikálásban sem akartak „közösködni" velem. Ez az attitűd Magyar Kálmánra és 1995 óta Gömöri Jánosra is egyértelműen jellemző. Költő Lászlóra nem! Vele természetes módon tudtunk osztozni a feladatokon és az érdemeken. Tőle kisajátítási törekvést nem tapasztaltam. Más régészektől is sok tiszteletet kaptam.(1) Feltehetően a régészek másképp bántak volna velem, ha a Történettudományi Intézet munkatársa, a múzeum, a levéltár vagy más tudományos intézmény hivatásos kutató régésze lennék, és szereztem volna tudományos minősítést, címet és rangot. Nekem azonban ilyen ambícióm soha nem volt, én néptanító akartam maradni történészként is, tudományos publikálásra is hivatásom késztetett. Kezdetben egyáltalán nem akartam „régészkedni," mert tudtam, hogy érdemi terepjáró kutatást, még inkább ásatási munkát csak régész diplomával lehet végezni, ezért „kontárkodni" végképp nem akartam. Ha a régészek elvégezték volna azokat a munkákat, amiket kértem tőlük, nélkülem, akkor nem végzek terepjáró kutatást, nem szervezek ásatásokat, nem kezdeményezek konferenciákat, nem írok tanulmányokat és ha az állami intézmények valamelyike felvállalta volna kutatási programomat, akkor nincs szükség a Dunaferr-Somogyország Archeometallurgiai Alapítványra sem. Kellettünk valamiért. Úgy gondolom, ezt nem szabadna elhallgatni, eltagadni. Az állam és az állami kutatás nem képes arra, amire 1948 után vállalkozott. A proletárdiktatúra totalitárius állama a tudományt is kisajátította. Nem volt olyan civil anyagi erő, amelyik kutatást finanszírozni tudott volna. A leginkább államosított tudomány a régészet. A törvények szerint a történelmi tárgyi örökség felkutatása, védelme, bemutatása az állami intézmények feladata. A szocialista szemléletű régészeti törvény szerint a történelmi jelentőségű régészeti hagyatékot terepjáró kutatással fel kellett volna mérni, le kellett volna írni, térképezni már a nyolcvanas évekre. E munkára azonban sem elegendő pénz, sem elegendő szakember nem volt. Ez a (1) A cikkben érintettek több fórumon is kifejthették véleményül 2000. május 26-án) Az e kötetben megjelent tanulmányuk is e t gigantikus terv ugyanúgy megbukott, mint a szocialista tervgazdaság. Csak ezt nem vallják be az érdekeltek. Bakay Kornál írt erről a legtöbbet. Somogyban nem volt egész megyére kiterjedő terepjáró kutatás. Ha meg akartam tudni a fejedelmi-, törzsnevű és szolgáltatásokat jelző helynevek titkait, akkor el kellett mennem a közelükbe lelőhelyeket keresni. Praktikusan célratörően. Amikor kellő bizonyítékom volt, akkor szóltam a régészeknek, egyikük elutasított és tiltott, míg két másik segített és megnyertük azt a társadalmi erőt, amelyik az állami kutatásra is jótékonyan hatott. Át tudtuk lépni a régészeti céhszemiélet korlátjait és nem tudtak megbénítani bennünket azok a dogmák sem, amik a magyar őstörténeti kutatást gúzsba akarják kötni. Ezért áll ma Somogyfajszon egy őskohászati magánkezelésű múzeum, egy új történelmi emlékhelyen Fájsz fejedelem, első uralkodóink tiszteletére. Dogmák a honfoglalók hatalmának eredetéről Minden közösséget hatalom tart össze. A népeket is. Hatalom alapján tartják számon egymást és így különböznek egymástól. Minden nemzet ismerni akarja hatalmának eredetét, néppé, nemzetté válásának okait és történetét, mert ez történelmi tudatának alkotópillére, meghatározó tényezője. Az ősi hatalmak születése a mítoszok világába vezet, [gy tartották ezt a folyó menti birodalmak uralkodói és írástudói Mezopotámiában, Egyiptomba, Indiában, Kínában, Rómában, Athénben és a sztyeppéi régió birodalmaiban. A magyarság hatalmának eredetéről is mondák, regék szólnak és a hitvilágunkat ismertető írások. Az ősi tárgyi hagyatékok, nyelvi rokonaink, antropológiai jellemzőink egyaránt keleti eredetűek, az első nagy civilizációkhoz kötődnek. Az uralkodás ismereteit a hun, szkíta, türk örökségként hozták magukkal fejedelmeink, és azt büszkén felvállalták a keresztény uralomváltás idején és utána is királyaink, arisztokráciánk, nemességünk évezreden át. Ez volt világnézetük egyik sarkpontja. Akkor is, ha keresztény rítus szerint koronázták meg uralkodóinkat, akkor is, amikor kultúránkat a keresztény valláshoz kellett igazítani. Előtte királyaink hatalmukat a kék égtől kapták és pogány szertartással pajzsra emelték az uralkodó fejedelmeket, később pedig Isten nevében koronázott az esztergomi érsek. Az isteni eredet változatlan maradt. Átalakult a szertartás, átalakultak az udvari intézmények, méltóságok, ezek nevei, sőt a törvények is megváltoztak, de az uralom lényegében olyan volt, mint régen, és a hatalom a dinasztián belül öröklődött, s nem feledték el az ősöket, nem tagadták meg őket, s krónikásaink lejegyezték a mondákat, regéket, átvettek történeteket a „parasztoktól," regősöktől is. A honfoglalás pedig hatalmi harcaival a magyarság hatalmának újraszületéseként élt a köztudatban ezer éven át. Szent István hatalmi fordulata óriási jelentőségű reform volt, de nem forradalmi változás. it. (például: Kaposváron, 2000. január 10-én, Somogyfajszon, nával foglalkozik, megj. a szerkesztő K.I.SZ.