Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Gömöri János: Az avarkori és X-XI. századi vaskohászat régészeti emlékei Somogy megyében

168 GÖMÖRI JÁNOS a levegőt a kohóba. Ha tehát nem rögzítették megfelelően a fújtatót, elkerülhetetlen volt a tölcséres rész sérülése. A fújtató facsöve a munka során gyakran hozzáütődött az agyagfúvó tölcséres végéhez, ezért a tölcsér szinte kivétel nélkül letörött. Ha később nem, a mellfalazat kibontásakor, az olvasztás végén, amikor a bucát kiemelték. A letörött tölcsérdarabbal persze senki sem törődött, tapostak rajta a munka hevében, így általában megsemmisült, mert kevésbé volt kiégve, mint a fúvóka közép és előrésze, amely az olvasztás során kőkeménységűre szilárdult. A fúvóknak ez a „sorsa" - az egyszeri használat-jó lehetőséget ad egy-egy kohótelep kapacitásának, az olvasztások számának meghatározásához, ahogy arra a somogyfajszi műhely esetében kísérletet is tettem

30

. A nyersanyag piros színűre pörkölt hematitos érc volt, amelynek nagyobb töredékei is előkerültek. Ezek szerkezetüket tekintve különböznek a somogyfajszi porózus szerkezetű gyepvasérc daraboktól. Fűtőanyag: faszén, feltehetően olyan kocsányos, vagy kocsánytalan tölgyből (Quercus robur/petrea), mint a 12 megvizsgált korai középkori kohászati lelőhely mindegyikénél Rudner Zita Edina vizsgálati eredményei a Sopron- és Somogy megyei, kohók mellett talált faszénmintákon

31

. Melléktermékek: A vassalakokkal kapcsolatban jellegzetességként kiemelhetjük, hogy az olvasztás magas hőmérsékleten folyt, jó fújtatókkal, kielégítő levegőbevezetéssel, mert nagy darab, hígan megfolyt folyósalak darabok általánosan előfordulnak a lelőhelyen. A vaskihozatal ezért nem lehetett túlságosan gazdaságos, mert a vas egy része kifolyt a salakkal. A leletek közül első helyen kell kiemelni egy európai viszonylatban is unikumnak számító rovásírásos agyagfúvóka-töredéket. Egy nyelvtörténeti emlék 1999. március 24.-én a 11.-12. kohók előtt, а С műhelygödör feltöltésében (a III. szelvény DK-i sarkában) - vassalaktöredékek és fúvótöredékek között - előkerült egy agyagfúvóka tölcséres végének letörött darabja. A sok-száz egyéb fúvóka, salak és kemencedarab mellett első pillantásra ez jelentéktelen töredéknek látszott, de a leletlistára vettük és tisztításra küldtük, mert a munka sodrásában is feltűnt, hogy a fúvótöredék szélén - a kutatószelvényben még meghatározhatatlan formájú - benyomkodások és karcolások nyoma mutatkozott. A töredék megtisztítása, mosása után finom rajzolatú rovások tűntek elő az égett agyag felületén. Nyilvánvalóvá vált, hogy szenzációs leletet találtunk, amely nem csak kohászattörténeti szempontból jelentős, hanem a magyar nyelvemlékek sorában is elsőrangú helyet érdemel ki. Az ásatás után közvetlenül, a jelentéssel adott és munkatársamnak Kaposvárra küldött értékelésemben annyit állapítottam meg, hogy rovások az u.n. székelymagyar rovásírással készültek, ezzel az írással pedig magyar szövegeket jegyeztek fel. így a székely-magyar rovásírással jelzett fúvókatöredék egyben a kohászok etnikumára is határozottan utalhat. Bebizonyosodott, hogy a X. századi kohászok - akiknek sorában magyarul „Vasas"-nak nevezett mesteremberek többször előfordulnak korai okleveleinkben, és akik egy része Vasas

32 nevű településeken lakott - vagyis a magyar köznép egyszerű tagjai között is lehettek „írástudó", rovásjeleket ismerő emberek. A munkaszervezés vonatkozásában is meg kell vizsgálni a nyelvemléket, ezért megközelítésem 90%ban kohászat-régészeti és csak 10%-ban rovásírás-olvasati. Azt a kérdést, hogy pontosan mi volt a talált tárgy funkciója, már a lelet megtalálásakor megválaszolhattam. Rekonstruálhatjuk a fúvó készítetésének menetét is. Tudjuk, hol helyezkedett el a cső az olvasztás folyamatában (5. kép 8), amikor a rovásfelirat a kohó felől, tehát nem a fújtatást végző kohász irányából volt olvasható. Kérdés továbbá, hogy ki készíthette, és kinek szólt az agyagba rótt üzenet. Azt kell először megvizsgálnunk, hogy milyen összetételű lehetett a vasolvasztáson dolgozó kohászcsoport, kinek mi volt a munkája? Vagyis milyen környezetben és milyen indítékkal karcolhatták a rovásokat a fúvóra. Ezekre a kérdésekre a műhelyben folyt munka menetének rekonstruálásával, a műhely periódusaival kapcsolatban kísérelhetünk meg válaszolni. Az 5,5- 6 cm átmérőjű, tipikus fúvótöredéken négy határozottabb vonalú és két bizonytalan rajzolatú, tehát összesen hat rovásjelet lehetett felfedezni. A jeleket körömmel, nádszállal vagy fa pálcikával nyomták a kézben tartott agyagfúvóka még lágy, de szikkadó anyagába, mégpedig úgy, hogy a tölcséres véget tartották felfelé (5. kép. 3.). Az agyagban a bal kéz hüvejk-ujjának lenyomata megfigyelhető. A rovást azután végezték, miután a megszikkadt agyagcsövet lehúzták a hengeres formázó fáról, majd az fúvót kiégették. A fúvóka tölcséres végének külső pereme - szokatlan módon - kis benyomásokkal van díszítve. A tölcséres rész belső felülete a szokásos módon pirosra égett, kissé érdes felületű. A külső felület viszont szürkés-barnára égett és sima felületű. Nagyjából a peremmel párhuzamosan találhatók a rovásjelek, 4 rovás egy sorban, majd alatta 1-1 további, egyforma, bizonytalanabb rajzolatú „n" jel, amelyek fölött hasonló ívvel indították a „ná" ligatúra szárát. Az utolsó két jelet minden megfejtés NA illetve К rovásoknak tartja(..nak, nák). Az első jel értelmezése vitatott - újabban a mikroszkópos vizsgálat után - az F hangérték feltehetően elfogadható, mert a szilvamag alakú rovás közepén talán lehetett mellékjel. A teljes tisztítás előtt azonban - feltételezve, hogy a rovásokat körömmel nyomták a lágy agyagba és így az íves vonalak egy része esetleg egyenes vonalaknak is értelmezhetők - az első rovás NY olvasata nem volt kizárható. (Feltételezve, hogy a körömbenyomás miatt az eredetileg egyenesnek szánt vonalak is kissé ívesen jelentek meg az agyagban). A specialistáknak hagyva a rovás megfejtését, anynyit meg kell jegyezni, hogy a NA ligatura után а К egy betűközzel elkülönítve lett az agyagba róva. Tehát esetleg egy új szó első betűje lehet. Az utána követke-