Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

L. Kapitány Orsolya: A kender feldolgozása Belső-Somogy falvaiban

338 L. KAPITÁNY ORSOLYA A szőttesek díszítése A Csurgói Helytörténeti Gyűjteményben nyilvántartott 192 db szőttes, és a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményében Belső-Somogy középső és dél-nyugati szegletéből származó 193 db házilag szőtt textíliája közül. 255 db leírását és fényképfelvételét készítettük el, melyek a térség paraszti szövéskultúráját reprezentálják. A szőttesek, - készítésük idejét tekintve - több mint fél évszádot ölelnek át. A legrégebben készült darabok az 1870-80-as években készültek, ám nagyobb számban vannak az 1920-40 között készültek. A szövéstechnikát tekintve a parasztszövőszéken készült szőtteseket három csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak az egyszerű, un. "síkfejtős" szőttesek, melyeket "paraszthímesnek" is neveznek. Ezeknek a jellemzője, hogy csak keresztbe szőtt csíkok díszítik a vászon felületét. A csíkozás a vászon színétől eltér, ezáltal a vászon díszítésére is szolgál. A vetélővel bedobált pirosra, kékre festett kender-, len- vagy pamutszál, illetve ezek kombinációi, nemcsak díszítik a szőttest, hanem egyben tagolják is azt. Fontos, hogy a csíkok azonos távolságban helyezkedjenek el, illetve a tagolásukat a szövőasszony kövesse, mert ha abroszt kellett összeállítani a végvászonból, akkor a csíkok az összeeresztésnél egymáshoz illeszkedjenek, "különben csak kiabájták a pajtásukat".(46) Síkfejtős vászonból készültek a hétköznap- és a gazdaságban használatos darabok. A szakasztóruhákat, törlőruhákat, törölközőket és az abroszokat díszítették csíkozással, de a kócfonálból szőtt zsákokba is szőttek néhány sor csíkot. A szedett technikával készült szőttesek külön csoportját képviselik az ún. "deszkás" technikával készült darabok. E szőttesfajta motívumvilága négyzetekből, téglalapokból és háromszögekből építkezik. Az előre kiszámolt és csínpálcára, vagy szedőtűre felszedett vetűlékhez, szövőszék szélességű deszkalap segítségével húzták be a keresztszálat. A deszkalapot mindig egy asszony állította a csínpálcáknak megfelelően soronként, így nem kellett a mintát számolni. Ezt a technikát szívesen alkalmazták, mert gyorsan lehetett vele szőni, de a századfordulóra háttérbe szorult a gyorsan terjedő ornamentális díszítmények miatt. A különböző stilizált növény-, virág-, állat- és emberábrázolásnál ezt a technikát már nem lehetett alkalmazni. Ott minden egyes sornál számolni kellett a felszedett szálakat, hogy a szövésre kiválasztott motívumot el ne tévessze a szövőasszony. Ezek a szedettes szőttesek ünnepi alkalmakra készültek, sok időt, nagy figyelmet és ügyességet igényeltek. Számolási hiba nem eshetett a mintába, mert akkor nemcsak a mintasor, hanem az egész kompozíció elcsúszott, korrigálásra pedig már nem volt mód. Ezeknek a mintáknak a készítéséhez nem is értett mindenki, csak a fentebb már említett specialistáknak nevezhető asszonyok. A szőtt csíkok és a szedettesek is bizonyítják, hogy a háziszőttes elkészítésénél az asszonyok bizonyos számú alapmotívummal dolgoztak, és azt variálták a vásznaikon úgy, hogy egyre díszesebbé tegyék azokat. A szőttesek szépségét a díszítő elemek változatossága és azok megkomponáltsága adta. A múzeumi gyűjteményekben őrzött darabok és a háztartásokban fellelhetők segítségével könnyen behatárolhatjuk azt a motívumvilágot, melyet ismertek és kedveltek az általunk vizsgált területen. A "ládásnak" nevezett, geometrikus elemekből építkező mintát a festőasztalosok által készített ládákról vették, és azt dolgozták fel a szövés által nyújtott lehetőségeknek megfelelően. A "pólyakötős" motívum eredetét - a berzencei aszszonyok - a pólyavánkos kötésére szolgáló, gyári szövésű pólyakötőre vezetik vissza. A pólyakötőt abroszok összeeresztéséhez is használták. A mértani vonalakat követő csillag motívumok igen gazdag variációit figyelhetjük meg a szőtteseken. Ritkán állnak csak önmagukban, gyakran kapcsolják más, stílusban hozzá illő elemekhez, stilizált növényi ornamensekhez. A növényi ornamentikák között megkülönböztetett helyet foglalnak el a tulipánok, a rózsák és a szegfűk széles skálán mozgó variációi. Itt kell megemlíteni, hogy a Malonyay által bemutatott somogyi szőttesek mintanevei közül a rózsának nevezettek a recens anyagban már csillagosként ismertek. Ez a hegyes, kissé nyújtott motívum megkülönböztetésre került a századunkban, a lekerekített szélű, hasonló felépítésű, a sziromlevélhez jobban hasonlítható mintától. A liliom elsősorban a halottas szőtteseken jelenik meg, mely a szőttesen szimbolikusan az elmúlás jelképévé vált. Újabb keletűnek tekinthetjük az árvácska ugyanilyen értelemben való alkalmazását is. A különböző mezei és kerti virágok csokorba szedése, vagy éppen indák, kacskaringók környezetében történő ábrázolása a paraszti szövéskultúra végkifejletét jelképezik a vizsgált területen. A gazdag, sok színárnyalatot alkalmazó díszítmény, már az 1930-40-es évek terméke. Ez volt az a pont, ahol a paraszti szövés abbamaradt. A háborút követően erre a fajta túldíszített vászonra már nem volt igény, de a drága fonal megvásárlására módja sem volt a parasztasszonyoknak. Stilizált állatfigurákra szép számmal hozhatunk példát a gyűjteményekből. Gönczi Ferenc 1936-ban több olyan vásznat is vásárolt, melyek mintasorában madár, szarvas, vagy éppen ló jelenik meg stilizált formában. Ezek szinte kivétel nélkül Gyékényesről származnak. Más községek anyagában is előfordul egy-egy állatábrázolás, de nagyobb mennyiségben csak ebből a községből került a gyűjteménybe. Még ma is őriznek az idősek néhány olyan textíliát, melyek ezekkel rokoníthatók, de a készítők neve már feledésbe merült. A múltszázad végén itt még értett néhány asszony ehhez a fajta cifráláshoz, amiből többen is rendeltek stafírungba, aminek köszönhető ez a szép számmal fennmaradt példány. E település mintakincse egyébként megegyezik a szomszédos falvakéval.