Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)
Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).
470 VARGA ÉVA Tárának vezetője, Ébner Sándor fotózza le és felvételeit ingyen bocsátja a múzeum rendelkezésére. Két nagyobb gyűjteménycsoport körvonalazódik: a néprajzi és a képzőművészeti. A Pesti Napló 1935. január 13-i számában Életre való vidéki múzeumokat címmel elmarasztaló kritika jelenik meg a kaposvári múzeum kiállításáról. Bernáth Aurél koncepciótlannak, ötletszerűnek tartja a rendezést. Ha a kiállítás egykori fényképfelvételeit nézzük, Bernáthnak - úgy tűnik - igaza volt. Maga Gönczi sem a kiállítás erényeit sorolja válaszcikkében, arra utal inkább, hogy az „ügy"-nek ártott cikkével Bernáth akkor, amikor a kaposvári múzeum kiállítását „magas paripára ülve, mint a vidéki múzeum berendezésének egyik szembeszökő abszurditását, az egész ország színe előtt pellengérre állítja." 98 Az egyesület állandó pénzhiánnyal küzdve, alig befolyó tagdíj-morzsákból tengődött. Rendszertelenül folyt a segélyezés a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint a megye és a város részéről egyaránt, és mindez kevésnek bizonyult. A megye 1935-36-ra 1640 pengő segélyt adott, ebből ezret általános segélyként, ötszázat muzeális tárgyak beszerzésére, száznegyvenet pedig az előző évi hiány fedezésére. Általában a város is ezer pengő segéllyel támogatta a múzeumot, ám ezt az összeget nem kapták kézhez, mivel a kultúrpalota-építés céljaira való hozzájárulás címén takarékbetétként kezelték. Az összeg a válság alatt elértéktelenedett. Az államtól néha ötszáz pengő érkezett. Csekély összegek, pláne, ha tudjuk, hogy a soproni múzeum egyesület 1935-ben pl. huszonháromezer pengőt kapott Sopron városától." Ami a finanszírozást illeti, a somogyi múzeum az 1939-es statisztikai kimutatás szerint az ország 14 vidéki múzeuma közül - évi 3750 pengővel gazdálkodva - a 11. helyen állt. A legnagyobb összeggel, azaz évi 45.457 pengővel, a debreceni Déri Múzeum és közművelődési könyvtár, a legkevesebbel pedig - évi 1500 pengővel - a szekszárdi múzeum gazdálkodott. 100 „Alig hiszem, hogy volna múzeuma az országnak, mely hétszer költözött volna ide-oda, pincékben, folyosókon kellett volna meghúzódnia, mely annyit küszködött volna pénztelenséggel, elhelyezési, építési kérdésekkel, gyűjtési bajokkal, vezetője munkájának lekicsinylésével, az általa nagy vesződséggel összehordott tárgyak értéktelenné minősítésével, mint a Somogymegyei Múzeum." 101- írta Gönczi Ferenc hatvan évvel ezelőtt az egyesület huszonöt éves történetéről szóló könyvében. A sors iróniája, hogy e kiadvány költségei is meghaladták az e célra előirányzott összeget. 1935 júniusában ismét hurcolkodnia kellett a múzeumnak. A megyeháza baloldali kisterméből a főispáni istállóba kellett vinni a tárgyakat Stephaich alispán intézkedése következtében. Ebbe a terembe ugyanis gr. Festetich Vilmosné bútorai kerültek. Mindezt Gönczi Ferenc - mint azt magánfeljegyzéséből tudjuk - mély felháborodással vette tudomásul. „Hogy jut a vármegye ahhoz a szomorú kitüntetéshez, hogy az alispán, Stephaich Pál ennek az idegen lovarnőből egy öreg gróf által mágnásnővé felemelt nőszemély bútorainak elhelyezéséről gondoskodjék? Arról bővebben csak Stephaich alispán tudna beszámolni, mi csak sejtjük." 102 Az istállóba tett tárgyakat, iratokat hagymafőzettel védték a patkányok ellen, majd hamarosan a törvényszéki palotában sikerült egy termet bérbe venni az említett tárgyak számára. A helyi múzeumügy nehézkességén az sem változtatott, hogy 1936-ban az egyesületi gyűjteményt a kultuszminisztérium közgyűjteménnyé nyilvánította. Gönczi Ferenc haláláig, 1948-ig állt a megye múzeuma élén. Az új rendszerben nevét, múzeumalapítói és néprajzírói érdemeit már nem emlegették. (Ebben a tanácsköztársaság utáni tevékenysége, szerepvállalása is közrejátszott. Gönczit ugyanis az egykori tanácshatalom elmozdította állásából, a sértett ember - az ellenforradalom első időszakában megyei tanfelügyelői hivatalába visszatérve - a megye kompromittált pedagógustársadalma felett, a fegyelmi vizsgálatokat lefolytatva, kemény szigorral lépett fel. 103 ) Gönczi Ferenc néprajzkutatói és tudósi pályájának, életművének értékelésére legelőször csak 1976-ban került sor. A zalai honismereti mozgalom egyik képviselője, Fülöp István (1913-1975) az 1970-es évek közepén írta meg néhai elődje életrajzát, melyben a hazai néprajzi irodalom kiemelkedő személyiségének emléke előtt tiszteleg. Somogy megye néprajzkutató muzeológusai mindmáig adósak egykori elődük tevékenységének értékelésével. Gönczi nemcsak a néprajz területén alkotott maradandót. Hiszen gyűjtött mindent, ami múzeumba való. A jelent az ő szakmaszeretete és precíz szaknyilvántartása alapozta meg. Múzeumalapítói érdemeinek bemutatásával máig adós a szakma.
