Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1939) 467 A Somogyi Újság 1925 január 21-én a következőket írja: „... Az ízig-vérig magyar zeneművészek egyik legfényesebb csillaga mutatta be káprázatos művészetét tegnap este a városi színházban. Az előadó bensőséggel érzi át az eljátszott darabot, tökéletes technikája pedig merészen érzékelteti a zenei gondolatokat. Újabban célzatosan oltják bele közönségünkbe, hogy a magyar dal nem lehet klasszikus. Bartók szerzeményei pontosan cáfolnak rá erre, s beigazolják, hogy igenis lehet, csak Bartók kell, hogy szerezze, előadja, és magyar lélek kell, hogy megértse. Sajnos és jellemző, hogy a hangverseny közönsége gyér volt..." A kaposvári Bartók hangversenyt 1925-ben Mariházy Miklós színigazgató rendezte, amint az újságcikkből is kitűnik, ráfizetéssel. Scarlotti, Chopin, Beethoven, Debussy, Liszt művei mellett elhangzott a Medvetánc, Allegro Barbara, az Este a székelyeknél, az első román tánc és a Sonatina. 1928-ban Wehner Géza orgonaművész ad koncertet, 1934 áprilisában pedig Fischer Annie játszik, Bach, Beethoven, Liszt műveket ad elő. A szokatlanul magas, 200 pengős fellépti díj a rendezőknek bőven megtérül.

86 Az 1935-ös májusi egyesületi közgyűlésen a titkári jelentés taglétszámcsökkenésről tesz említést. Az egyleti vagyon is csökken, s - bár ez (egyesületi iratanyag hiányában) csak a sajtóból követhető nyomon -, a zeneegylet alig hallat magáról, tevékenysége szürkül. A zeneoktatásban azonban változások következnek be a harmincas években. Zeneiskola létezéséről már az 1910-es évektől tudunk. A Gyenes Izsó vezette intézmény munkáját értékelve a város vezetői úgy látták, hogy az „kultúrmissziót teljesít", ezért a háztartási alap terhére 300 koronával támogatják tevékenységét.

87 A háború és a forradalmak után a városban nincs szervezett zeneoktatás, csak egyénileg foglalkoznak zenetanítással. Gyökeres változás 1930-ban következik be. A Zenekedvelők Egyesületének választmányi ülésén 1930. szeptember 30-án Soltész Emil hegedűtanár

88 az alábbiakat mondja: „Miután évek óta szerencsém van élvezhetni a város vezetőségének is bizalmát, támogatását, és érzem, hogy egy életképes zeneiskola vezetésére képes volnék, ezek után mindinkább foglalkoztam egy Kaposváron felállítandó zeneiskola gondolatával és megszervezésével. Terveimet Budapesten illetékes helyen dr. Meszlényi Róbert őméltóságának, az országos zene-szakfelügyelő úrnak előadtam, azokat helyesnek találta, és kilátásba helyezte az előadottak alapján egy zeneiskola állami engedélyének kiadását." A zenekedvelők választmánya Soltész indítványát elfogadta és kérte a zeneiskola állami engedélyezését, mely hamarosan megérkezett. S 1930 november 1-jén elkezdődhetett az oktatás, egyelőre Soltész lakásának két szobájában. Az Uj-Somogy november 4-i száma hírt ad az iskola tanévnyitó értekezletéről. A cikk alapján bemutatható a tantestület összetétele. Az iskola igazgatója Soltész Emil. Tanárai: Kasza Dezsőné (zongora), Gerő Imréné Kertész Lídia (hegedű), Brill Dezsőné (magánének), dr. Serényi Antal (zeneelmélet és zeneirodalom). A zeneszerző és orgonista Hadányi Antal pedig zeneszerzést tanított. Az oktatás ily módon zongora, hegedű, magánének, zeneszerzés főtanszakokkal, illetve általános zeneelmélet és zenetörténet, esztétika, zenekari gyakorlat és karének mellékszakokkal indult meg. Az iskola a gazdasági válság idején alakult. A megállapított tandíjak (12-20 pengő) magas összege miatt érthető, hogy az intézménynek nem volt sok növendéke. (Szakképzetlen magántanárok ehhez képest csak 5-6 pengőt kértek. Soltész meg is jegyzi egy 1940-ben írt levelében, hogy „nagymértékben elszaporodtak a kontárok, mindent tanító vagy a helyi plébános húga, nővére tanít zongorát mindennemű zenei képesítés nélkül."89) A tárgyi feltételeket a Zenekedvelők Egyesülete biztosította. A 28 növendék havi átlagtandíja (16 pengő) tíz hónapra számítva 4480 pengőt hozott. Ez az összeg tovább gyarapodott a beiratkozási díjakkal (280 pengővel). Ily módon tehát 4760 pengő állt az igazgató és a tantestület (6 fő) rendelkezésére. Durván számolva tehát mindössze 793 pengő volt az évi bevétel személyenként. Tandíjakat emelni értelmetlen lett volna. A zeneiskola 1932-től rendszeres városi támogatást is kapott, s lassan a növendékek száma is emelkedett. A VKM 10985/1932 III. sz. határozata értelmében az iskola városi kezelésbe került. Különböző szükségmegoldások után 1939 májusában az iskola az Irányi Dániel utca 17-ben bérelt lakást, s itt folyt a tanítás. 1939/40-ben a növendékek száma már 84 volt. Az iskola mégis számos nehézséggel küszködött. Évről évre csak a „legnagyobb erőfeszítésekkel tudja magát fenntartani, bár az iskola a város tulajdonát képezi, annak igazgatója, tanári kara nincs kinevezve és semmi kilátás arra, hogy valaha is státusba kerülnének, mert a város anyagi helyzete nem teszi lehetővé. A megye pedig tíz év alatt összesen 100 pengő segélyt biztosított. Ha megszűnne, nem tartanák tragikusnak, ami a hozzá nem értésből adódik."

90 Soltész leveléből is látható, hogy az intézmény anyagi háttere bizonytalan, s az is, hogy a zeneoktatás és az egyesület közötti kapocs fokozatosan megszűnt. A zenei élet harmadik faktorának, a kórusmozgalomnak a helyi felvirágzása elsősorban a gimnáziumi énekkarhoz fűződik. Dalárdák is régóta működtek a városban (1904 Vasutas Dalárda, amely 1926-ban újjászerveződött, 1908-ban postás énekkar szerveződött, 1924-ben Iparos Dalárda, valamint a Városi Dalárda alakul, melynek karnagya Soltész Emil). A város zenei életének sajátos színfoltja volt az egyházi dalkultúra. Vasár- és ünnepnapokra a szentmisékre szervezték meg a plébánia ének- és zenekarát, a karnagy Fleinig Alajos.