Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

454 VARGA ÉVA hatjuk az alábbiakat: „Megbecsültté kellene tennünk a pedagógia hivatását - erkölcsileg és anyagilag is - és változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy félévente 20 perc jut egy-egy diák kikérdezésére...

35 Régóta hallik a panasz, hogy „középiskoláinkban nyolc esztendeig tanítanak egy nyelvet, s a diák nyolc év tanulás, több mint ezer órai iskolai és legalább ennyi házi foglalkozás után, azt a nyelvet sem írásban, sem szóban még félig-meddig sem képes elsajátítani."

36 (Talán nem ünneprontás, ha a mai nyelvoktatásunk figyelmébe ajánlom a régi gondot.) Ugyanekkor a diploma nyomoráról ír vezércikket a liberális helyi sajtóban dr. Pete Márton főszerkesztő (só-szignóval) „... Kétségbeejtő képet ölt korunk beteges küzdelme a diploma után. A diploma mögött ott kullog mindig a nagygyomrú, az örökké éhes butaság förtelmes bestiája, a protekció... Megvalósíthatatlan álmokat, reményeket nevel ma már az iskola, de ezt a gyakorlati példák ellenére nem akarja senki sem elhinni! A szegény szülő, ha elvesztette bizalmát önmagához, ott látja letört reményeinek folytatását a fiában. A középiskolák nevelik a modern arisztokratákat, a diploma büszke koldusait..."

37 - olvashatjuk. Élénken foglalkoztatja a sajtót a biztos megélhetést nem nyújtó kisiparosok és kereskedők helyzete is, - szoros összefüggést látnak az iskoláztatás kérdése és a megélhetés között. Szándékosan nem hangsúlyozom a társadalmi presztízs kérdését, mely szintén erős és ma ugyancsak ható tényező. A nevelés - mint mindig - a korszakunkban is hivatalos direktívák szerinti. („Szomjas föld legyen lelketek a magyar igére" - inti tanítványait a gimnázium önképzőkörének záróülésén tanáruk. ) Másfelől szociális vezérelvek szerint is rendeződik az iskolai élet. (Szegények megértése, éhezők segítése - a polgári leányiskola allegorikus daljátékaiban.) A háború és a forradalmak után a tanári kar "19-es magatartását tisztázandó 1919 augusztusának végén vitafórum indul a nemrégiben indított új politikai napilap, az Uj-Somogy hasábjain. A vitában részt vesznek a helyi tanítóság, papság és a tanfelügyelőség munkatársai is. Az írásaikban ütköztetett álláspontok felidézése igen tanulságos, részint a politikai hangulat érzékeltetésére, részint a tekintetben, hogy elsősorban nem elvi hovatartozás kérdése volt a tanítóság '19-es szerepvállalása. A vitaindító Csicskár József tanító cikkére a nagybajomi ref. helyettes lelkész „vádirata" válaszol. Az oktatásügy egyházi monopolhelyzetének érdekeit veszélyeztető magatartást (az iskolák több mint 80 %a felekezeti fenntartású Somogyban) kéri számon: „Nem arról van szó, miért lett a tanítóság szocialista, hanem ... miért rúgta oldalba az egyházi tanító az egyházat, amely őt kebelén tartotta." A tanítóság társadalmi és anyagi megbecsültségét elemezve arra a megállapításra jut, hogy „magyarázható, de korántsem menthető, hogy a tanítóság közül sokan újongva mentek át a kommunizmus táborába."

38 A vitát Gergelics József pusztaberényi tanító Magyar nemzeti iskola című írása tette igazán szenvedélyessé. A szerző, elhatárolva magát a proletárdiktatúrától, előadja a tanítóságban felgyülemlő feszültség okait (anyagi és társadalmi megbecsülés hiánya, rossz munkakörülmények) majd felveti, hogy tanulni kell a „vörösök hirdette" „rossz prédikációból is", majd a felekezeti tanítók sérelmét ekként fogalmazza meg: „Nem tűrhetjük, hogy az iskola szellemi életét égből pottyant tanítók (azaz papok - a szerző megj.) mérlegeljék... a tanító munkásságát csak az mérlegelhesse, akinek tanítói oklevele van... Iskolaügyekben a tanító javaslata, tanácsa meghallgatandó, s akkor nem fognak a laikus, elfogult beavatkozók bakot lőni, és az osztotta tehető iskolát 2-3 osztatlan iskolává süllyeszteni. Félre a felekezeti féltékenységgel."

39 Az egyháziak részéről így hangzott az álszent válasz: „A papellenes zsidó-szabadkőműves sajtó elhitette a nagyközönséggel, hogy a papok ellenségei a tanítóságnak, pedig mi csak a kötelességükről és állásuknak tartozó úri modorról megfeledkezett tanítóknak voltunk ... jóakaró tanácsadói, legvégsőbb esetben korholói." Majd hozzáteszi: „mi papok a jövőben még éberebben őrködünk, nehogy önök még egyszer átjátszhassak hitünk és magyarságunk mentsvárát az ellenség kezére."

40 A vitába bekapcsolódók különbözőképpen nyilatkoznak iskolaszervezeti és felügyeleti problémákról, a tanítás rossz hatásfokáról. (Az iskolák 65 %-a egytanerős, osztatlan.) Élénken foglalkoztatja emellett a tanítóságot a pálya alacsony presztízse, az értelmiségi hierarchiában betöltött helyzete. Peterdi László kaposkeresztúri kántortanító a tanítóság társadalmi közérzetéről így ír: „A kommunizmus bukása óta a tanítóság lett a kommunizmus oka. Mintha a jegyző, a pap, a gazdatiszt, az orvos, az ügyvéd, a szolgabíró semmit sem tett volna a kommunistáknak, s a fizetést nem fogadta volna el tőlük."

41 A másfél hónapos sajtóvitából tárgyilagosságra törekvése miatt figyelmet érdemel Gauser Rezső segédtanfelügyelő írása. A tanítókról с cikke csillapítani igyekezett a felkorbácsolt kedélyeket. A hazafiatlanság vádját visszautasítja: „a nemzetközi szellemben való oktatás csak szeptemberben vette volna kezdetét." Mindemellett a tanácsköztársaság alatt a pedagógusok általános közreműködésére egyszerű a magyarázat: „A családjaik létfenntartása arra késztette őket, hogy ne álljanak a forradalommal szembe. Nem várhatták az ellenforradalmiság miatti elbocsátás esetén, hogy a volt iskolafenntartójuk biztosítja megélhetésüket..." Mit várt a tanító a forradalmi változásoktól? „Anyagi függéstől és nélkülözéstől remélt megszabadulni az államosítás által, és kizárólag ennek örült, nem pedig a kommunizmus eszméinek, hisz azt nem is ismerte."

42 S közben megindulnak a fegyelmi vizsgálatok. A tanfelügyelői jelentés szerint a megye pedagógusainak 11,9 %-a lett fegyelmi alá vonva. (A vizsgálatok eredményéről nincsenek megbízható adatok.)

43 Mindezt hamarosan a „létszámapasztás" követi (1922-ben, majd 1924-ben) s ezzel párhuzamosan „nyer megoldást" a menekült pedagógusok elhelyezésének ügye.