Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Knézy Judit: Iparosok a Festeticsek és Szécsényiek marcali és csokonyai uradalmaiban (Somogy megyében)

Iparosok a Festeticsek és a Szécsényiek marcali és csokonyai uradalmaiban (Somogy megyében) KNÉZY JUDIT A XVIII. század árutermelő nagybirtokának már mesteremberek széleskörű alkalmazására is szüksége volt, részben mert a mezőgazdasági feldolgozóiparban is részt vállalt, részben nagyarányú építkezésekbe kezdett birtokain. Az állandóan, éveken át szükséges mesterek közül elsöorban a pintért (bodnár, abroncskádár, később kádár néven), majd a kovácsot vettek fel, esetenként a kerékgyártó illetve bognár tartósabb alkalmazására is sor került. A pintérek szerepe nemcsak a hordók készítésében és kezelésében nyilvánult meg, hanem az uradalmi pincészetekben kezelték a majorsági és dézsmaborokat is, valamint ők maguk termelték ki a hordókhoz szükséges fákat és vesszőket. Az uradalmi szükségleten felül is kellett készíteniük hordókat eladásra. A kovácsok szerepe a vasból való munkaeszközök fejlődésével a XIX. század folyamán különösen megnőtt, s a földművelés gépesítésével az első gépkezelők közülük kerültek ki többnyire. A konvenciós mesteremberek felfogadási ideje, módja formailag azonos volt az uradalmi pásztorokéval, béresekével. Pénzt és természetbeni juttatásokat kaptak munkájukért. Speciális képzettségük folytán más volt társadalmi helyzetük, mint az egyszerű gazdasági cselédeké, javadalmazásuk mértéke is magasabb azokénál. Lakásukat nekik is az uradalom adta, műhelyük és berendezése is rendszerint az uradalom tulajdona. A falusi, mezővárosi iparosok nagyobb része kötődött árendás zsellérként a helybéli uradalomhoz. Az uradalmak esetenként alkalmaztak saját birtokukon kívül lakó mestereket is, akiket napszámmal, szakmánybérrel, vagy az elvégzett munka után egy összegben fizettek. Az árendásként felvett, letelepített iparosok rendszerint pénzben fizették meg a házért, lakótelekért járó tartozásaikat, és egyéb kötelezettségeiket

1 A XVIII. század közepétől meginduló nagy uradalmi majorépítkezésekhez hívott mestereket többnyire nem konvenciósként alkalmazták. Egy-két évig a téglaégetőket fogadták fel készpénzért, lakásért, terményért és más természetbeni juttatásokért

2

, de ezek sehol sem maradtak néhány évnél tovább - tűnik ki a Festeticsek keresztúri uradalmának 1773-ban készült uradalmi szerződéseit értékelő forráskiadványból is.

3 Az uradalmak a XVIII. század folyamán arra törekedtek, hogy téglával elláthassák birtokaikat, s ezért saját téglaégetők létrehozását szorgalmazták. Az építkezésekhez távolabbról hozott ácsok, asztalosok, kőművesek, kályhások, lakatosok, üvegesek rövidebb időre kötöttek szerződést, s így kötődésük lazább volt az uradalommal. De hasonló módon foglalkoztatták a mesterlevélhez nem kötött szakmák űzőit is: mint a nádazók, zsuppolok, teknővájók, vertfal készítők... A veszprémi püspökség szántódi uradalmában a XVIII. század második felében csak a bodnár azaz pintér volt konvenciós a foglalkoztatott mesterek közül mutatta ki Magyar Eszter könyvében.

4 Feladataként a borospincék kezelését, hordók előállítását jelölték meg. A hordókat hordónemenként meghatározott összegért fizették, a díszítésért külön tarifát állapítottak meg. Egy ács, egy kőműves és egy takács lakott még Szántódon, házuk után adóztak, de munkájukért teljesítménybért kaptak vagy napszámot (az ács napi 40 dénárt, a kőműves 45 dénárt), de a takács egy öl megszövéséért kapott 7 krajcárt. Az ács felesége bérmunkában varrta az alkalmazottak vászon ruházatát (az iratokban "fehér ruha" néven szerepel) és asztalneműt a konvent számára. A környékbeli iparosok közül a lakatos, kerékgyártó, fazekaskályhás (Somogyban gyakran "gölöncsér" a megyében élő mesterek neve

5

) és egy bádogos végzett itt ekkor munkát. A Festeticsek csurgói uradalmában 1743-ban

6 egy pintér, egy kovács és egy bognár szerepeltek az éves szerződésű iparosok között. 1767-ben Csurgó mezőváros területén három iparosról írtak, hogy házas zsellérként kerültek elszökött jobbágyok házába (egy szabó és két csizmadia), az "uraság házánál laknak" kitétel egy csizmadia és két takács esetében szerepel az összeírásban.

7 1763-ban a szomszédos Csurgónagymartonban az özvegy Kovácsné és Bognár Máté "száraz árendát" fizetett.

8 A csurgói uradalomban szerepeltek továbbá a félszessziós jobbágyok között is iparosok, így 1777-ben Maics Márkóts nevű szűrszabóról jegyezték meg, hogy félszessziós, de "nem teljesít robotot, hanem készpénzt fizet 15 forintot" két részletben...; " az ollatin földekrül pedig, akik nincsenek rétben adva, kilencedet, sőt a'hol a törvény engedi, ottan igaz tizedet ki adni" - tartozott. Ugyanekkor Kóczián András kötéljártó Agarévben hasonló feltételekkel használta fel telkét. Zadravecz Jánosnál megjegyezték " tanult szabó lévén a mezei munkát nem tanulta, ahhoz nem szokott", nyilván készpénzzel fizetette ki a robotot.

9 1780-ban itt a csurgói uradalomban egy kovácsot és egy pintért dolgoztattak konvenciósként, az utóbbit egy legénnyel együtt. A kovács jövedelmét úgy állapították meg, hogy abból legényt is tarthasson, a pintér és legénye bérét külön határozták meg. A pintér kapott évente: - három font szalonnát árával együtt, 53 forintot, 12 akó bort, 15-15 köböl rozsot és búzát, 1/4-1/4 köblöt borsóból, lencséből és kásából, 20 font sót, 200 font tehénhúst, 2 szekér szénát a legjobb minőségűből; A legénye készpénzt, szénát nem kapott, búzából 10