Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

L. Kapitány Orsolya: A kender feldolgozása Belső-Somogy falvaiban

A KENDER TERMELÉSE ÉS FELDOLGOZÁSA BELSŐ-SOMOGY FALVAIBAN 333 lányok férjhez menetelükig jártak oda, de az idősebb asszonyok is elmentek. Sokszor még tizenöten is voltak a szobában. A lányokat a fiúk is meglátogatták, bekéretőztek a fonóba, hogy munkaközben elszórakoztassák őket. A gazdaasszony, Csányi Pálné (Margit néni) kedden és csütörtökön általában főtt kukoricával kínálta a lányokat és legényeket. Amikor pedig a fonást már megunták, játszottak egyet, vagy Pali bácsi citerajátékára táncoltak. A játékok közül szívesen emlékeznek vissza a "bobancára", a "csen- csen gyűrűre" és a "zálogosdira". Az idős asszonyok meséjét is szerették hallgatni, melyek a régi idők fonóiról és a kísértetekről szóltak. Éjfélkor mentek haza. A fonóba járásnak a háború vetett véget. Utána már Berzencén is kevesen vetettek kendert, így a szokás is megszűnt. A fonós legények a lányokat meg szokták ajándékozni. Vásárok alkalmával (húsvét előtti hétfő, Antal napi, Lőrinc napi, és a karácsony előtti hétfő) gyertyát, kispoharat vettek, a fiúk pedig viszonzásképp mátkázó vasárnap színesre festett tojást (4-6 db), narancsot kaptak zsebkendőbe kötve. A lányok vásárnaponként és mátkázó vasárnap, vacsorával is megkínálták a fiúkat. Kozma Ferencné szüleinél volt a főzés. Ilyenkor tyúklevest készítettek, a főtt csirkét megpirították, hozzá fokhagyma és paradicsommártást kínáltak. A disznóhúst kirántották, és tört krumplit készítettek hozzá. Fánkot és haltésztát is sütöttek. Húshagyókor még reggeli is volt, erre az alkalomra kocsonyát főztek. Az áspálás "motollálás" Amikor az orsók megteltek, kezdődhetett az áspálás. Eszköze az áspafa volt, melyet minden gazda saját kezűleg el tudott készíteni. Puhafából készült kb. 90-110 cm hosszú rúdnak a két végére, egymásra merőlegesen egy-egy kb. 25-30 cm hosszú lécet csapoltak vagy szegeztek. A léc két vége kissé bemélyített volt, hogy a fonal ne csússzon le róla. Az áspafát általában 4 rőfősre készítették, ezzel mérték meg a szövéshez szükséges fonál mennyiségét .is. Az orsóról úgy tekerték le a fonalat, hogy az asztalra tették az áspafát, és oda vissza hajtották rá a fonalat, a kisebbet kézbe vették, és úgy egyengették, mintha a karjukra tekerték volna a szálat. Minden orsó fonal végét elkötötték, hogy a szálak össze ne keveredjenek. Két - három orsóval is feláspáltak egyszerre. Az áspálásnál használt "ige" egységet az öregszülők használták, de csak néhányan vették át. Szentán az egyik adatközlő (özv. Katona Jánosné) ezt a kifejezést maradinak tartotta, ezért ő már nem használta. Csurgón Fehér Ferencné az "ige" és a "pászma" kifejezést is ismerte és használta. Csurgón 1 igét 6 párnak vettek, az pedig 12 szál volt. Csurgónagymartonban 1 igét 5 párnak, azaz 10 szálnak számítottak, pászmának 30 szálat számoltak. A kutasiak 32-38 szálat vettek egy kötetnek. Mivel az egyes áspafák mérete nem volt egyforma, ezért a fonalmennyiség megállapítása is csak hozzávetőlegesen történt. Az áspálásnál nagyon kellett figyelni, mert ha a szálak egymást keresztezték, nem lehetett a fonalat levenni. Az áspáról levett fonalat jól megrázták, hogy a szálak ne ragadjanak össze. A motringolt fonál a kamrába akasztva várta a párolást, a mosást. A fonál párolása, mosása Afeláspáit fonalat még fehéríteni kellett, hogy aztán a szövésre készen álljon. A pároláshoz párlósajtárt használtak. Ez általában 75-80 cm magas, kb. 80 cm átmérőjű, keményfából faragott, dongákból összeállított, abronccsal összefogott kádármunka volt. Az egyik fenékdeszkát kifúrták és abba fadugót tettek, ami az elhasznált víz leeresztésére szolgált. A párlósajtárhoz a férfiak házilag tartót is készítettek, ami kb. 30 cm magas, három lábon álló, V alakban összeállított állvány volt. A sajtárt a konyhában állították fel, mert mindig újra kellett melegíteni a fonalról leengedett lúgos vizet. A pároláshoz szükséges fahamut (akácfa hamuja) hosszabb időn át gyűjtötték teknőkben, fazekakban.(39) A hamut megrostálták (Szenta), megszitálták (Kutas), hogy tisztán kerüljön a sajtárba. Somogyszobon a fonal nyálát úgy vették el , hogy az összegyűjtött fahamut leforrázták egy hosszú teknőben, majd ebben a fonalat meghúzogatták, megmártogatták. Ebből kivéve a trágyadombba elásták. Egy nagyobb lyukat ástak a ganéjba, majd kibélelték vastagon szalmával, és ide helyezték a hamus, lúgos fonalat. Meleg trágyával letakarták és egy nap, egy éjjel állni hagyták. A kiszedett fonalat az árokra vitték kimosni. A kimosott fonalat megszárogatták, és a kamrába tették. Télen csak a fonál nyálát vették el, a párolást tavasszal végezték.(40) Kutason is a nagyteknőbe tett hamut forrázták le, és ebben forgatták meg a fonalat, hogy a nyálát elvegyék. Ezután tették a párlósajtárba, ahova rétegenként helyezték be a fonalat és a hamut, majd forró vízzel leöntötték úgy, hogy a fonalat ellepje. A kádról háromszor is leengedték a lúgos vizet, hogy aztán felmelegítve újra ráöntsék. A somogyszobiak a fonalat tavasszal a ruhákkal együtt párolták. A ruhák közé helyezték a fonalat, majd a tetejét egy rosszabb abrosszal leterítették. Erre szitálták a fahamut, majd ezt öntözték forró vízzel. A kihűlt lúgot mosófazékban fölfogták, majd újra forralták. Szentán hitvány abroszt tettek a sajtárba és arra helyezték a fonalat. A párolás két napig is eltartott és közben legalább tízszer, tizenötször is megismételték a forrázást, majd állni hagyták a fonalat. Berzencén a fonalat előbb "megkotyúták". "Az öszszégyűjtött hamut cserépfazékba tettük és leforráztuk. Ebbe belemártogattuk a fonalat. Amikor végeztünk,