Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Frankovics Györyg: Dema-Istenek Vilék, Kígyók) Magyarországi Dráva menti Horvátokról, és kapcsolataik

DEMA-ISTENEK (VILÉK, KÍGYÓK) A MAGYARORSZÁGI DRÁVA MENTI HORVÁTOKTÓL, ÉS KAPCSOLATAIK 321 A későbbiekben ismét kígyóvá válik a kígyóból lett feleség, ugyanis apósa lókötőfékkel megüti, ám ismét nővé alakul át, amikor férje megüti a kötőfékkel. Adataink kétségkívül beszédes bizonyítékai a ciklikus átváltozásnak, a kígyó és a lány/tündér ekvivalenciájának. Théba városában úgy tartották, hogy a királyok és a királynők haláluk után kígyóvá alakulnak át, ezért Görögország szerte ismert szokás szerint a sírokra az elhunyt lelkeknek szánt tejet öntöttek. A tündér, a (házi-, sárkány-, garabanciás hátasa) kígyó és a tej közti kapcsolat bemutatására nem vállakozhatunk. Vaksággal, némasággal, bénasággal, illetve halállal sújtják a tabut megszegőket A tündérre nem szabad ránézni, mert az vaksággal, némasággal, lázas halállal sújtja a tabut megsértőket. A kígyó is tabuval védett, látása halállal végződik. Egy Dráva menti (lakócsai) horvát monda is tartalmazza az előbbi motívumokat. Egy pásztorfiú csordáját a zsiványok elhajtották, de mielőtt még ellopták volna a teheneket a fiút összekötve egy hatalmas faodúba tették. A fiú tudta, hogy abban kígyó tartózkodik, ezért könyörögve kérte a rablókat, hogy ne tegyék oda. Mielőtt elhajtották volna marháit gondoltak egyet. Mit se törődve a kéréssel beletették a faodúba, mire a kígyó kimarta a szemét, majd a falubéliek találtak rá, azonban a pásztorfiú akkor már halott volt. A horvátok életfájánál (fűzfa) megjelenő kígyó ismert a közel-keleti ősi hagyományban, az ilyen fa eredeti képe feltételez egy olyan sémát, amely közel áll a sumer Gilgames-mondabelihez, ahol az Eufrátesz partján állt huluppu-fát írja le, melyet rendszerint a fűzzel azonosítanak: gyökerei között lakott a kígyó. Minden kétséget kizáróan, mint tapasztaltuk az előbbi mondánkban, a kígyó a nagyállattartással is kapcsolatban áll. Aratási időben - kukorica kapáláskor - a több lábú kígyó látható a lovakon, mire a vadász lelövi a lakócsai határban. A kígyó veszélyes az emberekre nézve, főként a gyermekekre, általában a fa odvában lakozik egyik változata a ptiĉarica zmija, azaz a madarászó kígyó, amely megkergeti a faodúban madárfiókák után kutató •gyermekeket. A kígyó ambivalens. A Dráva menti tündérekhez hasonló Meluzina is, aki arra kéri férjét, hogy az ne láthassa - tisztelve ezáltal titkát - eltűnik férje elől, aki megsérti a tabut. Meluzina is váltakozva: hol nő, hol kígyó. A földművelést mint a növényi fejlődési folyamatot megszemélyesítő tündér és kígyó illetve együttes alakjuk következtében, ők szenvedő és elpusztuló istenek, akik föltámadnak. Ilyen szenvedő-megváltó istenek voltak: az óegyiptomi Ozirisz, a babilóniai Tammúz (Dumuzi), a szíriai Adonisz, a phrügiai Attisz, a részben phrügiai, részben thrákiai Dionüszosz, Krisztus is, a Perun jegyeit átöröklő Franjo Marĉetin és a vedovnjakok. A folyó szellemének szánt áldozati kígyó-nők A Dráva menti mítosz tartalmazza a fiatal lány áldozatként való bemutatását a vizek szellemének, amelynek párhuzamai a népmesékből jól ismertek, de Kínában a legszebb lányt a Huang-hóhoz "adták férjhez" beledobva őt a vízbe, míg az ókori Egyiptomban a vetés előtt esküvői ruhába öltöztetett fiatal lányt dobtak a Nílusba, hogy így biztosítsák a folyó kiáradását, ami nélkül nem volna termés, a majáknál fiatal lányokat dobtak Chichen Itza szent víztárolójába. Vélhetően a felsőszentmártoni horvátok esetében eleik egy hasonló kultikus gyakorlatáról számolhatunk be az alábbiakban, akik idősebb asszonyt és annak ifjú menyét áldozták fel a vizek szellemének. Franjo Marĉetin egy tavaszi napon elment Brogyancébe, a Dráva mellé megnézni az erdőt. Akkor az a Podravka rész egészében erdő volt. Ahogy odaért a füzesbe nézegetett jobbra-balra... Elment vízért a Drávára és a víz mellett egy vastag fatörzset talált, egy kivágott fűzfatönköt. Már több éve hogy az ott lehetett, a kérge is már megrepedezett. Gondolta, hogy le kéne szekercéjével hántani a kérget, hogy jobban száradjon. Meg aztán, jó lenne feldarobolva tüzelőnek, s ha majd ideje engedi lovas kocsival hazaviszi. Egyszer csak észreveszi, hogy a kéreg alatt kígyók bújtak meg, s erre kérdi tőlük: - Mi kerestek ti itt?! Ők meg erre csak ennyit felelnek: - Tyu-tyu-tyu! - Ne tyutyukázzatok ti itt nekem, hanem mondjátok meg, hogy kik és hova valók vagytok! Azok erre nem mondanak semmit. Hát ő meg előkapja a szekercéjét, s nosza neki!, felaprítja mind a kettőt... Egy nagyobb kéregbe összegyűjti, majd a Dráva vizébe dobja őket. Hej, bíz még csak fél óra sem telt el, de olyan vihar kerekedett, hogy a víz elkezdett örvényleni, s a szél a kígyók összes darabkáit kiszedte a vízből, amire Franjo hazaért... A történtek után ő nem mehetett el sehova... A két kígyó - meny és anyósa - Puklicba (a túlvilágot jelölő hely, ahova a váltott-, illetve cseregyereket viszik - F. Gy.) valók voltak, ám ott érte őket az este, s nem mehettek tovább, a fűzfakéreg alá bújtak, ahol elaludtak. Franjo valójában tudta, hogy ők kicsodák... No, volt nálunk a faluban egy öregasszony, aki betegségeket gyógyított. Franjo egyszer csak nem tudott járni, és úgy nézett ki, hogy meg fog halni... Mondja neki az öreganyó: - Fiam, nem megmondtam már neked, hogy az ilyesmit ne bántsd, mert pórul járhatsz!? Még ez egyszer meggyógyítalak, de többé ne ártsad bele magad ilyesmibe! - No, jól van hát, öreganyám, nem teszem többé mondja Franjo.