Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Frankovics Györyg: Dema-Istenek Vilék, Kígyók) Magyarországi Dráva menti Horvátokról, és kapcsolataik

318 FRANKOVICS GYÖRGY szóló analógiákkal mutat kapcsolatot. A vedovnjak a tündérektől a disznótartáshoz szükséges makkot falu­közössége számára a túlvilágon lopja el. Az ellopott makk, hasonlóan a sámánok megszerzett gabonájá­hoz, annak földreszórásával a termékenységet idézi elő. Azonban a termésért folyó csata csak nagyon hal­ványan körvonalazható a Dráva menti vedovnjak­képzetekben, nem úgy mint a hozzájuk hasonló dél­szláv zduhaĉok túlvilági gabonalopó csatáiban. Egyéb­ként, a vedovnjakokhoz hasonló, horvátországi turo­poljei mogutok, szintén a viléktől kapják a makkot. UJVÁRY közléséből tudjuk, hogy az indonéz míto­szokban a tápláléknövény rizst egy fiatalember az ég­be érő fáról lopja, majd sebébe téve lehozza a földre, de állat (róka) is ellophatja onnan. Felsőszentmártoni horvát adataim szerint a ve­dovnjak és a beavatandó lélekutazásuk során - a vedovnjak lábának hüvelykujjára áll a jelölt, miként az ottaniak apokrif imáiban a három napja síró Szűz Mária (lásd még a további párhuzamokat az egyiptomi ízisz keresi a megölt Ozirisz testét, aki búsult miatta, és si­ratta a nép, majd ismét feltámad az isten, s öröm tölti el a népet) Szent József lábára állva a meghalt, majd el­tűnt Jézus keresésére indulva -, emelkednek fel a ma­gasba, azaz az egekbe. A vedovnjakok - a magyar tál­tosok hasonmásai - a Dráván túlra érve a túlvilági he­gyen (mennyország) táncoló vilékkel találkoznak, akik­től ellopják a makkot, azt egyikük a szájába (repedés) téve lehozza a földre, majd leszórja, aminek következ­tében bőség makktermés áll elő a földi szférában. Az aranymennyország (bőség) vágyvilági állapota a ter­méslopóknak köszönhetően megvalósítható válik a föl­dön. A horvátok mondái kaukázusi, iráni és indonéz ana­lógiáik miatt megérdemlik a szószerinti közlést. A szentmártoni ember vedovnjak volt. Mondja egy­szer a kollégájának: - Márkó, állj a hüvelykujjamra! A lábamra! Valamikor mezítláb jártak. Ahogy az a lábára állt, a levegőbe emelkedtek... És látja a kollegája, hogy lent a vihar tölgyeket haj­lít, mindent kicsavar. Ők meg a Dráván át ezekre a kis hegyekre érkeztek. A kis hegyekről a nagy hegyre. Odamentek és leültek. Ahogy leültek a vihar megszűnt. Most megint mondja: - Márkó, vedd le a lábad a hüvelykujjamról! Erre levette a lábát a lábáról a vedovnjak meg el­tűnt, nem volt sehol. "Ej, mit csináljak én ezen a nagy hegyen?! Hova is mehetnék?!" Hogyan mehetne visz­sza, haza? - gondolja. Ahogy ott nézelődik kólózó lányokat vesz észre. Lá­nyok táncoltak amottan. Egyikük a másiknak a kezét fogja, ő meg feléjük néz. Látja rajtuk, hogy nincs orruk, csak kettő lyukacska. Egyik szebb mint a másik. Nem szólnak bíz semmit, ő sem szól hozzájuk, mert ő még ilyent nem látott. A fű meg olyan selymes volt, egy arasz hosszú. No, erre megérkezik a vedovnjak: - Márkó, gyorsan állj a hüvelykujjamra! Ő meg az hüvelykujjára állt. Ismét felrepültek és egyszer csak meglátták a Drávát, most már a folyóig érnek... A tündérek meg a nyomukban vannak, már­már utolérik őket. Nem tudnak átszökni a Dráván át! Ej, amikor már a tündérek a közelükbe értek a vedovnjak valamit átharapott a szájában és ledobta. A tündérek meg utána buktak... Most tovább értek ők a házba, ahonnan elindultak. Mondja a vedovnjak: - Márkó, vedd le a lábad a hüvelykujjamról és fuss a házba! Megint mondja neki: - Zárkózz be, itt már nem bánthatnak! Ha utolértek volna, széttéptek volna minket! A monda a következő résszel egészül ki: A szentmártoniak makkoltatni hajtották a disznókat. Ott erdő volt, ahol most a szentmártoni mező van. Ak­kor ez a vedovnjak ment valahova, ahol a vilék makkot osztanak. Elvett tőlük egy egész makkot, amikor valaki eldobta. Akkor abban az évben annyi makk termett, hogy senkinek sem kellett kukoricával etetni a disznó­kat, bőségesen volt makktermés. Ám ha nem kellett volna harapnia belőle, csak a háromnegyedét harap­hatta le, bíz a szomszéd-falusiaknak is jutott volna be­lőle. A vedovnjak és a vilék túlvilági csatája a világ köze­pén - nagy hegy teteje -, folyik, ám az lehet a fa teteje, vagy maga az égbolton lévő aranymennyország, ahol mindennek bőségével vannak az ott lakozó istenek, il­letve az oda elért hősök, sámánok, ahova esetünkben a Dráva menti vedovnjak és társa - a beavatandó - is elérkezik, azaz a vágyvilág mennyországba, ahol zene szól, táncot járnak a tündérek, és mindig van mit enni és inni. A szláv népek képzeteiben a mennyország azon­ban lehet rét is, miként a bemutatott mondánkban. Halászatra, állattenyésztésre, földművelésre, sónyerésre tanították az őket imádó embereket A tündérek agráristenekként az embereket tanítot­ták a földművelésre, amire a nyugat-magyarországi horvát adatok HORVÁTH Iván közlésében utalnak: szántott egy ember és magától ment a lova; felszántot­ták a földet; a legényekkel arattak, és kötözték a kévét. Ilyenkor gyakran villámlik és mennydörög az ég; segí­tenek az embereknek a földművelésben és az állatőr­zésben; kenyeret sütnek. A horvátországi Motovunŝtinaban ismert monda szerint a vilék vezették be a szőlővessző, olajfa ter­mesztését és a sónyerést a tengerből. A tündér kapcsolata a nagyállattartással, kiegészül­ve a gabonatermesztéssel STRAUBE közlése szerint a magaskultúrákban elérhette késői virágkorát, s a hit­elképzelésekben pedig az égi isten játszotta el az ural­kodó szerepet. Mielőtt a tündér égi isten szerepére fény derülne, egy - a Dráva melletti lakócsai lejegyzésem-

Next

/
Thumbnails
Contents