Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Frankovics Györyg: Dema-Istenek Vilék, Kígyók) Magyarországi Dráva menti Horvátokról, és kapcsolataik

316 FRANKOVICS GYÖRGY tatlan emberek, akik éjszakánként tizenegy órától egy óráig mutatkoznak, de belőlük lettek a javasasszonyok és a boszorkányok is. Ez utóbbi monda már a tündérek elboszorkányosodott vonására utal, amit bőségesen tartalmaz a magyar mondai anyag. (Félve, csak zárójelben jegyzem meg, hogy a felfordított égbe emelkedő kosár, kemence, amelyből tűz üt ki és a teknő kísértetiesen hasonlítanak az ufókhoz.) A tündérek az ősszülők gyermekeiként az első embert testesítik meg. Az első ember testrészeiből jön létre a világmindenség, széttépés útján vagy részeire darabolásából, a leválasztott testrészekből megsokszorozódik az erő, a termékenyítőképesség, az életet adó hatalom. Mindegyik rész megőrzi az egésznek a potenciáit, bejárja a halálon és a megsemmisülésen át az új életet, s megsokszorozódva, új alakban az újjászületés felé vezető utat. Nemcsak az iráni népeknél mutathatók ez előbbi ismertetőnkben szereplő tulajdonságok, hanem, mint tapasztalni fogjuk úgyszintén a vile esetében is. A tündér széttépése A tündér (vile) halála, elpusztulásának misztériuma, teste széttépésével áll elő, amely előidézi a termékeny bőséget és az élet virágzásának állapotát. A Dráva menti horvát adataim az aratási szokásokra vonatkozóan ismertetik, hogy a faluban élő férj a tabut megsértve feleségét vilének nevezi, mire az közös gyermeküket széttépi, az egyik felét a férjének odadobva a másikkal az égbe röpül vele. Mondáikban a tündért anyadisznó tépi szét; a bolgár népköltészetben a vila szeret egy legényt, akinek lánytestvére arra kéri, hogy engedje szabadon, amire a lány széttépi, illetve a pásztor kutyája és kölykei tépik szét. A kínszenvedés, szétszaggatás, széttépés motívumokat az előzőkben a lila színhez kapcsolódóan vetettük fel, s a bőséges délszláv néprajzi adatok alapos bizonyságul szolgáltak feltevéseink helyességéről. A tündér kínszenvedés következtében előállt halála a termékeny bőséget hozza. Az istenek megölése a dramatikus játékokban STRAUBE a dema-istenekkel kapcsolatban rámutat arra, hogy a mítoszt, az istenségnek az őskorban történt megölését az ember plasztikusan megjelenítette, végrehajtani törekedve, hogy részesévé váljon annak a tettnek, amely valamikor a mai létrend megalapításához vezetett. Az őskori eseményt dramatikus formában jelenítette meg. Maszkokban léptek fel a szereplők és a szétdarabolási jelenetet állat, sőt néha ember feláldozásával hajtották végre. A Dráva menti mondák egyike (tótújfalui) tartalmazza ezt a mozzanatot, amikor egy legény női ruhában megöli a tündért, s így szabadul meg tőle. A gyűjtött anyag alapján feltételezhetjük, hogy valamikor ismert lehetett az aratás befejeztével a maszkos alakoskodásban a vile, illetve gyermeke megölése, feláldozása. A gabona-démont megtestesítő tündért állatokkal (sertésekkel) téphették szét, illetve saját gyermekét a dramatikus játék anyaszereplője (a búzatermés megjelenítője) ölhette meg. Az európai népeknél az aratás befejeztével általában az utolsó kévében megjelenő (farkas, banya, gyermek) szimbolikus megölése mutatható ki. A tündérre arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy áldozati lényként húsát, mint az istenség képviselőjét a kultusz résztvevői megették volna, hacsak e gyér adat birtokában nem gondolunk arra, hogy a disznók és a kutyák által széttépett viléket, és áldozatként odavetett gyermekeiket etették fel az állatokkal. A dema-isten megölését és megevését - az életerő átmentése céljából - valójában a monda megőrizte, igaz, másodlagos formában a sertésekhez kapcsolódóan. A terménnyel és a liszttel azonosuló tündér BRELICH közli, hogy a politeista vallásokban adott tény a meghaló istenek történeti eredetét ott kell keresni, ahol a földarabolás motívumainak még teljes és konzekvens értelme van. Ám csak az a kultusz vehető figyelembe a vizsgálatoknál, amelyben a földarabolási mítosz oly lényekkel áll kapcsolatban, amelyeknek közük van valamilyen vegetális termékhez, azaz a szétdarabolt isten összefüggésben áll az emberi táplálékul szolgáló növényi termékkel. így hát a dema maga a termény, azonos azzal, amivé a mítosz szerint válik. A tündérről a Dráva menti horvátok mondáit ismertető gyűjtésemben olvasható: Aratás idején a mezőt őrzik jégverés ellen. Ha nem őrzi meg jól, akkor aratás idején pár marokkal felvisznek és megnézik milyen a búza. Ha rosszul őrizte a búzát megbüntetik. További adataim is a tündér az emberi eleségül szolgáló kultúrnövénnyel való kapcsolatát ismertetik: Nagyon szép búza volt, gyönyörű volt a búza, akkor bementek a tündérek a búzába... Apám ment aratni, s az almafán egy tündér énekelt. Valamikor aratáskor felemelkedett a szél, a forgószél, azt mondták, hogy a vilék táncolnak. A mondák szüzséi ismertetik a tündérek a búzában ágyat készítettek, amikor az emberek a körtét őrizték. A Dráva menti horvát adatok a tündérek és a gyümölcsfák közötti, valamint a búzával való kapcsolataikat jól érzékeltetik, azonban a balkáni délszláv népeknél az erdei vadon termő gyümölcsfák a vilék tabuval védett szent fáinak számítanak, s néhol ma is a nekik szánt ligeteket képezik. A dema-tündér más hazai horvát népcsoportnál is a búzamezőben látható, így a kásádi sokácoknál amikor a búza elkezd érni, egy fa alatt ül a vila. A volt alsószentmártoni sokácoknál amikor búza kötelet mentek fonni... ott fésülte a hosszú haját. A szlavóniai Retkovciban a mezőben duda szól, s a tündér ének és tánc közben ezt kiáltja ih, ih! Kocsin utaznak akár a román ielék a zenészekkel. A hercegovinai Oraĉban a vilék a szérűről elloptak egy gyereket, majd egy hónap múlva visszahozták ugyanarra a helyre.