Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Bóra Ferenc: Adalékok Berzsenyi Dániel somogyi kapcsolataihoz.

344 BORA FERENC ... Ki az, ki koszorút fona hajfürtömre S ékes lantján zengi el kicsiny nevemet... A vers azt bizonyítja, hogy Bárány Boldizsár valóban írt költeményt a poetrinához. 1817 elején ódákat írt Bárány Boldizsár, s egyet elküldött Berzsenyinek, hogy mondjon róla véleményt. 1817. február 1-i levelében közölte bírálatát a neves költő. Levele elején kérte szerényebb tehetségű költőbarátját, hogy észrevételeit ne tekintse „parancsolatnak", hanem tetszés szerint elvetheti vagy elfogadhatja. Kifejtette az ifjú poétának, hogy „javallatai" csak ízlésmegnyilvánulások, s tudnilevő, hogy az ízlés törvényei homályosak, s többnyire csak az értheti meg, aki a törvényt mérceként állította maga elé. Pragmatikus tanácsokat is adott Berzsenyi költőtársának ódája javításához: jobb lesz így ..."; „e helyett helyesebb s nemesebb lesz..."; „itt megmaradhatnak"; „ezen három versek egészen homályosak és zavartak mind külső, mind belső alkotásokra nézve úgy, hogy ezek helyett egészen mást szeretnék..."; „tegyünk így..."; „az óda oly kényes, hogy az ily nevezetes szavaknak egyszer szabad egy ódában elő jőni...; „a poétának gazdagnak kell lenni mind szavakban, mind képekben, ez pedig szegénységet mutat." Merényi Oszkár által megjelentetett „Berzsenyi Dániel ismeretlen és kiadatlan levelei" közül egyetlen maradt fenn, melyet a költő Bárány Boldizsárnak címzett, ebben olvashatók a „Niklai Remete" ódáról írt sorai: „Jó verset írni nagy munkát, nagy erőlködést kíván. Aki egy ódán hétszámra dolgozni nem tud, az poéta soha sem lesz. Amely vers hamar készül, rövid életű az mint a Varga Péter bocskora... Uram Ecsém munkáiból igen szép tudomány és szerencsés talentom látszik ki, csak a törlést ne restelje..." Berzsenyi Dániel esztétikai kérdésekben követte Horatius és Kazinczy útmutatásait, a versírásban magasra tette a mércét. Bárány ódájának bírálatát a következetes szigor jellemezte, melyet szívélyességgel enyhített. Berzsenyi álláspontját az idők folyamán az őt ért bírálatok erőteljesen befolyásolták. Kölcsey Ferenc 1813-as recenzióját még baráti segítségnek tekintette Berzsenyi. Az 1815-ös bírálat után fokozatosan következett be elkedvetlenedése, egyre jobban hatalmába kerítette a hipohondria. Az 1816. február 8-i - Kazinczynak írt levelében - már érződött Kölcsey második recenziójának hatása: „...hidegség s munkátlanság fog el napról-napra, - írta - s mindazon ösztönök, melyek valaha lelkemet izgatták, lassanként kialusznak." Amikor a „Somogyi Diogenes" Bárány ódájáról készült véleményét írta, betegsége ellenére még hitt tanítómesterében - Kazinczyban -, s a költészetben. Bárány Boldizsár ódájához fűzött „javallatai" példát is mutathattak, hogyan lehet kulturált irodalmi kritikát készíteni. A kissé hóbortos „irodalommánikus" Bárány Boldizsárt - aki a versek álomvilágában élt a bírálattal visszazökkentette a valóság világába, s megismertette vele az ódaírás kemény munkát igénylő mesterfogásait. Berzsenyi közvetlenséggel, udvariasan írta le kritikáját: jóindulat és segítőszándék nyilvánult meg minden sorából. Szakszerű javaslatai a bírált óda hibáinak kijavítására irányultak. Amikor Berzsenyi Bárány Boldizsár ódájáról készült véleményét írta (1817. február 1), még nem jelent meg Kölcsey Tudományos Gyűjteményben közzétett megsemmisítő hatású kritikája. Ez néhány hónappal később következett be, melynek hatásaként egy ideig levelezéseit megszüntette. Szenvedett, komorrá vált, elidegenedett az emberektől, lelki vívódásai testileg is meggyötörték, mélabú kerítette hatalmába embergyűlölővé vált. Váczy János szavaival élve „haragja és panasza inkább önsorsa, mint környezete ellen irányult". Kölcsey bírálatában Kazinczy sugalmazását gyanította Berzsenyi, s barátságból is kiábrándult. Merényi Oszkár Berzsenyi „ismeretlen leveleinek", jegyzetrovatában közölte, hogy Bárány Boldizsár a költő egyik lányát megkérte. A Berzsenyi-család egy lányt és három fiút nevelt fel. Lídia 1800. február 19-én született, tehát kilenc évvel volt fiatalabb Báránynál. Lehetséges, hogy Bárány kérőként is megjelent Niklán. Ezt az állítást valószínűsíti Berzsenyinek feleségéhez 1820 körül írott két levele is (a levelek pontos keltezéssel nincsenek ellátva), melyekben lányuk férjhezmenetelét említette meg. Az egyikben ez olvasható: „Lídiának semmit írni nem tudok, csak arra emlékeztetem, hogy úgy vigyázzon két szék között a pad alá ne essen, s amint már mondtam, újra csak azt mondom, hogy a Sárközy-vel semmit ne tréfáljon, hanem mihelyt kívánja menjen." Az egyik kérő a levél szerint valamelyik Sárközy-fiú lehetett (Sárközy István nagybajomi földbirtokosnak - Berzsenyi jó ismerősének - 1790-ben született -Albert nevezetű fia volt a levélben említett férjjelölt?), a másik kérő pedig Bárány Boldizsár? Feltételezhető, hogy Berzsenyit tisztelő Bárány be akart kerülni a költő családjába. Végül egyik fiatalemberhez sem ment férjhez Lídia, öt évvel később - 1825-ben kötött házasságot egy halimbai ügyvéddel, Barcza Károllyal. Bárány Boldizsár gyakran fordult tanácsért Berzsenyihez. A „gombai költő" művei közül említést érdemel: a „Sajdár és Rurik" („nézőjáték 4 felvonásban"); a „Rübezahl az óriási hegyekben" („romantikus színjáték 5 felvonásban"); a „Bánk bán rostája" című tanulmányát 1814-ben, a Fővárosi Lapok-ban közölték. 1836ban - Berzsenyi halálának évében - Bárány Boldizsár Gombán élt, s egy kortársa így írt róla: „Kastélyában, mint pókhálóval bútorozott lakóházát nevezték egyetlen, ép zsindely se volt, a falakon keresztül fütyült a szél, a kertnek és a szérűsnek léckerítését rég elhordták, romhoz hasonlított minden tető, ajtó s oldalfalak nélkül, de a „költő" ezzel mit sem törődött, mondhatni észre sem vette, mert képzeletében tündérvárakat látott... A szomszéd Niklán lakó Berzsenyit sem vehette rá, hogy fél évben három versnél többet meghallgasson..." A „furcsa íróbarát" huszonnégy évvel élte túl nagytehetségű költőtársát, Berzsenyit.