Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Bóra Ferenc: Adalékok Berzsenyi Dániel somogyi kapcsolataihoz.

ADALÉKOK BERZSENYI DÁNIEL SOMOGYI KAPCSOLATAIHOZ 345 „...Lelkednek ki kell maHorváth József Elek gát forrni előbb-utóbb... " (Berzsenyi Dániel) Berzsenyi Kölcseyvel együtt vallotta, hogy a „barátság legszebb aktusa", ha az íróbarát a hiba kijavítására figyelmezteti az alkotót. A Niklán élő költő irodalmi tevékenységét baráti kapcsolatok keretében kívánta megismertetni. Szerinte a „baráti aktus" légyege: jóindulat és megértés egymás iránt (a bírálatokban nem lehet bántás és durvaság). A barátság jegyében a költők és műértők szeretettel közeledjenek egymáshoz, s a legjobb tudásukat nyújtva segítsék a művek korrigálását. Ő maga Kazinczytól kapta a legtöbb útmutatást versei tökéletesítéséhez. Horváth János szerint „véleményt kért minden irodalmi barátjától, még a kevésbé illetékesektől is, szinte fűtői-fától boldog-boldogtalantól..." Szívesen adott tanácsot kezdő költőknek, érdekelte életútjuk. Horváth József Elektől kevés életrajzi adatot sikerült összegyűjteni. Valószínű 1784-ben, Látrányban született. R. Kocsis Rózsa irodalomtörténész szerint Berzsenyi későbbi barátja nem Somogyban, hanem Vas megyében -, Szombathelyen látta meg a napvilágot. Ezt az állítást látszik alátámasztani, hogy ebben a városban volt középiskolás, s itt végezte teológiai tanulmányait is. Végül mégsem lett pap belőle, mert a jogi tanulmányok mellett kötött ki. A jogi diploma megszerzése után Győrben, majd Sárváron patvaristáskodott. Már ekkor kitűnt irodalmi műveltségével, a német, a francia, az itáliai írók műveit eredetiben olvasta. 1811-ben Horváth Jagosich Ignác táblabírónál fiskaliskodott, s eljutott hozzá Dukai Takács Judit egy költeménye. Az irodalom iránt érdeklődő ügyvéd verses levelet küldött a tizenhat éves poetrinának, s felajánlotta barátságát.: Engem is e' szent tűz ereje lelkesít, Engem - is Helicon' szent bércze édesít. Barátném! magamat szerencsésnek tartom, Ha lantod míveit ajkamon dallhatom... Judit válasza nemsokára megérkezett, s megindult a két fiatal között a három évig tartó levelezés: ... Kérlek és fogd pártját e gyenge Músának Magányosságában nyögdel lő Nymphának. Úgy irigyeimtől tudom, hogy nem félek, s hív barátnéd leszek, valameddig élek. Horváth József Eleket elbűvölte a tizennégy évvel fiatalabb intelligens, szép lány. Szép szavakkal körüldongta ugyan, szerelmi kapcsolat azonban nem alakult ki közöttük; oly annyira nem, hogy a férfi még udvarlásairól is „beszámolt" Juditnak verses levelében: ...Már hetedik ősz ez, hogy Zs-ért égek S a hívség oltárán állandóan tömjénzek Nagyobb ereje van e gerjedelemnek Enged a barátság a' hív szerelemnek... Barátságuk— a versekben ígérteknek megfelelően - életük végéig tartott. Mindkettőjüket közös barátjukhoz - Berzsenyi Dánielhez - fűződő viszonyuk kapcsolta a korabeli magas szintű irodalomhoz. Berzsenyi Dukai Takács Judit közvetítésével ismerkedett meg Horváthtal. Az irodalomszerető ügyvéd levélben panaszolta el szerelmi fájdalmait. A „Niklai Remete" Dukai Takács Judittól kapott információkból és a szerelmes ifjú leveléből ismerte meg Horváth és Tölcsényi Zsófia tragikus szerelmének történetét. Berzsenyi 1814. június 12-én kelt levelében válaszolt Horváthnak: „Az a melegség, mellyel hozzám szólsz, eléggé mutatja, hogy azok közül való vagy, kiket szeretni és kiktől szerettetni, én mindenkor szerencsének 's gyönyörűségnek tartottam. Légy tehát barátom, 's hidd, hogy az én szeretetem s tiszteletem erántad tökéletes. Szerelmed Tragédiáját érzékenyülve hallom most magadtól is. Tiszteld meg emlékezetét, 's tedd nevét halhatatlanná írásaidban." Merényi Oszkár értékelése szerint Horváth őszinte csodálatot és tiszteletet érzett az országban egyre jobban ismertté váló költő iránt, s tanácsokat kért „mesterétől." „Horváth típusa a korabeli dilettáns költőnek, mind verseiben, mind ízlésében - állapította meg Merényi." Ma a kellő időbeli távolság tapasztalatai alapján könnyű megállapítani, hogy az irodalomtörténész bíráló észrevételei helytállónak bizonyultak, mert olyan tények - a nagyon gyenge versek - váltak ismertté, melyek alátámasztják Horváthról kialakított véleményt. Horváth Elek 1814. augusztus 27-én kelt levelében ezt írta niklai barátjának, hogy az Erdélyi Múzeumnak azért nem küldött verseket, mert kivárja azt az időpontot, amikor maga adhatja ki munkáit, mert alkotásainak egységét nem akarja „megszaggatni." Berzsenyi 1814. november 29-én válaszolt a levélre: „Minapi leveledet százszor elolvastam, 's mindenkor úgy véltem, hogy az nem egyéb, mint szép óda. Barátom a te lelkednek ki kell magát forrni előbb utóbb, mert aki oly hévvel érez, 's oly tisztán lát mint te, meg nem elégedhetik azzal a' korláttal, melybe a szűk valóság rekesztette.... Élj szerencsésen, 's ne szűnj meg engem szeretni!" Szembetűnő a „Somogyi Diogenes" elfogultsága Horváth iránt. Találgatással nem lehet kimutatni, hogy a Bárány Boldizsár ódájáról írott kritika miért reális, s a realitás miért nem jellemzi Horváth József Elek személyéről és tevékenységéről kialakított véleményét. Belemagyarázás helyett célravezetőbb kapcsolatuk lényegének rögzítése: Berzsenyi kedvelte, segítette (verseit átdolgozta), barátjául fogadta, s tehetségesnek tartotta Horváthot. Egyetlen hibáját tette szóvá, leveleiben helytelenítette „poétái érzékenykedését" (szentimentalizmusát), melyet a „philosophia hidegségével lehet mérsékelni." 1816. szeptember 1-én Horváth József Elek feleségül vette Újvári Bettit. A fiatalasszony tizenegy hónapi boldog családi élet után kisgyermekével együtt váratlanul meghalt. Dukai Takács Judit éppen látogatóba indult hozzá, amikor Szombathely egyik utcájában temetési