Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Füle Piroska: Adatok a későszarmata-hunkori kerámia kérdéséhez

58 FÜLE PIROSKA lu, vékony falú, fekete, fényezett, szép kidolgozású darabon a csernyahovi kultúra edényművességének hatása fedezhető fel.

19 Az előbbihez hasonló fekete fényezés két gőmbtestű edényen is előfordul, az egyik egy övsávos, vállán besimításokkal díszített példány (VI.T/1.),

20 a másik pedig egy firkált simítású, egyedi formájú darab (VI.T/3). Ez az edénytípus szintén gazdasági funkciót tölt be, a provinciális anyagban

21 és a szarmata edényművesség körében is megtalálható. Egyes típusaikat Párducz a hunkori edényművesség vezető formái közé sorolja.

22 A tiszaföldvári anyagban előfordulnak lapos, tálszerüen kiszélesedő, ívelt oldalú (VI.T/4-5.), és bikónikusan megtört profilú változataik is (VI.T/68.). Jellegzetesek a szintén szögletes profilú, hasukon övsávos gömbtestű edények is (VI.T/1-2.). A gyorskorongolt edények egyik igen fontos csoportját alkotják a korsók, bár Tiszaföldváron aránylag kevés — vagy kevés jellegzetes — példányuk volt megtalálható. Az egyfülüek közül legjellemzőbb az enyhén kihajló peremű, széles szájú, ún. körte formájú típus, ahol a fül a peremből, vagy közvetlenül a perem alól indul ki (II.T/13.). Érdemes kiemelni a II.T/4, sz. korsót, melynek sajnos csak a felső töredéke került elő. Ennek nyakhajlásában bordadísz található — ún. galléros nyakú — ebből indul ki a kissé ovális keresztmetszetű fül. Párducz

23 és Alföldi

24 is a hunkori vezető formák közé sorolja ezt a típust és „murga típusnak" nevezi, melynek előzményei a helyi és a csernyahovi formák között keresendőek. Elterjedésük kimutatható Pannóniában,

25 és nagy számban megtalálhatóak Morva területén is, ahol Tejral az 5. sz. közepénél későbbre is keltezi egyes példányaikat.

26 Eltérő formájú, de hasonló nyakkiképzésű korsók a gepida anyagban is találhatók.

27 A már említett kiöntőcsöves korsókat a kétfülűek közé kell sorolni, ugyanis a tiszaföldvári két darab esetében a fogantyúként is használt kiöntőcső mellett még egy szokásos fület is kiképeztek. Ez csaknem egyedülálló megoldás az eddig ismert anyagban, amit egyelőre ezeken kívül csak a Szolnok-szandai példányról lehet feltételezni, ahol a Párducz Mihály által közölt rajzon is látható,

28 hogy az egyik fülből kiöntőcső kezdeménye indul ki. Ezért ebben az esetben a szerző véleményétől eltérően nem egyszerű kétfülű, hanem kiöntőcsöves korsóról van szó. A Tiszaföldvári két darab néhány szempontból különbözik egymástól, az egyik „párnás" nyakkiképzése inkább a „murgai kör" felé mutat (I.T/1., ez egyébként téglaszínű, a vállán besimításokkal), a másik tölcséresen kihajló pereme, s még inkább fekete felületi fényezése a csernyahovi kultúra edényművességének hatására utal (I.T/2., ennek nyakán és vállán besimított és beszurkált díszítések találhatóak). A többi tiszaföldvári kétfülű korsó legtöbbje a körteformájú alaptípus különböző változata. Fülük minden esetben a peremből indul ki és a vállhoz csatlakozik. Előfordulnak ezenbelül kisebb formai változatok: meredek és ívelt nyakkiképzés, szűkebb, vagy szélesebb szájnyílás (I.T/3-6.). Eltérő típust képvisel és mindenképpen kiemelendő az I.T/7, sz. korsó, mely különösen szép, érdekes formájú edény. Magas, felső harmadban öblösödö, szögletes profilja, fülkiképzése, azonkívül sötétszürke, miatt felülete, anyaga egyaránt idegen a helyi fazekastechnikáktól, valószínűleg a Kárpátmedencétől keletre készülhetett. Import kerámia elenyésző mennyiségben fordult elő az anyagban, mindössze négy tál (ebből kettő mortárium

29

) és egy egy érdekes formájú, amphora-szerű mázas edény sorolható ide (II.T/5.). Az edények felületkezelése, díszítése is igen változatos. Legáltalánosabb felületkezelési technika az edények égetés előtti simítása. Hombárokon, kishombárokon, gömbtestű edényeken, tálakon, korsókon egyaránt alkalmazták. Ezzel az edény nemcsak tetszetősebb lesz, hanem minősége is javul. Korsókon, hombárokon, gömbtestű edényeken kb. két ujjnyi sávban belül is megtalálható a simítás, a tálakat pedig általában belül is teljes egészében simították. Szintén gyakran alkalmazott megoldás az edények külső felületére felvitt agyagbevonat, korongolt és — nagyméretű — kézzel formált edények esetében egyaránt. A hombároknál általába az eredetinél világosabb szürke árnyalatot használtak — bár itt ritkábban fordul elő ez a felületkezelés —, gömbtestű edények esetében — ahol ez gyakoribb megoldás — leginkább a tojáshéj színű angobe-os bevonatot alkalmazták. Díszítő elemek közül először a plasztikus díszítésekről kell szót ejteni — pl. borda, hornyolás, bevagdalás — melyek egyben az edények profilját is alakították. Leggyakrabban közvetlenül a perem alatt, de mindenképpen az edény felső harmadában alkalmazták a bordákat és a hornyolásokat, elsősorban tálakon, ritkábban gömbtestű edényeken, hombárokon, kézzel formált edények esetében pedig a fazekakon. Emellett legáltalánosabb díszítés a besimítás, ami szinte mindegyik edénytípusnál előfordul. Hombárokon a vállat díszítették zeg-zug vonalas, hálómintás, vagy ferde vonalköteges besimított mintákkal, melyeket mindig vízszintes bordák, bekarcolások, vagy simítások fognak közre. Korsókon mind az egy-, mind a kétfülű típusoknál általános a nyak, esetleg a váll függőleges simítása, vagy besimítása, az edény alsó felén pedig ugyanez ismétlődik vízszintes irányban, a kettő között, a vállon pedig előfordul besimított hullámvonal dísz is. Tálak külső oldalán ritkán fordul elő besimítás, érdemes azonban kiemelni az V.T/1. sz. tányért, melynek külső felületén egy körbefutó besimított hullámvonal-dísz látható, belsejében pedig egy szintén besimított sárkány-szerű motívum. Több eset-