Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)
Füle Piroska: Adatok a későszarmata-hunkori kerámia kérdéséhez
ADATOK A KÉSŐSZARMATA-HUNKORI KERÁMIA KÉRDÉSHEZ 59 ben, főleg tálakon fordul elő az ún. „barbár rätherverzierung" azaz rovátkolt díszítés. Szintén általános a — leggyakrabban bikónikus testű — tálak festése, melyet mindig piros színnel végeztek, majd ezután fényezték is az edényt. Az elhangzott rövid elemzésben természetesen kizárólag a Tiszaföldvári teleprészen megtalálható, és a korábbi korszakok alföldi fazekastechnikáitól eltérő, új jelenségeket ismertettem. Meg kell jegyezni, hogy nem minden, a lelőhelyen megtalálható típus és technika köthető kizárólag a tárgyalt korszakhoz, hiszen jó néhány edényforma korábban is ismert volt a barbaricumban. Azonban több olyan formai, technikai, díszítésben, vagy más megoldással találkozunk itt, amely újonnan tűnik fel az Alföldön a 4. sz. legvégén 5. sz. elején, s innen jut majd be egy részük a volt római tartományba is. Ez a folyamatosság hozzásegít bennünket a telep etnikumának meghatározásához is. Az anyag jellegéből megállapítható — 1 Alföldi 1932., 42-58. 2 Párducz 1959. 333-365. 3 Párducz 1950., 107-116. 4 Nagy 1984., 208., Vörös 1982/83., 160. 5 Bóna 1965., 117. 6 Bóna 1971., 274. 7 Bóna 1986., 69-70. 8 Garam-Vaday 1990., Istvánovits 1984., 1986., 1993. 9 Vörös 1982-83., 1988., Lovász 1989., Istvánovits 1994., stb. 10 Kiss 1987-89., Ottományi 1982., Ottományi 1991., Soproni 1985. 11 11 .Teljes egészében közöletlen, több helyen részletesk közölve belőle: Vaday 1980-81. Vaday 1982., Vaday 1985., GablarVaday1986. 12 Vaday 1989., 131. 13 Alföldi, Bóna, Friesinger, Párducz, Tejral, Werner 14 Tejral 1985. 15 .1 Csongrád-Kenderföldek: Párducz 1959., T.VIII/19.XI/7, XXV/3. .2 Tiszalök-Rázompuszta: Párducz 1959., Abb. 335., T. XXII/5. .3 Orosháza-Kristó téglagyár: Párducz 1950., T. CXXV/12. .4 Szolnok-Szanda: Párducz 1959., Abb. 4.40. .5 Perjámos: Dörner 1970., 16/5. .6 Arad (utalás rá): Bóna 1992. .7 Regöly: Mészáros 1970., 16-17., Bóna 1991., T. 17. .8 Bodrogszerdahely: Polla 1969., Abb 3/1, Abb. 6/1. Kölnik 1971., Abb. 30/3. .9 Veiké Nemcice: Tejral 1985, Abb. 18/1. .10 Bmo-Lysen: Peskar 1983, Abb. 2, Abb. 14. azonkívül, hogy a telep lakói jelentős mezőgazdasági tevékenységet folytattak —, hogy gyökerei a helyi szarmata fazekasságon belül keresendők, bár jelentős hatással volt rá a keletről beáramló népcsoportok ízlésvilága és fazekassága, mindenekelőtt az ún. csernyahovi kultúra. A vizsgálat során konkrét anyagból indultam ki, mely hiteles ásatásból származik. Kronológiailag, területileg elemeztem az anyagot, az egyértelmű statigráfiai összeköthetőség alapján. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy az anyag kronológiai bekötése kizárólag régészeti módszerekkel történt, s ha az ebből levonható következtetések ellent mondanak a — főként az írott források alapján ismert — históriai adatoknak, abban az esetben vagy írott forrásaink nem felelnek meg etnikai vonatkozásban a valóságnak (esetleg nem terjednek ki minden részletre), vagy régészeti módszereink adnak téves információkat .11 Lipowski Jan: Piéta 1991, Abb. 5/2. .12 Strych Zámich: Peskar 1983, 184. .13 Vrbov: Piéta 1988, Abb. 3. 12-13. .14 Moszczenia Wyzna: Madya-Legutko-Tunia 1976, Abb.2/3. Piéta 1991, Abb. 5/1. .15 Szczedrzyk: Szydlowski 1974, T. LXXVIII.I.a. .16 Witówi: Chmielewska 1957, 265-267. .17 Tiszaföldvár-Téglagyár .18 Wien Leopoldau: 1d. 15. jegyz. 16 Beninger 1936, 256-257, 260, Fig. 9, Werner 1956, 124, T. 18, Fig. 3, Párducz 1959. 360, Friesinger 1984, 131, Fig.IX/1,4, Bona 1992, Abb. 68/4. 17 Részletesen foglalkozik ezzel a kerámiatípussal: Vaday 19801981,31 -33, Vaday 1989.162-163. 18 Vaday 1989, 173-174. 19 Közölve: Vaday 1985, 25-34. 20 Közölve: Vaday 1985, 30-33, 7. kép/1-3. 21 Bonis 1942, 45-46., 48, XVI11 T. 22 Párducz 1959. 333-337. 23 Párducz 1959, 357-358. 24 Alföldi 1932,43-46. 25 Póczy 1959, 85, Abb. 46/101-104, T. XIX/18. 26 Tejral 1972, Abb. 1/1-5, 3/5-6, Tejral 1985. 27 Pl. Szentes-Kökényzug: Csallány 1961, T. XX/2. SzőregTéglagyár: Csallány 1961. T.CLXXXVI/13. 28 Párducz 1959, Abb 4.40. 29 Ezek közül két mortárium közölve: Gabler-Vaday 1986,27, Abb.37. 30 Közölve: Vaday 1982, 120-130. JEGYZETEK