Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Füle Piroska: Adatok a későszarmata-hunkori kerámia kérdéséhez

ADATOK A KÉSŐSZARMATA-HUNKORI KERÁMIA KÉRDÉSÉHEZ FÜLE PIROSKA Az 5. század a Kárpát-medence politikai és etnikai viszonyaiban egyaránt jelentős változásokat hozott. A politikai erőviszonyok többszöri átalakulását — melyeket rendelkezésünkre álló kis számú írott forrásainkból nagyjából nyomon tudunk követni — kísérő etnikai változásokat szinte kizárólag a régészet segítségével lehet felvázolni. A század legelején bekövetkező ún. „hun pánik" az addig a barbaricum területén élő népek jelentős részét besöpörte a birodalmon belülre, nem tudni azonban pontosan — vagy legalábbis erősen vitatott kérdés — hogy milyen hatással van az itt maradt népekre a hunok tényleges beköltözése a Nagy Magyar Alföldre, és egyáltalán mely népek, vagy kisebb népcsoportok azok, melyek itt maradhattak. A hun központi ordunak a Dél-alföldre való áthelyezése, és a hunok bukása és keletre menekülése között — a legjobb indulattal kiszámolva is — mindössze 25-30 év telt el (425-455), ez jelenti tehát a Kárpát-medencében a tényleges hunkort. A korszak régészetében pedig ez okozza a nehézséget, ugyanis ennek a rövid időszaknak kell meghatározni az anyagi kultúráját, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az erős kulturális kölcsönhatások miatt az egyes népcsoportok hagyatékai nem különböznek jelentős mértékben egymástól. A korszak — és a terület — beletartozik ugyanis abba az időben és térben kiterjedt kultúrkörbe, melyet a Pontus-vidéktől a Kárpátmedencéig — sőt hatásaiban még nyugatabbra is — követhetünk. Időben nagyjából egy évszázadot ölel fel, a 4. század közepétől kezdődően az 5. század közepéig, és megtalálhatóak benne a germán (csemyahovi jellegű) és az iráni hatások egyaránt. Egyes leletcsoportok (természetesen keleti párhuzamaik alapján) segítették a kutatást abban, hogy meghatározható legyen a hunok, és ezzel összefüggésben a hunkorszak tárgyi hagyatéka a Kárpát-medencében, de a korszak néhány híresen gazdag leletegyüttese a figyelmet eddig szinte kizárólag a fémleletek vizsgálata felé fordította. Ezért nagyjából hasonló a helyzet ezen a téren, mint pl. a honfoglaló magyarság kutatásával volt a múlt század végén. Pedig egyes fontos kérdésekre — mint pl. a korszakban szerepet játszó népcsoportok szállásterületeinek pontos körülhatárolása '— valószínűleg csak a kerámia anyag vizsgálatával kaphatunk választ. Bizonyos szempontból tehát magyarázható, hogy a kutatás figyelme nem terelődött kellő mértékben e leletcsoport felé, hiszen eddig legtöbbet a korszak sírleleteivel foglalkoztak, ahol — legalábbis ebben az időszakban — kerámia csak igen kis számban fordul elő, míg a telepeken ez teszi ki a leletanyag több mint 90 %-át. De telepeket épp ezért nem is lehet biztosan a hunkorra datálni mindaddig, míg a korszak kerámia anyaga nincs egyértelműen meghatározva és rendszerezve. Ezért állhat fenn jórészt még ma is az a furcsa helyzet, hogy úgy tűnik, ebben az időszakban szinte csak temetkeztek, de nemigen laktak az emberek. Ez talán magyarázható lenne akkor, ha csak a köztudottan nomád életmódot folytató hunok éltek volna itt — bár megfontolandó az a nézet is, hogy a Kárpát-medencében nem lehet (legalább is hosszabb ideig) nomadizálni —, de tudjuk, hogy javában letelepült, és mezőgazdasági tevékenységet folytató népcsoportok is laktak ekkor errefelé, akiknek településeit meg kell, hogy tudjuk határozni. A korszak kerámiájának kutatásában mutatkozó hiányosságok azonban azért meglepőek, mivel már Alföldi András is kiemelten foglalkozik a témával hunkorszak leletanyagának meghatározása kapcsán.

1 Az ő megállapításai többnyire ma is helytállóak, bár természetesen jelentős kiegészítésekre szorulnak, hisz neki akkor még igen kis mennyiségű anyag állt rendelkezésére. Párducz Mihály már jóval több anyaggal dolgozhatott, kerámiatipológiáját mégis főként egy temetőre építette.

2 Ennek ellenére igen sokféle típust, altípust, változatot határozott meg formai jegyek alapján, egyéb tulajdonságokat azonban nemigen vett figyelembe. Szükséges néhány, a témával kapcsolatos megállapításáról szót ejteni, melyek szorosan kapcsolódnak a szakirodalomban azóta kibontakozott vitához. Párducz a hunkori kerámia tárgyalásánál tulajdonképpen szarmata kerámiáról beszél, melynek előzményei szerinte — hasonlóan Alföldi András véleményéhez — a helyi és az Alsó-volgavidéki szarmatáknál, valamint a csrnyahovi kultúrában és a Pontusvidéken keresendők. Lényeges az is, ahogy a hunkort időben értelmezi, ugyanis nemcsak a tényleges hun uralom időszakát érti ezalatt, hanem a 4.SZ. utolsó évtizedeitől kezdődően az 5. sz. közepéig, így tehát azt a népességet is hunkorinak tekinti, akik majd megérik azt. Ha figyelembe vesszük az előbbiekben említett, nagyjából