Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Füle Piroska: Adatok a későszarmata-hunkori kerámia kérdéséhez

56 FÜLE PIROSKA egy évszázadot, és hatalmas területet felölelő egységes anyagi kultúrát, nem tekinthetjük teljesen alaptalannak ezt a felfogást, bár a feladat most már az lenne, hogy ezenbelül az időbeni és az etnikumok szerinti felosztást megtegyük. Párducz ezt az etnikailag korántsem homogén csoportot, Dél-alföldi lelőhelyükről, egységesen Tápé-Malajdok és Csongrád csoportnak nevezi,

3 mely elnevezést a kutatás — kis változtatásokkal — még manapság is használ.

4 Hasonlóképpen Bóna István is „csoportokként" határozza meg a korszak Alföldön élő lakosságát, melynek anyagi kultúrája és temetkezési szokásai azonban véleménye szerint nem szarmata-alán, hanem gepida-germán jellegű népességre utalnak. Épp ezért nála a csoportok elnevezései is némileg módosulnak, Poroshát-Malajdok-Csongrád,

5 majd Ártánd-Malajdok-Csongrád

6 csoportra. Ez a meghatározás azonban már Párducz „csoportjainak" területi elrendeződésétől is eltér, mivel ez az alapjában véve gepida kultúra a FelsőTiszavidéktől egészen Csongrád környékéig húzódna, majd egy 387 után bekövetkezett általános gepida támadás miatt a szarmata kultúra eltűnni látszik a Tisza-mellékről, ahol ezek nyomán új, gepida telepek, temetők jönnének létre.

7 Bóna István véleménye szerint ezek közé tartozik többek között Tiszavalk és Tiszadob-Sziget temetője is, melyeket azonban az ásatok (Vaday Andrea, Istvánovits Eszter) másként értékeltek a közelmúltban.

8 A fegyvermellékletet (hosszú, kétélű kard, pajzsdudor, lándzsa) ugyanis nem lehet kizárólag germán jellegzetességnek tekinteni, mint ahogy a csernyahovi stílusú kerámia meglétét sem. Épp ezért régészetileg nem igazolható, hogy a szarmata lakosság a 4. sz. vége felé eltűnt volna a Tisza-mellékről, vagyis a TiszavalkTiszadob-Tiszakarád háromszög által meghatározott területről, mint ahogy az sem, hogy a hunok beköltözése után nyom nélkül eltűntek volna az Alföldről. Annak ellenére, hogy a kérdéssel kapcsolatban Vaday Andrea utóbbi években (évtizedekben) végzett munkája jelentős előrelépést eredményezett, és mostanában is folyamatosan látnak napvilágot a korszakkal foglalkozó kutatók ásatási eredményei,

9 jó néhány kérdés vár még tisztázásra, pontosításra. Ehhez pedig komplex, áttekintő kutatásra lenne szükség. A megoldás erre a vitás kérdésre valószínűleg sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb lesz, mint ahogy azt most az egymás ellen érvelő kutatók látják. Véleményem szerint ugyanis nem kell feltétlenül a két — ugyan teljesen eltérő eredetű — nép valamelyikének teljes kipusztulásával, ezzel egyidőben pedig a másik teljes térhódításával számolnunk, a két etnikum — akár egy harmadik népcsoport politikai irányítása, uralkodása alatt — bizonyos ideig akár igen szoros közelségben, — megkockáztatom — egymással keveredve is élhetett, mialatt anyagi kultúrájuk, szokásaik is óhatatlanul átalakult a másik hatására. Hasonló jelenségre több példát is ismerünk, hogy csak egyet említsek: a szarmatáktól ugyancsak eltérő eredetű keleti germán nép, a vandálok két évszázaddal korábban, a Kárpát-medencébe érkezésükkor még ősi germán szokás szerint hamvasztják halottaikat, s nem sokkal később az itt élő letelepült népek, mindenekelőtt a szarmaták hatására változtatnak ezen a rítuson, és csontvázasán kezdik eltemetni halottaikat. Holott köztudottan a temetési rítus az egyik legkonzervatívabb, legnehezebben változó eleme egy nép szokásainak. Visszatérve tehát a hunkori kerámiához, mindenekelőtt azt a területet kell közelebbről meghatározni, melynek anyagában a korszak fazekasságának jellegzetességeit a legjobban tudjuk vizsgálni. Erre az ún. Nagy Magyar Alföld látszik a legalkalmasabbnak, nemcsak azért, mert a korábbi római tartomány késői fazekasságát újabban intenzíven kutatják,

10 hanem azért is, mivel a Pannóniától keletre eső részek vizsgálatát, ahol a hunkori fazekasság gyökerei keresendők, igen fontosnak tartom. Itt is pontosítani kell, azaz meghatározni egy szűkebb területet, melynek anyaga kiindulási alap lehet. Kézenfekvő, hogy a korábbi szarmata barbaricum — az ún. római sáncok által határolt terület — alkalmas a vizsgálatra, miután ez az a vidék, ami Attila székhelyét is magában foglalta. Az Alföldön ebben az időszakban számos nép játszott szerepet a hunokon kívül — gótok, szkírek, gepidák, és iráni eredetű törzsek: helyi, ittélő szarmaták és a hunokkal bekerülő újabb alán elemek —, melyek közül az előbb említett, a korszakban igen fontos terület lakosságát szeretném majd — ha ez egyáltalán lehetséges — kerámia anyagának segítségével meghatározni. Ennek érdekében első lépésként olyan anyagot kellett találni, melyre egy megalapozott kerámia tipológia építhető, vagyis ami megfelelően nagy mennyiségű tipikus és jellegzetes vonást tartalmaz, azonkívül pedig valamilyen módon a hunkorhoz köthető. Mindkét feltételnek megfelelni látszott Tiszaföldvár-Téglagyár telepe, illetve a telepnek egy bizonyos része (Vaday Andrea ásatása, 1976-1986, az anyagért neki tartozom köszönettel.

11

) Az általam tárgyalt teleprész a Közép- és Dél-Alföldre jellemző hosszan elhúzódó szerkezetű, ennek megfelelően nagy parcella, ezen belül sok tároló- és hulladékgödör tartozik egy házhoz.

12 Ezek kerámia anyaga különösen szép, változatos, és a településeken megszokottakhoz képest igen sok edényt tartalmaz. Előkerült innen többek között két olyan kiöntőcsöves korsó, mely edénytípust a kutatás nemcsak a hunkorhoz, de több esetben a hunokhoz is köt.

13 A keleti eredetű kiöntőcsöves korsók a Kárpátmedencében a 4. század végén - 5. sz. első felében terjedtek el, sőt némi késéssel a Morva me-