Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Bartosiewicz László: Állatcsontok Balatonkiliti VII-VIII.századi avar temetőjéből

174 BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ nyiségi értelmezése terén előzetes, többváltozós elemzéseink

11 eredményeire támaszkodunk. A csontméretek a régészeti állattanban egyezményesen elfogadott nemzetközi szabványnak felelnek meg.

12 Állatfajonkénti értékelés Juh (Ovis aries L. 1758) Töredezett állapotban a juh és/vagy kecske {Caprinae alcsalád) csontvázából származó számos elem pontos faji hovatartozása nehezen határozható meg. Szerencsére a nagy számban talált koponya és kéz- illetve lábközépcsontok e két faj csonttani megkülönböztetése szempontjából diagnosztikus jeletőségűek, ezért nagy valószínűséggel állítható, hogy a balatonkiliti avar sírok feltárásakor kizárólag juhok maradványai kerültek napvilágra. Amint az 1. táblázat felsorolásából is látható, a 13. számú női valamint az 59. számú ismeretlen nemű felnőtt halott mellé helyezett csontok kivételével valamennyi sírban előfordultak juh koponya vagy kéz- illetve lábközépcsontok (az 5. és 65. számú férfisírokban egy-egy juhlapocka és combcsont is volt). A „klasszikus" állatbőrös temetkezésként ismert rítus lehetősége legjobban a 65. számú férfisírban figyelhető meg.

13 A feltehetően a koporsóra terített birkabőr egykori jelenlétére az halott ágyékcsigoíyáinak magasságában talált, orral a férfi feje felé mutató szarvas juhkoponya és három lábvég csontjai utalnak. Egy bárányból eredő más csontok ételmellékletből származhatnak. Szarvalt juhkoponya és hozzátartozó kéz- illetve lábközépcsontok ezen kívül az 58-as női sírban voltak. Ezek azonban a csontváz alatt kerültek elő. Koponya vagy legalább állkapocs kéz- illetve lábközépcsontok társaságában további két férfisírban (15. és 22) fordult elő. Hiányos voltuk és gyakorta elkülönült előfordulásuk ellenére is elképzelhető, hogy a többi juh fej- vagy lábvégcsont hasonló birkabőrök maradványa. Nem tűnik elképzelhetetlennek ugyanis, hogy egyes bőröket a koponya vagy éppen a lábvégek nélkül temettek a halott mellé. A mindenféle csontmaradványtól megfosztva elföldelt állatbőrök felismerése magyarországi átlagos talajviszonyok között lényegében reménytelen. Patás állatok esetében ugyanakkor ezen perifériális helyzetű, csontos testtájak hústartalma, azaz tápértéke kicsiny.

14 Ételmelléklet voltukat ezért csak mai szemmel ésszerűtlennek tűnő megválasztásuk pontos történeti magyarázatának ismeretében, vagy a húsfélék rendkívül takarékos kultikus használatának feltételezett szándékával kísérelhetnénk meg indokolni. Állattani és állattenyésztéstörténeti szempontból egyaránt érdekes az egykori háziállatok termetének, fenotípusának lehető legpontosabb rekonstrukciója. A fiatal egyedekből származó szarvcsap maradványok kistestű, parlagi alakra engednek következtetni, noha ezt az általános benyomást éppen az állatok fiatal kora eltúlozhatja. Tekintettel arra, hogy a sírokba helyezett, meghatározható életkorú juhmaradványok zömmel fiatal, subadultus egyedekből származnak, a marmagasság becslésére alkalmas, teljes hosszukban mérhető kéz- és lábközépcsontok csak a 3. számú férfitemetkezésből kerültek elő. Ezek disztális ízületi hengerei ugyan teljesen még nem csontosodtak el teljesen, de a csont mérését már lehetővé tették. A két kézközépcsont legnagyobb hossza 54,7-58,4 cm, a megmaradt bal lábközépcsonté pedig 54.4 cm marmagasságú

16 állatra utal. Noha a vizsgált egyed fiatal volta miatt ez a méret a kifejlettkorinál valamelyest alacsonyabb lehet, a kéz- és lábközépcsontok korai elcsontosodásuknak köszönhetően elsőként tükrözik a patásállatok végső marmagasságát.

16 Ez a tény arra utal, hogy a csontok kis termetű, primitív alakból származnak, amit jól szemléltet az a tény, hogy Tác - Gorsium rekonstruálható méretű, kifejlett, római kori juhai 71 cm átlagos marmagasságúak voltak és egyikük sem lehetett alacsonyabb 62 cm-nél.

17 Szarvasmarha (Bos taurus L. 1758) A mindössze öt (egy női és négy férfi sír) temetkezés mellékleteként talált szarvasmarhacsontok nagy valószínűséggel ételáldozatok maradványainak tekinthetők. E háziállatok már említett nagy egyedi értéke miatt érthető, hogy a balatonkiliti avar temető köznépi sírjaiba szarvasmarháknak csak egy-egy darabját helyezték, noha a meghatározott marhacsontok többsége meglehetősen értékes húsrészeket képvisel. Különösen figyelemre méltó ebből a szempontból a 10. és 46. számú férfisírokba helyezett egy-egy teljes combcsont. A két combcsont közül az utóbbi kifejlett egyedé volt, tehát teljességében mérhető hosszúságú. E combcsont legnagyobb hosszából ítélve

18 mintegy 112,2-112,5 cm marmagasságú tehéné lehetett. Ez a termet nagyjából megfelel a korai középkor idejére keltezett kárpát-medencei szarvasmarhákról kialakult elképzeléseinknek.

19 Sertés (Sus domesticus Erxl. 1777) Avar-kori temetőkben sertéscsontok viszonylag ritkán, szemmel láthatólag ételmellékletek maradványaiként fordulnak elő. A letelepedett életformával széles körben azonosított sertés csontjai egy-egy férfi illetve nő, valamint egy meghatározhatatlan nemű gyermek sírjából kerültek elő. A