Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Bálint Zs.1994: Magyarország lepkéi a természetvédelem tükrében The butterflies of Hungary in the scope of nature conservation

196 BÁLINT ZSOLT JEGYZETEK 1 Parnassius apollo - az utóbbi évtizedekben hazánkban nem figyelték meg. Az irodalomból (Gozmány 1968) ismert kóbor példányokat 1933-ban gyűjtötték Sopronban. A határainkhoz legközelebbi populációk az ausztriai Burgenlandban (Borostyánkő-Bernstein), illetve Dél-Szlovákiában (Rozsnyó-Roznava) találhatók. 2 Zerynthia polyxena - helyenként gyakori, különösen homokos talajú telepített akácosokban és nyárfásokban, erős antropogén hatások alatt álló területeken, ahol a hernyó tápnövénye a megbolygatott laza talajon gyomnövényként lép fel (Duna-völgye). Ennek ellenére az utóbbi évtizedekben számos Budapest-környéki élőhelyéről eltűnt. Ezek okait a fölhagyott szőlőkultúrák újraművelésében (Farkasrét, Budaörs), az élőhelyek beépítésében (Farkasrét, Budaörs), továbbá a megnövekedett forgalom okozta, az útszegélyi gyomtársulások összetételét erősen megváltoztató (Csillaghegy, Káposztásmegyer, Németvölgy) légszennyeződésben kereshetjük. 3 Anthocharis grünen - a budaörsi dolomitdombokon fogták egy példányát (Bálint és Janáky 1989). Ezen a területen számos szubmediterrán faj honos. Az adat mindenképpen további megerősítésre szorul. 4 Aporia crataegi - a Magyar Természettudományi Múzeum adatai és saját megfigyelésem szerint hazánkban erősen fluktuáló faj. Kolóniái a hetvenes években szinte teljesen eltűntek, de egy évtized múlva helyenként újra tömeges megjelenését észleltem (pl. 1985 VI. 19-én és 1991 VI. 24-én Mezőkövesd környékén a fajnak hatalmas gradiációja volt, a városban és környékén többszázezer egyedet figyeltem meg.) 5 Colias chrysotheme - régebben homokos vidékeinken általánosan elterjedt volt (Kovács 1956a), ám jelenleg ezekről a területekről hiányzik. Viszont igen szép populációi tenyésznek a Dunántúl északi részének nagykiterjedésű mészköves sziklaplatóin. Ezek közül számos élőhely káros antropogén hatások miatt (illegális szemétlerakóhelyek, moto-cross tevékenység, fenyőtelepítés) következtében erősen veszélyeztetett. Minthogy a faj hazai populációi európai szempontból jelentősek, fontos lenne kikutatni életmódját. 6 Colias erate - első hazai példányait már az ötvenes években gyűjtötték (Bálint 1992). A Kárpát-medencét a nyolcvanas évek végén kolonizálta (Herblay et al. 1992, Lorkovic et al. 1992). Jelenleg az ország egész területén elterjedt, helyenként igen gyakori. Kóborló egyedei ősszel a Colias croceus-sza\ együtt olykor városok belterületein is megjelennek (Budapest, Makó, Szeged, Székesfehérvár, saját mf.). 7 Colias myrmidone - akárcsak egész Nyugat-Európában (Kudrna und Mayer 1990), a faj populációi hazánkban is eltűnőben vannak. A Természettudományi Múzeum adatai szerint a második világháború előtt még országszerte elterjedt volt. Viszonylag erős populációi jelenleg csak az ország nyugati határsávjában, az Őrségben és a Vendvidéken (Szakonyfalu, Magyarszombatfa) tenyésznek. Határainkhoz igen közel keleten pedig a Fényi erdő romániai oldalán (minden bizonnyal a magyarországi oldalon is megtalálható). Kóbor egyedeit megfigyelték az ország belső részein is (Göd, 1990. V. 26., Bálint; Nagykovácsi, 1988. VIII. 25., Iványi). Eltűnésének okai a mezőgazdasági módszerek megváltozásában keresendők, amelyek károsan befolyásolják a még meglevő populációk jövőbeni sorsát is (Bálint 1992, Varga 1989). Az őrségi populációk a tájvédelmi körzet területén találhatók, de védelmükre nincs kidolgozott módszer, a hazai populációk ökológiáját senki sem vizsgálta. 8 Colias palaeno - két alkalommal észlelték a Bükk-hegységben (Gyulai 1977), de minden bizonnyal kóborló egyedekről volt szó, mivel egyrészt se előző, se későbbi magyarországi előfordulásáról nincs adatunk, másrészt az északmagyarországi dagadólápok olyan kicsik, hogy a faj számára semmi esetre se szolgálhatnak megfelelő élőhelyül. Határainkhoz legközelebb Észak-Szlovákiában, az árvái Beszkidekben fordul elő (Kulfan undKulfan 1991). 9 Leptidea morsei - helyzete bizonytalan. Több, hajdan gazdag populációja az utóbbi évtizedekben teljesen eltűnt (Budapest környéke, Déli-Bükk, Dunazug hegység). Legújabban a Cserhátból vannak adatai (Hreblay und Lobmayer 1992). A morsei csoport taxonómiája nem tisztázott: a nálunk előforduló major Grund, 1905-öt a keleti Palearktikumban honos morsei nyugati vikariánsaként is értelmezhetjük, mivel a két taxon elterjedési területe között igen nagy hiatus van, akár külön fajok is lehetnének (Id. Apatura metis-substituta taxonpár esetét, Varga 1978). Legújabban Lorkovic (1993) mutatta ki többek között a Dráva mellékéről a Leptidea reali (Reiss, 1989) fajt. Hernyójának tápnövénye a Lathyrus protensis, a taxon a drávamenti nedves réteken gyakori. Minden bizonnyal hazánkban is előfordul. 10 Pieris balcana - a Kárpát-medence bánáti területein elterjedt faj (Herkulesfürdő, Mehádia környéke) a Természettudományi Múzeum adatai szerint a Bükk-hegységben is előfordulnak Ьа/сала-fenotípusú példányok (Bálint 1992). További vizsgálatok szükségesek a faj hazai honosságának megállapításához, de ha bükki adatait sikerül megerősíteni a P. bryoniae és P. balcana szimpatrikus hazai előfordulása mindenképpen állatföldrajzi érdekesség. A két taxon bükki populációinak vizsgálata részben választ adhat arra a kérdésre, hogy a bryoniae miért váltja fel a balcana-\ az Alpokban és a Kárpátok láncolatának jelentős részén. 11 Pieris bryoniae - hazai populációi azáltal veszélyeztetettek, hogy antropogén hatások következtében (erdőirtások, erdészeti feltáróutak megnyitása, útszélesítés) az elszigetelt kolóniák az útmenti gyomtársulásokkal együtt megjelenő rokon P. лар

/'-val hibridizálódnak és genetikai állományuk ennek következtében leromlik (Varga 1967). Ez jól megfigyelhető a Természettudományi Múzeum anyagain is: a Bükk-hegység területéről jóval több a napi x bryoniae hibridpopulációból származó egyed, mint a tiszta bryoniae. A Bükki Nemzeti Park területén a faj védelme megoldható lenne, ha az erdészet és más kezelő szervek számára rendelkezésre állna egy megfelelő módon kidolgozott program a még genetikailag ép, reproduktív módon elszigetelődött P bryoniae populációk védelmére. A Mátrában előforduló kolóniák (Galyatető, Kékes) a fenti okok miatt szinte teljesen eltűnőben vannak. A zempléni populációk helyzete ismeretlen. 12 Pieris ergane - hazai lelőhelyei a Dunántúli Középhegység szubmediterrán területein találhatók (Keleti Bakony, Vértes, Gerecse), ahol több populációja is természetvédelmi területen, vagy tájvédelmi körzetben található (pl. Csákvár környéke). Ezek közvetlenül nem veszélyeztetettek (bár a Colias chrysotheme esetében fölsorolt tényezők helyenként az ergane-ra is érvényesek), de minthogy a sziklai fehérlepke hazánk nappali lepkefaunájának egyik érdekes színezőeleme, érdemes lenne vele alaposabban foglalkozni. Az előzetes felmérések szerint (Liter, 1992 július, Bálint, publikálatlan megfigyelések), a faj sztenotóp, feltűnően ragaszkodik a hernyó tápnövényekhez, amely az Aethinomea saxatile. Az imágók fő nektárforrása a Linum tenuifolium. Viselkedésükben feltűnően különböznek a szimpatrikus, és egyben szinkornikus P napi és P rapae rokonfajoktól: a délelőtti órákban kizárólag a sziklagyepekben, szikla kibújások közvetlen közelében mozognak; a későbbi nagy melegben (kb. 12.30 után) mindkét ivar szívesen húzódik bokrok (Cotinus vagy Crataegus) közé vagy azok árnyékába a fűbe. Délután lényegesen kevesebbet repülnek, míg ugyanott és ugyanakkor előforduló két rokona (P. rapae és P napi) viselkedése feltűnően különböző. 13 Pieris manni- hazánkban eddig csak a Bükk-hegységből és a Tornai Karsztról mutatták ki, de a Zempléni-hegység szlovákiai részéről is ismeretes. Az utóbbi évtizedekben