Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Bálint Zs.1994: Magyarország lepkéi a természetvédelem tükrében The butterflies of Hungary in the scope of nature conservation

MAGYARORSZÁG NAPPALI LEPKÉI 197 állománya erősen megritkult, egyes élőhelyekről el is tűnt (pl. Bükk-hegység: Hór-völgy, saját mf.). Fontos lenne életmódját és ökológiai jellegzetességeit kikutatni, hogy ennek nyomán megfelelő védelmi intézkedések születhessenek a faj érdekében vagy az Aggteleki, vagy a Bükki Nemzeti Park területén. 14 Aricia artaxerxes: issekutzi és allous- Kudrna (1986) az artaxerxes-allous csoport allopatrikus képviselőit önálló fajokként értelmezi (Id. Bálint 1989). Ennek alapjáp a hazai faunában két faj van jelen: az alpesi „allous" (ÉNy Magyarország) és a macedonica alakkörbe tartozó issekutzi (Id. Bálint 1991: 22-23). De ha Kudrna logikáját következetesen alkalmazzuk, akkor a kárpát-medencei issekutzi-t is bona speciesként kellene értelmeznünk, akárcsak az igen diverz belsőázsiai alakokat (vö. Bálint 1993). A fajjal kapcsolatban felmerült taxonómiai és rendszertani problémák jól szemléltetik a lepkékkel kapcsolatos felfogásbeli különbségeket. Az „allous" nyugatmagyarországi előfordulását a közelmúltban fedezték fel {Varga 1989). A populáció az ausztriai határhoz igen közel lévő fertőrákosi dolomitok sziklagyepeiben és a Szigetköz homokján él. Az említett helyen az elmúlt időszakban igen körülményes volt kutatótevékenységet folytatni, így várható, hogy a terület még tartogat meglepetéseket a faunakutatás számára. Mindenképpen fontos lenne a populációk vizsgálata és összehasonlítása az alpesiekkel és a kelet-magyarországi kolóniákkal. Az „issekutzi" populációk ökológiáját Varga (1968) kutatta, a megfigyeléseket célszerű lenne tovább folytatni. 15 Aricia eumedon - csak az Aggteleki Nemzeti Park területéről ismert {Bálint and Janáky 1989: Szögliget, Ménes-völgy), ahol a kolóniák ideális körülmények között tenyésznek, és úgy tűnik, területi védelmük megoldott. Minthogy jelenleg csak ez a néhány ménesvölgyi kolónia ismert, a faj magyarországi helyzete veszélyeztetett. Az eumedon dunántúli előfordulása nem kizárt, de régi adatát {Kovács 1958: Sárvár) a legújabb kutatások nem erősítették meg. A dunántúli Geranium palustre (lápréti populációk) és Geranium sanguineum (homoki populációk, vö. Rose 1988) termőhelyek fölkeresésével a faj nyugatmagyarországi honossága egyszerűen megállapítható. 16 Callophrys rubi-iő előfordulási hejye meleg mikroklímájú bozótosok, irtásrétek szegélye. így a Kárpát-medence belsejében állandó élőhelyei közé tartoznak azok a meleg karsztbokorerdők, amelyek a Középhegység déli oldalait borítják. Az irtásréteket hamar kolonizálja, de a természetes szukcesszió következtében ezekről a területekről hamar eltűnik. Hazai fenológiája kevéssé ismert, az irodalom a hernyó tápnövényének ismertetésekor {Szabó 1956 és Gozmány 1968) egyértelműen német fordításokat idéz (pl. Vaccinium). Budapest környékén a nőstények rendszerint sárgavirágú Genista pilosa bokrok hajtásvégeire petéznek (saját mf.). 17 Cupido alcetas - higrofil faj, főként a Dél-Dunántúlon és az Ipoly vidékén fordul elő. Életmódja teljesen ismeretlen, ennek kikutatása sürgető feladat. Az alcetas-decoloratus csoport taxonómiája és rokonsági viszonyai is még tisztázásra várnak (vö. Bálint 1989). 1 8 Cupido osiris - eddig három magyarországi előfordulásáról tudunk {Bálint 1985a), de csak egyetlen egy populációról vannak friss információink. (Vác: Naszály), és ez erősen veszélyeztetett helyzetben van (külszíni mészkőkitermelés, a bánya illegális terjeszkedése, légszennyezés). Az első Magyarországon felfedezett élőhelyet {Kovács 1958: Szécsény, Kőkapu) már évtizedek óta nem látogatta lepidopterológus. Bükki adata egyetlen példányon alapul, és az élőhely valószínűleg már el is tűnt (újból művelésbe vett szőlő). A faj területi védelme nem megoldott, halaszthatatlan az ismert élőhelyek újbóli felmérése, párhuzamosan újabb kolóniák keresésével. 19 Jolana iolas - még gazdag populációi ismertek a Dunántúlon, elsősorban a Balaton-felvidéken és a Mecsek-, illetve a Villányi-hegységben. Az ország többi részén állományai jelentősen megfogyatkoztak, vagy a faj ki is pusztult (Budapest környéke, déli Bükk, Dunakanyar, Szentendre környéke). Ennek oka a fölhagyott szőlők és gyümölcsösök újraművelésében, vagy élőhelyeinek beépítésében, illetve a mértéktelen gyűjtésben keresendő. Érdekes módon számos olyan ismert /o/as-biotóp van, ahol régebben a lepke nagy számban tenyészett és a hely látszólag nem változott, de mégis eltűnt, mivel évtizedek óta nem sikerült régi élőhelyén észlelni. Ilyen esetben a faj eltűnésében a fő szerepet mikroklimatikus tényezők játszhatták (pl. Csiki-hegyek: feketefenyő telepítések következtében bekövetkezett szukcesszió). Életmódja Uhryk (1948) és Szabó (1956) nyomán ismert, de a populációk ökológiáját még senki sem vizsgálta. 20 Lycaena dispar - még erős populációi tenyésznek országszerte, de számos korábban virágzó kolónia ma már nem létezik. Ezek főként az urbanizáció áldozatai lettek (pl. Budapest: Farkasrét és Kamaraerdő, saját mf.). Annak ellenére, hogy hazánkban nem veszélyeztetett, gazdag magyarországi populációi európai viszonylatban értékesek. Érdemes lenne összehasonlító vizsgálatokat végezni a nemzedékek ökológiájával kapcsolatban, mivel saját megfigyelésem szerint a nyári generáció hímjei erősen hajlamosak a kóborlásra. 21 Lycaena hippothoe - a számára megfelelő területeken helyenként közönséges (pl. Őrség: Hegyhátszentjakab, Szaknyér, Bakony: Bakonybél saját mf.). Szép kolóniái tenyésznek ÉK Magyarországon is: Mátraszentistván (leg. Szabóky, MTM Allattára), Bükk {Gyulai 1977), Jósvafő-Szelcepuszta {Bálint, saját mf.). A fajt kárpátmedencei élőhelyén még nem kutatták, viszont taxonómiájával több hazai szerző is foglalkozott {Szabó 1956, Fazekas und Balázs 1979). A dunántúli és az északkeleti populációk ökológiájukban különböznek (két-, ill. egynemzedékesek), de taxonómiai szinten véleményem szerint elkülönítésük nem indokolt {Bálint 1989). 22 Lycaena thersamon - a hatvanas években még országszerte gyakori volt, majd a hetvenes évek végére szinte teljesen eltűnt. Csupán a Villányi-hegységben maradtak állandó kolóniái. Legújabban megint sok helyütt felbukkant, őszi nemzedéke száraz helyeken pedig kifejezetten gyakori (Kunpeszér 1990. X. és Szeged-Asotthalom 1992. IX., saját mf.), ilyenkor egyes példányai még nagyobb települések, városok belterületén is megjelennek. Erősen fluktuáló faj, természetvédelmi szempontból nehezen értékelhető (vö. Argynnis pandora). 23 Maculinea alcon - fokozottan veszélyeztetett, lápréti faj. Populációi szinte teljesen eltűntek. Az ország nyugati felének néhány Tájvédelmi Körzetében még ismeretes néhány kolónia (Őrség: Szentgotthárd, Balaton-felvidék: Káli-medence), legújabban pedig Tolna megyében találtak rá {Farkas 1992: Németkér). A maradványpopulációk védelme különös figyelmet kíván. A hazai populációk biológiájáról, a hernyók tápnövényének ismeretén kívül, semmi információ nem áll rendelkezésünkre. 24 Maculinea árion és M. ligurica - a M. árion május közepétől július végéig repül, amikor a hernyó tápnövénye {Thymus spp.) virágzik, így reproduktív módon izolálódott a M. Iigurica-tó\. Ez utóbbi június végétől augusztus közepéig repül az Origonum vulgare L. virágzásának idejében, amelyre nősténye petéit rakja. A két taxon külső bélyegek alapján könnyen elkülöníthető {Szabó 1956, Bálint 1989, Dietzel 1990). A csoport taxonómiája még tisztázásra vár: a nyugatmediterrán ligurica alak különbözik a Pannóniában tenyésző taxontól és a hazai populációk számára talán rendelkezésre áll egy már érvényes név. A M. ligurica helyzete minden szempontból bizonytalan, így az arion-ligurica taxonpár vizsgálata mindenképpen kívánatos lenne, így én csak provizórikusan szerepeltetem őket önálló faji szinten. Az árion országszerte ritka, nagyobb számban sehol sem lép fel, hosszabb sorozatokat csak Budapesten gyűjtöttek (Budafok, Promontor, Kelenföld), de ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy a főváros környéke a legintenzívebben „kigyűjtött" terület. Megemlítendő viszont, hogy a régi