Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Matyikó Sebestyén József: A siófoki római katolikus templom története és berendezése

292 MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF Magyar János 1875 szeptemberében megkezdte a helyreállítás munkáját. Elsősorban a rozoga sekrestye helyett újat csináltatott. Feljegyezzük a munkában résztvett mesterembereket: Takáts János kőmívesmester, Oszoszly Alajos ácsmester, Budai Sándor lakatosmester, Tolnai Gábor asztalosmester. Mint érdekességet említjük, hogy az új sekrestye tetőzetét fazsindely borította. A következő évben hat új gyertyatartót kapott a főoltár és megjavították az orgonát is. A torony 1878-ban siralmas állapotba került. Megdöbbentő színekkel így vázolta a szakértői jelentés: „A koszorúfák és alapgerendák egészen elkorhadtak. Az úgynevezett őrfa, vagyis a kereszt-tartófa fönt, ahol a keresztek vasrúdja bevésve volt, egészen elkorhadt, úgy, hogy a keresztrúdja egészen szabadon lóg, csak a vékony, de elázott téglatorony csúcs tartja. A haranglábak tetején négy darab tégla található, amelyek az elkorhadt koszorúfa feletti téglafalból estek le... A haranglábak szintén elévültek és elkorhadt állapotban vannak". Megyesy József veszprémi ácsmester szakértői jelentésében a felújítás költségeit 1500 Ft-ban jelölte meg. Árlejtés után Kürtli János veszprémi építőmester kapta meg a torony csúcsának és a haranglábak elkészítésének munkáját. A régi téglatornyot lebontották. A felső párkányokat és a két alsó párkányt „külön téglákkal" beborították. A négy toronyablakba új „redőket" készítettek, amelyeket új fenyőfa tokba helyeztek el. A haranglábak tölgyfából készültek, három harang számára. A tetőszerkezetet deszkákkal és rézlemezekkel fedték be. A torony beborítására 35 négyzetöl rézlemezt használtak fel. Az új toronysisak piramis alakú, 5,4 öl magas. A piramis alakú tető felett „egy négyakós nagyságú vörös rézgömb egész simán készítve" nyert elhelyezést, felette a kereszttel. A főbejárathoz új faragott, vörös kő küszöb került. Az ablakok kereteit, a főbejárat ajtaját kifestették, a templomot pedig kétszer kimeszelték. A hajó padlózatát is több helyen kijavították.

51 Magyar János a „szükségletek pótlására" 1882ben ruhaneműeket szerzett be, 244.80 Ft értékben. A következőket vásárolták: 1 színes, 2 fekete miseruha, 3 cibórium köpeny, 2 alba, 2 vállkendő, 4 minister ruha, füstölő, tömjéntartó és szekrény a ruhák tartására. Minthogy az évek során át tartó, majdnem folyamatos munkák csak felújítás-jellegüek voltak, semmiben sem oldották meg a siófoki templom nagy kérdését; a nagyobbítás, a bővítés kérdését. Ezért aztán új templom építése állandóan foglalkoztatta mind a lelkipásztorokat, mind a híveket. Belátták, hogy a kérdés javításokkal nem oldható meg; gyökeres változást csak új templom építésével lehetne elérni. Rosos István, 1884-ben plébániájának elfoglalásakor már siralmas állapotban találta a szűk és kicsi templomot. A tapasztaltakról így írt a püspökhöz: „A templom belseje a legelhanyagoltabb állapotban van, a fő és mellékoltár magas, korhadt faalkotmány, melynek mázolása és aranyozása teljesen kopott és porral annyira be van lepve, hogy már lemosni is lehetetlen. Maga az oltárkép kopott mázolás. A szószék lépcsőzete olyan düledező állapotban van, hogy minden alkalommal összedűléssel fenyeget, valahányszor Isten igéjének hirdetését teljesítem; a templom padlózata kivájt téglákból áll; az orgona rongált és teljesen elhanyagolva; a keresztkútról és más egyházi készletekről szólni se merek: csak annyit sírva kénytelen vagyok kinyilvánítani, hogy a nagy kiterjedésű egyházmegyében nem létezik több ily elhagyatott és siralmas állapotban lévő plébániatemplom, mint a siófoki."

53 Rosos hiába tett kísérleteket új templom építésére. Kénytelen volt újból megkezdeni a felújítási munkálatait. A kétségbeejtő helyzet azonnali megváltoztatására Rosos István megtette a lépéseket. Elődjétől, Magyar János kanonoktól, az egyházmegyei hatóságon keresztül Marki Ignác választott püspök, veszprémi nagyprépost 500 Ft adományát kérte „a legszükségesebb javítások" elvégzésére. Az 1876-ban elhunyt nagyprépost ugyanis még Magyar Jánosnak adta az 500 Ft-ot a templom céljaira. Az egyházi hatóság fölszólítására a válaszból megtudjuk, hogy „Siófokon nem a templom ékesítésére van égetően szükség, hanem az építésre, mert a hívek egyhatoda sem fér el. A nagyprépost a pénzt egyébként oltárképre adta."

54 A püspök azonban Rosos felfogását helyeselte, és 1886. január 1-ig az összeg kifizetését rendelte el. 1886-ban megindult az újabb felújítás nagy munkája. Júliusban az orgonát csináltatták meg, mert „teljesen hasznavehetetlen" volt. Végh B. Károly budapesti orgonaépítő az összes változatok sípjait kijavította és meghangolta. A pedál-billentyűket új gépezettel szerelte fel, minden hiányt kiigazított és az elavultakat pótolta. Munkáját 200 Ft-ért végezte el. Oszeszly Alajos siófoki ács a kórus alatti részt (37,60 négyszögméter) fenyődeszkával 58,28 Koronáért beburkolta, „a padok alatti tégla padlózatot (34,16 négyszögméter) fenyődeszkával 47,82 Koronáért ellátja, a padokat megerősítette és kiigazította minden díj nélkül." Ifj. Say Ferenc székesfehérvári építőmester szeptemberben a „szentélyt egészen és a padok közötti padlózatot, mely 65 négyszögmétert tesz ki összesen, keramit lapokkal 364 Ft-ért beburkolta."

55 Runggaldier József tiroli (Pufels-Gröden) oltárépítő pedig 1886. januárjában Siófokon járt és összeállította a főoltár és a szószék lépcsőjének terveit. A munkálatokkal csak 1887-ben végzett. Úgy, hogy Rosos Sarlós Boldogasszonyt követő vasárnap, július 3-án megáldhatta & munkát. A főoltárkép mellé a „két régi szobor" került, „amelyek igen szép kivitelűek. A szó-