Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Natanson: Festőportrék (Siklósi Zoltán)

NATANSON:FESTOPORTREK Szemelvények a Revue blanche festői с. részből BEVEZETTE ÉS FORDÍTOTTA: SIKLÓS ZOLTÁN A századforduló Európájának megújító, kísérletező művészeti életében jelentős szerepet játszott Párizsban a Revue blanche köréhez tartozó nabi festők csoportosulása. Érdeklődésünkre annál inkább számot tarthatnak, mivel a magyar piktúra kiemelkedő alakja, Rippl-Rónai József is pályafutása egy szakaszában tagjai közé tartozott. A felgyorsuló technikai, társadalmi változások sodrásában a művészetek is versengve keresik az új kifejezési formákat és eszméket. Meg kell küzdeniük az uralkodó, a nagyközönség által preferált hagyományos, konzervatív irányzatokkal és egymással is. Sokszor kell vállalniuk a meg nem értést, a gúnyt, a kegyetlen nélkülözést, betegséget, magányt. De hangjuk egyre erőteljesebb, átütőbb, s idővel egyre nagyobb sikert aratnak, a legnagyobbak pedig haláluk után halhatatlanokká válnak. Gyakorta tömörülnek csoportokba, hogy egységes fellépésükkel küzdjek ki maguknak helyüket a nap alatt. A nabi művészek is így találtak egymásra. Gauguin kérdését feltehetjük rájuk nézve is: Honnan jöttek, kik ők, hová mentek? A kis társaság Gauguin és ifjú festőtársa, Paul Sérusier találkozásának köszönhette létrejöttét, mely a festői bretagne-i kisvárosban, Pont Avenban történt 1888 szeptemberében. Gauguin körül valóságos iskola alakult itt ki, Sérusier is azért kereste föl a mestert, hogy útmutatást kapjon tőle. Ez így szólt: „Milyennek látja ezeket a fákat? Zöldnek, jól van, tegyen oda zöldet, a paletta legszebb zöldjét; ez az árnyék inkább kék, ne féljen olyan kéknek festeni, amennyire csak lehetséges, tiszta ultramarinnal; ezek a piros levelek? tegyen oda vöröset!"

1 E tanácsok, esztétikai program alapján Sérusier kis vázlatot, egy kis szivardobozra festett tájképet készített, s kivételes becsének megfelelően a Talizmán címmel látta el. Megmutatkozik itt Gauguin s követőinek a keveretlen, tiszta színekről vallott elmélete, s síkszerűsége, dekoratív hatásra való törekvése, az impresszionista látvány helyett a látomás, a teremtő egyéniség belső világa megragadásának szándéka. Sérusier talizmánjával felkereste pályatársait, előbb a Julian Akadémián vele együtt tanuló Pierre Bonnard-t és Maurice Denis-t, majd Paul Ranson, Henri-Gabriel Ibels, még később az École des Beaux-Arts tanítványai, Edouard Vuillard és Ker Xavier Roussel és mások csatlakoztak hozzájuk. így formálódott ki festői körük 1890 körül, s Cazalis, a héber nyelvvel foglalkozó költő, Mallarmé barátja találó nevet adott nekik: nabis, azaz próféták. Valóban, művészi öntudattal prófétáknak vallották magukat, de nem kevés játékosságot és bohém hajlandóságot is takar az elnevezés. Szombatonként rendszeresen tartották összejöveteleiket Paul Ranson Boulevard Montparnasse-i műtermében. A „templomuk" volt ez, s mindegyiküknek prófétai mellékneve volt. Sérusiert a „Nabi à la barbe rutilante" (vörös szakállas), Maurice Denis-t a „Nabi aux belles icônes" (a szép szentképek festője), Pierre Bonnard-t a „Nabi japonard" (a japános), Georges Lacombe-ot a „Nabi sculpteur" (a szobrász), Vuillard-t a „Zouave" és Verkadet, a szálfa termetű hollandot a „Nabi obélisque" (az obeliszk) névvel illették.

2 E felsorolás is mutatja a csoport tagjainak színességét, sokoldalú irányultságát. Valóban, homogenitásról aligha lehet szó. Sokféle, eltérő szándékú művészetüket a baráti kapcsolat, termékeny viták, a csoportos kiállítások, a közös elnevezés fűzte egybe. Havonta egyszer együtt vacsoráztak az Impasse Bradyban lévő Os à Moelle (Velőscsont) nevű étteremben, találkoztak a festékkereskedő Tanguy apónál, a képkereskedő Le Bare de Boutteville-nél. E helyszíneken kívül még a művészeteket pártfogoló, progresszív Natanson fivérek (Alexandre N. 18671936, Thadée N. 1868-1951) szerkesztette La Revue blanche adott nekik valósággal otthont. A folyóirat 1891 és 1903 között jelent meg Párizsban. Lapjait a nabi művészek sok alkotása, illusztrációk, litográfiák, metszetek díszítik, s több kiállítást is rendeztek a szerkesztőség helyiségeiben. Művészetük forrásvidékén a gauguini inspiráció mellett ott találjuk még az angol preraffaeliták, a trecento festészet, Giotto, a középkori üvegablakok, a japán fametszetek vagy az idős Puvis de Chavannes és mások hatását. Van ezekben valami közös: nosztalgikus elvágyódás térben és időben távoli tájakra, vonalkultusz, szimbolista sejtelmesség. Nagyon sokat foglalkoztatta őket az elmélet. A fő teoretikusok egyike a szenvedélyes vitatkozó Paul Sérusier (1864-1927) volt, akinek 1921-ben jelent meg A festészet ABC

:

je с könyve. 1908-tól a Ranson Akadémián adott elő. Elméletíróként jelentősebb, mint esz-