Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Géger Melinda: Galimberti Sándor művészete

246 GEGER MELINDA A tónusok differenciáltsága az arcon a legfinomabb - különösen szépen csendül meg a fül rózsaszínjei­ben és az orr árnyalataiban, míg lefelé haladva a szoknyán át a fedetlenül hagyott lábszárakig egész vázlatszerűvé válik. Az atmoszférateremtés törekvé­se figyelhető meg egy érdekes ellenpontozás kap­csán. A háttér finom modellálású tömege hosszú ecsetpásztákból áll: sötétebb foltban mindössze egy domb körvonala rajzolódik ki enyhén. A figura, illetve a szék ülésének és háttámlájának statikus hatású, erőteljes foltjával ellentétben a háttér levegőpárája a mozgás remegő, (vibráló illúzióját kelti puhább, kép­lékenyebb, elforrrtátlanító és ködszerű alakzatként a szórt fényben. Ebbeq a szellemben uralják a kompo­zíciót a tikkasztó nyári atmoszféra jellegzetes színei is: szürkével tört vörösek, okkerek és tompa zöldek. Hatásukra mindenütt a por finom, „permetező" hatá­sát érezzük. A kép alapján arra következtethetünk, hogy Nagy­bányán Galimberti a plein-air egyfajta gyakorlatát a konstrukcióra való egyértelmű törekvés mellett pró­bálja meg elsajátítani. Formaképzésében megtartja korábbi erényeit: a részletező letapogatás helyett a nagyvonalú, summázó összefogottságot, ugyanak­kor keresi a nagybányai festők által kultivált atmosz­férikus festés lehetőségeit. Az Ülő parasztasszonyon megállapított kettősség kapcsán már tapasztalható a nagyvonalú, összefoglaló formaképzés iránti erő­sebb hajlama, szemben a levegőfestés impresszio­nisztikus, inkább fellazító törekvéseivel. A tradicioná­lis nagybányai plein-air naturalizmustól már a kezde­tekben is megmutatkozó távolságtartásának és Réti­vel kapcsolatos tartózkodó magatartásának is az a fajta szellemi különállás lesz az oka, aminek csíráit e korai képben már megtaláltuk. 1904 tele: a müncheni kitérő Galimberti az 1904-es nagybányai nyarat követően Münchenbe látogat 27 az ott működő festészeti aka­démiára. Meglepő fordulatnak tűnő mozzanat, ha azt vesszük figyelembe, hogy a nagybányai szabadisko­lát éppen az elavultnak számító müncheni akadémiz­mus ellenében hozták létre Hollósy Simon vezetésé­vel az eredetileg nagybányai születésű festők, Réti István és Thorma János, valamennyien akadémiai képzettségű festők. Meglepő e lépés azért is, mert a Galimbertivel egyívású generáció jobban érdeklődik a párizsi, mint a müncheni művészeti eredmények iránt. (A legjobbak közül pl. Boromisza Tibor, Mikola András vagy Perlott Csaba és Czóbel is párizsi ta­nulmányútra készül.) A fiatalok közül Czóbel és Bor­nemisza Géza került Nagybányára az akadémikus képzés fellegvárának tudományával. E fiatalok szá­mára már nem oly vonzó a müncheni akadémia, ahol a hanyatlást az is mutatja, hogy a 80-as évektől kezdve egyre inkább apad a növendékek sora; az újabb nemzedék inkább Párizs felé orientálódik. Vé­leményük szerint túlhaladott és sematikus az ott dívó művészeti felfogás, ami gátja az egyéni tehetség ki­fejlődésének is. A Münchent megjárt fiatalok számot­tevőbb tagjaiban az iskolai tanulmányok mélyebb nyomot nem hagytak - lényegében a nagyobb mes­terségbeli tudás és a jobb rajzi, komponálásbeli fel­készültséghez adott nagyobb segítséget. Feltehető­en Galimberti számára is ez lehetett a vonzerő, ami Münchenbe csábította, noha életútjában a későbbiek során jelentéktelen epizóddá válik az akadémiai ta­nulmányok néhány hónapja. Az akadémia erősíthette a kezdő festő rajzi tudását, de tehetsége kibontako­zásához az iskola igazából nem járult hozzá. Érdek­lődését ténylegesen nem ragadták meg az ott látot­tak, így e tapasztalatszerző tartózkodás mindössze a téli időszakot jelentette Münchenben. Abból, hogy rö­viden summázó életrajzában érdemesnek tartja a müncheni állomást megemlíteni, mindenképpen kö­vetkeztethetünk arra, hogy tanulmányai szempontjá­ból nem lehet közömbös az akadémiai időszak. Ugyanakkor szem előtt tartjuk azt is, hogy a münche­ni akadémiát, mint egyfajta iskolázottságot jelző szakmai státuszt és a hivatalos „intézmények" előtt mint művészi rangot adó tényezőt lehetett még ab­ban az időben is kezelni, ami egy fiatal, kezdő festő számára nem mellékes körülmény. Végeredményben Galimbertit - hasonlóan más számottevő magyar fes­tőhöz, Rippl-Rónai Józsefhez, Vaszaryhoz, még in­kább a hozzá hasonló korú Czóbelhez - a mohó ta­nulási vágy, a festői tapasztalás igénye viszi Mün­chenbe, hogy előbb-utóbb Párizsban kössön ki. Noha konkrét utalás nem maradt fönn, Galimberti müncheni tartózkodása kapcsán óhatatlanul felmerül Hollósy Simon neve, aki magániskoláját a téli sze­zonban szintén Münchenben tartja. Bizonyosra vesszük, hogy a fiatal festő felkeresi a tapasztalt mestert, hiszen a festőiskolában sokat hallott róla, a mendemondák, pletykák Hollósy személye körül Ga­limberti ott-tartózkodása idején a városban és a tele­pen is éltek, nem is beszélve Hollósy pedagógiai mű­ködésének legendás híréről. A nagybányai mozgal­mat elindító, majd onnét kiszakadó mester személye joggal kelti fel Galimberti figyelmét, aki éppen érdek­lődéssel keresi - mint azt Münchenben tett látogatá­sa is mutatja - a tanulási lehetőségeket. A szemléle­tileg nyitottabb, és többféle művészi útkeresés iránt toleránsabb Hollósy a festői kísérletezésekhez is jó­val megértőbben és segítőkészebben viszonyult, mint a pedáns, normatív gondolkodású Réti. Éppen ezért Hollósy „teoretikus hajlamával s emberi-művé­szi karakterének nagybányai mesterénél, Rétinél mé­lyebben érinthette a merész megoldásokra hajlamos, heves temperamentumú fiatal művészt" - írja e kap­csolatról Mezei Ottó. 28 Galimberti és Hollósy feltéte­lezett müncheni ismeretségét támasztja alá az a tény is, hogy 1905 nyarán nem tér vissza a nagybányai telepre, hanem váratlanul Hollósy magániskoláját látogatja meg. 29

Next

/
Thumbnails
Contents