Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

L. Kapitány Orsolya: Somogyszob község reformátusságának házassági kapcsolatrendszere 1850-1930 között

SOMOGYSZOB KÖZSÉG REFORMÁTUSSÁGÁNAK HÁZASSÁGI KAPCSOLATRENDSZERE 1850-1930 KÖZÖTT L. KAPITÁNY ORSOLYA Az anyakönyvek adatainak hasznosítására már több tudományág képviselője felhívta a figyelmet, mert a helytörténeti kutatásban olyan távlatokat nyitnak meg, amelyet az emlékezet már nem tud átfogni, ugyanakkor ebben a nyilvántartásban a közösség minden tagja képviselteti magát, vagyoni helyzetétől függetlenül. Ezek az egyházak által vezetett dokumentumok az első és egyetlen olyan hivatalos források, amelyek minden községben rendelkezésre állnak, vezetésükre pedig a rendszeresség és a folytonosság jellemző. E kritériumok teszik alkalmassá forrásként való felhasználásukat is. Az emberélet nagy fordulóit (születés, házasság, halál) ragadják meg egy falu közösségére kivetítve. Az anyakönyvi adatok számszerű feldolgozását az elsők között a sárközi és ormánsági kutatók végezték el az egyke kérdésének vizsgálatakor. Azóta számos kutató nyúlt e forráshoz, amely segítette őket az etnikumok, kisebb régiók körülhatárolásában. E kutatómunkához szeretnék hozzájárulni szakdolgozati témámmal is, amelyben egy belső-somogyi község házassági kapcsolatát vizsgálom. Somogyszob és népe A község geográfiai értelemben a Belső-Somogynak nevezett középtájunkon fekszik, Kaposvártól DNy-ra, a Budapest-Gyékényes vasútvonal mentén. A történeti időkben többféle formában említették az oklevelek Zoob, Zub, Szub néven egyaránt. írásos formában a XVIII—XIX. században már Szob, Somogyszob nevet pedig a legújabb időkben kapta a Hont megyei Szobtól való megkülönböztetés miatt. Az Árpád-korban e terület a királynői birtok része és az akkor létező Següsd vármegye tartozéka volt. Első okleveles említése 1295-ből való, amikor „Thomasina, András király anyja a Següsd nevű prédiumához tartozó Zub nevű földjét minden hasznával és tartozékával Miklós fiának, László comesnek adja"

1 szolgálatainak fejében. Többszöri ajándékozás és eladás után a XV. század közepére - a szenyéri uradalom részeként - Bakócz Tamás bíboros esztergomi érsek birtokában állt. A községnek 1524-ből származó összeírása is akkor készült, amikor a bíboros a szenyéri uradalmat végrendeletileg az esztergomi káptalanra hagyta. A terület birtokosa 1715-ben már gróf Nádasdy Tamás, míg 1726-tól 1912-ig folyamatosan ismét az esztergomi főkáptalan tulajdonában találjuk. Ekkor megvásárolta a szobi uradalmat herceg Hohenlohe Oehringen Kraft Keresztény Újest porosz nagybirtokos örökáron, aki végrendeletileg 1926-ban János fivérének a fiára herceg Hohenlohe Oehringen Ágostonra hagyta. Ő a birtokot az államosításig kézben tartotta. A község a kuruc világban és a rác pusztítások során elpusztult, lakosai a harcok elmúltával új területen telepedtek meg. A visszaszivárgó nép magyar volt, többségében református hitvallású. 1744-ben templomukat a vármegye bezáratta, mert vallásgyakorlásuk beleütközött a Carolina Resolutio rendelkezéseibe. 1747-ben már prédikátorukat és iskolamesterüket is elmozdították helyéről.

2 Ezután templomba a szomszédos Kónyiba jártak. A korabeli leírások szerint a helybeliek, az Alsósegesdiek és a Szobiak egy alkalommal sem fértek be a templomba istentisztelet alkalmával. Gyermekeiket Szobon a katolikus iskolamester tanította, halottaikat is az temette „pápista" módon. Az egyházi szertartások között vannak adatok esketésről is, de ezek szűkszavúak. Esketést csak a virágzó gyülekezetben végezhetett a prédikátor. A szobiakat a kónyi prédikátor adta össze 1 Forintért.

3 1789-ben Somogyszob református egyháza Bolhás filiája lett. Ugyanebben az évben templomot építettek fából, sövényfallal, zsupptetővel. A szobi református egyház az evangélikusokkal 1800-ban szerződést kötött a templom közös fenntartására. A gyenge alapokon álló templom helyére 1837-41 között téglából újat építettek. Az egyházmegye csak 1862-ben engedte meg a gyülekezetnek, hogy anyaegyházzá alakuljon.

4 Ettől kezdve indul meg helyben a folyamatos anyakönyvezés is. A falu lakosságát tekintve magyar, még 1902-ben is református többséggel.

5 A XIX. század utolsó évtizedeiben vasúti csomóponttá fejlődő község lélekszámát a betelepülő katolikus vallású nép (cselédek, mesteremberek, a vasutas családok) folyamatosan növelte. A községhez tartozó puszták: Csillag-, Kaszó-, Kerékaraszti-, Kisbaráti-, Külvölgyi-, Mihályfa-, Nagybaráti és Szomorúpuszta.