Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Bálint Zs.1994: Magyarország lepkéi a természetvédelem tükrében The butterflies of Hungary in the scope of nature conservation

200 BÁLINT ZSOLT 46 Boloria euphrosyne és B. selene - a régi adatok szerint gyakori fajok, de kolóniáik mára rendkívüli módon megfogyatkoztak. Különösen a B. selene eltűnése drasztikus. Mindkét faj vizsgálata szükséges saját élőhelyükön, ahol közösen előfordulnak, összehasonlítva populációik dinamizmusát. Még mind a B. euphrosyne, mind a B. selene szép számmal fordul elő védett területeinken, de védelmük intézkedéseket kívánna, amelyekhez ugyancsak kívánatos az alapos terepmunka. 47 Brenthis ino - Tallós (1959) az ötvenes években még a „legritkább" hazai nappali lepkének tartja, de újabban sok helyről előkerült, különösen a Dunántúlról. A faj terjeszkedőben van {Kudrna 1986), és ezt hazai adatai is jól bizonyítják (már Budapest környékén is gyűjtötték: Pomáz, Majdan fennsík, 1984. VI. 9., leg. Iványi L, a MTM gyűjteményében, továbbá Gyulai 1992), akárcsak a kabhegyi populáció megjelenése, amelyet Dietzel (1989a) Brenthis ino simulatrix néven írt le. 48 Euphydryas aurinia - Kovács (1953, 1956 és 1958) még egyetlen hazai előfordulásáról sem tud. Később Gozmány (1968) négy nyugatdunántúli (Tapolcai-medence) előfordulási pontját sorolja föl. Azótaszámos további dunántúli helyről került elő, főként az Őrségben gyakori (saját mf. és Uherkovich adatai). A faj együtt fordul elő a fent említett ß. /ло-val és talán ugyanúgy terjedőben van. 49 Euphydryas maturna - országszerte megtalálható (Varga und Sántha 1973). Xerotherm élőhelyeket benépesített kolóniái eltűntek; csak folyóvölgyekben (Duna, Ipoly, Sajó, Bodrog, Tisza és Dráva) lévő keményfaligetekben (Querceto-Ulmetum) tenyésző populációi maradtak fenn, ahol viszont a faj igen magas egyedszámot is elérhet. Ökológiáját Varga (publikálatlan kézirat) kutatta ki. Élőhelyeinek egy részén a talajvíz szennyezettsége miatt az erdők aljnövényzete elszegényedik (ahol főként Urtica és Sambucus dominál), és ezáltal a hernyók lágyszárú tápnövényei eltűnnek, s vele együtt a faj is. Védelme még néhány egészséges ökoszisztémájú területen (pl. Beregi TK) megoldottnak látszik, de számolni kell azzal, hogy legtöbb maradványpopulációja a következő évtizedekben eltűnik. 50 Limenitis Camilla - az ország belső területeiről (Budapest környéke, Pilis) teljesen eltűnt, ez valószínűleg a megnövekedett turizmusra és erdőgazdálkodási okokra vezethető vissza (parkerdők létesítése, erdőtisztítás, tarvágás). Gazdag populációi ismeretesek a Bükki NP és az Aggteleki NP területén, ahol védelme megoldottnak látszik. 51 Limenitis populi - csak olyan helyeken fordul elő, ahol még hagyományos módon gazdálkodnak. Élőhelyeit, a meleg, ligetes, párás lombhullató erdőket a modern módszereket alkalmazó erdészet sokhelyütt felszámolta, így mára eltűnt nemcsak a főváros környékéről, hanem jelentősen megritkult a Mátrában, a Bükkben és Sopron környékén is. Erős populációi tenyésznek az Őrségi TK és az Aggteleki NP területén, ezek védelme igen fontos természetvédelmi feladat. 52 Limenitis reducta- Baranya megyéből több előfordulását ismerjük (Id. Uherkovich munkáit). Legújabban Csopakon fogták (Németh L. közlése). Egyéb régi adatait nem sikerült megerősíteni (Kovács 1953: Kaposvár; Abafi et al., 1986: Eger és Győr). A populációk kevéssé ismertek, akárcsak a faj életmódja. Területi védelme sem megoldott. 53 Melitaea diamina - akárcsak a B. selene és B. euphrosyne, ez a faj is eltűnőben van. Élőhelyeit a dombvidéki vagy hegyi üde kaszálók nagy részét beszántották vagy beerdősítették. Helyzetének pontos meghatározása sürgős és alapos terepmunkát igényel, különös tekintettel a védett területeken lévő kolóniákra. 54 Melitaea neglecta - a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének M. athalia anyagában nagy dunántúli (Hetes, Páti erdő) sorozat található. Higrofil faj, egyes szerzők szerint az athalia ökológiai formája (Id. alcon-xerophila probléma), a hazai populációk taxonómiai és ökológiai vizsgálata mindenképpen továbblépés lenne a jelenség ismeretében. 55 Melitaea ogygia - a M. phoebe testvérfaja, amely Kisázsián és a Balkánon át egészen Pannóniáig terjedt el, míg a M. phoebe a palearktikum nyugati felében mindenütt megtalálható. Varga (1967) a hazai populációkat kovácsi néven írta le, és a leíráson túl a taxon ökológiáját is ismertette. Ezek szerint a M. phoebe majdnem mindenütt előfordul hazánkban, akár útszegélyek gyomtársulása is megfelelő élőhelyéül szolgálhat. Ám a M. kovácsi biotópjai szubmediterrán jellegű karsztbokorerdők (Cotino-Quercetum pubescentis, Ceraso-Quercetum pubescentis) tisztásain vannak, populációi egymástól izoláltan fordulnak elő, számos közülük természetvédelmi területeken (Aggtelek NP, Bükk NP, Budai TK, Vértes TK). A kovácsi nősténye kizárólag az endemikus Cirsium pannonica-ra petézik (Varga Zoltán megfigyelése). A faj veszélyeztetett: a sérült ökoszisztémába behatoló M. phoebe-ve\ kereszteződik és a kolónia génállománya leromlik (Id. napi-bryoniae). A kovácsi hazánk egyik igen értékes színezőeleme, védelmére ki kell dolgozni a megfelelő módszereket, ökológiájának kikutatása sürgető feladat. 56 Neptis rivularis - az ország meleg tölgyeseiben, szurdokerdeiben mindenütt előfordul, populációi többnyire erősek. Néhány kolóniája Budapest zöldövezetében tenyészik, a Budai-hegyek már kifejezetten beépült részén (Budapest: Hűvösvölgy, Mártonhegy, Németvölgy), ahol a Spiraea schinabecki sövényekhez erősen ragaszkodik. Itt számos esetben megfigyeltem a nőstények peterakását. Ezeknek a kolóniáknak alapos vizsgálata rendkívül érdekes eredményeket hozhat. 57 Neptis sappho - a Dunántúl és az ország északi részének ligetes, párás erdeiben gyakori. Kolóniái erősek, de a faj érzékenyebben reagál a környezeti változásokra, mint előbb említett rokona. így például Budapesten, ahol a század elején még előfordult, ma már nem él. A két hazai Neptis faj hazai ökológiáját nem ismerjük. 58 Nymphalis l-album - több pontról is előkerült (Kovács 1953 és 1956), de már több, mint egy évtizede nem fogták. Az adatok nagy része kóborló példányokon alapul, viszont két helyen állandó populációja volt (Bükk: Hór-völgy, Kaposvár: Nádasdi-erdő), de a faj ezekről a helyekről is eltűnt. Az l-album tőlünk nyugatabbra nem tenyészik, így a Kárpát-medence elterjedési területének fluktuációs zónájának legnyugatibb szegélye. 59 Nymphalis xanthomelas - régen patakparti fűzesek mentén gyakori volt, rendszeresen nevelték. Mára jelentősen megritkult, csak szórványos adatai ismertek (Ábrahám 1992) és jelenleg talán nem is tenyészik hazánkban. Akárcsak fent említett rokona, a N. xanthomelas is fluktuáló fajunk. 60 Carcharodus boeticus - eddig csak két hazai példánya ismert (det. De Jong: Fazekas 1980) 61 Carcharodus flocciferus - Gozmány (1968) még ritka fajnak tartja, de tapasztalataim szerint a számára megfelelő magasfüves xerotherm élőhelyeken (pl. Pomáz: Kőhegy; Vác: Naszály; Budapest: Farkas-völgy, Farkastorok, stb.) országszerte megtalálható. Sehol sem lép fel nagyobb egyedszámban, általában csak néhány példány kerül a lepidopterológus szeme elé. Legújabban biotópjai fogyatkoznak: a második világháború után bekövetkezett kitelepítések nyomán számos, korábban német vagy szlovák parasztok által gondozott gyümölcsös, szőlő vált a természetes szukcesszió következtében mediterrán-jellegű fajok élőhelyévé (Id. területi példaként a fenti felsorolást); ezek a nyolcvanas évek elejétől kezdve egyre intenzívebben kerülnek újra művelés alá. 62 Carcharodus lavatherae - mészkövön vagy dolomiton élő populációi eltűntek (Vác: Naszály; Budapest: Tétényi-fennsík). A néhány homokról ismert fővároskörnyéki lelőhelyét az utóbbi évtizedekben építették be (Cinkota, Csepel). Varga (1989) a faj területi védelmét a Kiskunsági Nemzeti Parkban megoldottnak látja.