Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Józan Zsolt: 1992 A Zselic darázsfaunájának (Hymenoptera, Aculeata) állatföldrajzi és ökofaunisztikai vizsgálata Zoogeographical and ecofaunistic examination of the Zselic Hills digger wasp fauna (Hymenoptera, Sphecoidea)

280 JÓZAN ZSOLT elemzésekor ezeken kívül néhány más magyarországi területről való adatok is rendelkezésre állnak. A faunahasonlóság mértékét meghatározva a zselici fauna minden tekintetben a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz áll közelebb. A Jaccard-index értékei a Hortobágyi Nemzeti Parkkal való összehasonlításban kisebbnek bizonyultak. A legjelentősebb eltérés a Vespoidea fajoknál mutatkozik. A legfajgazdagabb a Sphecoidea öregcsalád, természetesen itt találtuk a legnagyobb hasonlóságot. (4. táblázat). A kaparódarazsak esetében jóval szélesebb lehetőségek nyílnak az összehasonlításra. A számsorokból emeljük ki a 0,5-et elérő és meghaladó adatokat. A legnagyobb hasonlóságot a Zselic és a két bakonyi faunakistáj - a Balatoni Riviera és az Északi-Bakony - faunái között találjuk. Jelentős az eltérés a Hortobágyi Nemzeti Park, Bugac, az Ócsai Tájvédelmi Körzet, illetve a vizsgált terület faunái között. Ennél is jelentősebb a különbség, ha a Bükki Nemzeti Parkkal teszünk összehasonlítást. Az egyes alcsaládoknál is vizsgálhatjuk a faunahasonlóságot. A Sphecoidae családsorozatba csak egy családot sorolunk, a Sphecidae-t, ezért az elemzést az alcsaládokkal végezzük. A 0,5-es értéket elérő vagy meghaladó hasonlóságot a Philanthinae alcsaládnál hét, az Astatinae alcsaládnál hat esetben mutathattuk ki. A Nyssoninae alcsaládnál a hasonlóság egyik területtel sem éri el a 0,5-es értékhatárt, és kismértékű az egyezés a Sphecinae alcsalád esetében is. Az elsőként említett két alcsalád fajszáma kicsi, így a magasabb értéket ezzel is magyarázhatjuk, ám a szintén kis fajszámú Sphecinae csoportban már az eltérő környezeti tényezőket kell figyelembe venni. Erre az is felhívja a figyelmet, hogy a legjobb egyezést éppen a két jellegzetes dunántúli faunakistájjal - a Balatoni Riviérával ós az Északi-Bakon nyal - találjuk és nem a homokterületekkel. A legnagyobb fajszámú Pemphredoninae, Crabroninae és Nyssoninae alcsaládoknál a faunahasonlóság közepes mértékű. A Nyssoninae alcsalád alacsonyabb hasonlósági foka szintén ökofaunisztikai tényezőkkel magyarázható, mert ezen alcsaládban igen eltérő környezeti igényű fajok találhatók (3. táblázat). A Sphecoidea fajok alcsaládonkénti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy a teljes hazai fauna megoszlásához viszonyítva, jó egyezést találunk a Pemphredoninae, Sphecinae, Philanthinae és a Crabroninae alcsaládoknál. Ezzel szemben a zselici fauna viszonylag szegény Nyssoninae és Astatinae fajokban, ugyanakkor jelentős a Larrinae fajok számaránya (2. táblázat). Megállapíthatjuk, hogy ebben a vonatkozásban a Zselicben előkerült fajok megoszlása legjobb egyezést a Balatoni Riviérával mutatja. A Zselic kaparódarázs faunájában a széles elterjedésű fajok (holarktikus, palearktikus, nyugat-palearktikus és euroszibériai) részaránya valamivel több, mint 44 százalék. Ezek értéke jóval magasabb, mint a Kiskunsági Nemzeti Park, különösen Bugac hasonló faunaelemeié. Ugyanakkor jó egyezést találunk e tekintetben a Zselic, a Balatoni Riviera, a Tapolca-patak mente és az Ócsai Tájvédelmi Körzet faunáinál. A Barcsi Borókás Tájvédelmi Körzet átmenetet mutat az utóbbi tájak és a Kiskunság faunái között. A két hegyvidék, az Északi-Bakony és különösen a Bükki Nemzeti Park faunáiban a széles elterjedésű fajok részesedése meghaladja az 50 százalékot. A mediterrán faunaelemek aránya a Zselic faunájában majdnem 30 százalékot tesz ki. Ezzel az értékkel a vizsgált terület csak a hortobágyi, az északi-bakonyi és a bükki faunát előzi meg. Az összehasonlításban szereplő többi terület a mediterrán fajok részarányát tekintve két csoportba sorolódik. Az egyik 35 százalék, a másik 44 százalék körüli értékkel. Az európai elterjedésű fajok részesedése a Zselicben eléri a 25 százalékot. Ez az érték csak a Tapolca-patak mente és a Bükk faunájában magasabb ennél, az alföldi területek esetében 20 százalék alatt marad (5. táblázat). Összegezve megállapítható, hogy a Zselic Sphecoidea faunájában a széles elterjedésű fajok részesedése közepes, a déli elterjedésűeké viszonylag alacsony, míg az európaiaké magasabb értékű. Ezzel a megoszlással a vizsgált terület átmenetet képez az Alföld homokterületeinek és a hegyvidékeink faunái között. Ökológiai és ökofaunisztikai értékelés A zselici kaparódarázs fauna előzőekben taglalt állatföldrajzi jellegzetességei nagymértékben a környezeti tényezők hatására alakultak ki. Ezek jól tükröződnek a Sphecoidea fajok ökofaunisztikai jellegének megoszlásában is. A vizsgált terület faunájában a melegés szárazságkedvelő (eremophii) taxonok részesedése majdnem 60, míg a hideg- és nedvességkedvelőké (hylophil) valamivel több 30 százaléknál. A nagyon széles tűréshatárú állatok (hipereuryök intermedier) részaránya elég alacsony, mintegy 10 százalék. Ez a megoszlás valójában csak a többi területtel való összehasonlításban értelmezhető. A homokterületek faunájában (Kiskunsági Nemzeti Park és részei: Bugac, Ócsa, Barcsi Borókás) a melegkedvelők aránya jóval magasabb. Különösen magas a szüktűrésűek (stenoök eremophii) száma. Természetes, hogy a hylophil fajok számaránya alacsonyabb. A szélsőségesen száraz, homoki biotópokban gazdag bugaci terület faunájában e két fajcsoport aránya egészen szélsőséges. Az eremophii fajok túlsúlya több, mint hétszeres. Ugyanezen arány a zselici faunában nem éri el a kétszerest (1,95). E hányados a Hortobágyi Nemzeti Park, az ÉszakiBakony, a Tapolca-patak mente és a Bükki Nemzeti Park faunájában még ennél is kisebb. A faunahasonlóság tekintetében területünkhöz legközelebb álló Balatoni Riviérán a meleg- és szárazságkedvelők túlsúlya számottevően nagyobb, megelőzve még a Barcsi Borókás homokvidékének arányszámát is (6. táblázat). Az előzőekben taglalt jellegzetességek sokkal jobban megmutatkoznak, ha az egyes területek faunáit a közös és a nem közös fajok ökofaunisztikai jellegének megoszlása alapján vetjük össze (7-9. táblázat).