Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Varga Éva: „A cseperkekalap” K. Pap János színművei

242 VARGA ÉVA is. Egyfelvonásosainak könnyű szerepei műkedvelők előadásaira is alkalmassá tette. Darabjainak jellegzetes szereplői (a gyáva cigány, a részeges pap, a szende parasztleány, a verekedő parasztlegény, jólelkű zsidó, hazatérő katona) a múlt század végének romantikus népszínműveiben is megtalálhatók. A szerző megpróbálja ugyan a sztereotip figurákat újabb vonásokkal felruházni. (Pl. a cigány nemcsak a magyar sírva vigadó társa, hanem kellemetlen figura is lehet - Id. Úri szokás, a szemtelen aljanépség romlásba dönthet tanulságával) a szereplők társadalmi körét kibővíti népszínműveiben időnként városi rétegekre (pl. iparosra is kiterjed a nép köre) az egyes magyarországi nemzetiségeket is szerepelteti (pl. tót, sváb) de ezzel a műfajban lényegbeli újítást, változást nem hozott. Darabjai megmaradtak erős „drámai" összeütközéseket kerülő, de a tragikai lehetőséget végül is megnyugtató, erkölcsössé szelídített „happy and"-del befejező színműveknek. A cselekményben ritkán esik szó egyébről, mint ami férfi és nő között a nyílt színen megtörténhet, de mivel a népszínművekben a szerelemtől a házasságig rögös, hosszú út vezet, esetleg meg kell szánni a szenvedő hőst, valamilyen módon el kell tenni az útból (pontosabban láb alól) az alkalmatlankodó férjet, az epekedő, tolakodó szeretőt (Id. A cseperkekalap), hogy célhoz juthasson az igazságtalanul meghurcolt erkölcsös nőt megérdemlő „igazi" férfi. Kedvelt figurái a tiszteletreméltó, konzervatív gondolkodású családfő, a dolgos, a családot összetartó hitves, a vőlegényére váró szende parasztlány, illetve a patyolaterkölcsű (esetleg néhány folttal), de nemes érzelmekkel felruházott férjes asszony (Nyíló rózsa, Tépett rózsa, Hervadt rózsa), kikhez szenvedélyes lobbanékony természetű (néha gyönge jellemű - pl. Cédrus Ferkó lakodalma) férfi főszereplők tartoznak. Ami a népszínművekben a színen látható, elsősorban a női ízlést és viselkedés-kultúrát befolyásolta és fejezte ki. A szerző az asszonynak az illemkódex mintájára feltétlen hűséget, tűrést, odaadást ír elő (pl. A birtok), melyet megtartani a bonyodalmak szövevényében meglehetősen nehéz dolog, de kitartásukkal, minden megpróbáltatást kibíró lelkierejükkel méltóak lesznek a boldog házasságra. (A birtok, A szőlőpásztor, Pusztulás, Uri szokás stb.) Ha a szerelmes asszony lelki élete és a férjhezmenés története áll a színdarab középpontjában, az minden nőt érdekel. Pláne, ha még a jó házasságok titkáról is értesülhet belőle. Pedig az igen egyszerű dolog, meg kell lenni a békességnek és kész. Sok rafináltságra nincs szükség, de azért csak csínján. Mint ahogy a Régi szép házasság anyai intelmei szólnak: Amelyik asszony kötélen akarja vezetni az urát, az erős férfi hamar elszakítja a kötelet"; - bölcs asszony ilyet nem tesz. „...Aztán nem is kell a férfinak mindent előre elmondani. Édesapád soha sem tudja, nem is kérdi, hogy mi lesz az ebéd, szépen megvárja. Azt eszi, amit elébe tesznek. Ha éhes, jóízűen megeszi még a dödöllét is. Hát ehhez tartsd magadat - akkor boldog leszel." - szól a szimpla kis tanulság K. Pap módra. Szerencsére rejtélyekkel van teli az emberi szív, s így nemcsak a szülők tanácsainak, elvárásainak megfelelően viselkedő lányokkal, de modernebb felfogású, emancipálódó hölgyszereplőkkel is találkozhatunk. Akik, ha kell a szülői akarat ellenére, maguk intézik sorsukat (A takarékos vőlegény, A magyar nóta, a Vén cigány. Sőt, egyes népszínművekben a vidéki vamp típusa is megjelenik (Kossuth Lajos azt izente...). Ők minden csalhatatlan férfimódszeren túltesznek asszonyi ravaszságukkal, úgy, ahogy azt a vidéki fűszeres felesége elképzelhette, hiszen sokszor találhatott benne önigazolást, követésre méltó mintát, erkölcsi példát, esetleg elégtételt. A falusi viszonyok idilli ábrázolása (hogy falun is van ám ész, a parasztnak megvan ám mindene, ha „okszerű" gazdálkodást folytat) a városi közönség falusi miliő iránti ábrándos nosztalgiáját szolgáltaki. Szívesen elhitte a falu „eszének" (aki nem más mint a falusi bíró) mondókáját, hogy „...tévednek az urak, mert nem minden faluban van ám nyomorúság és a nép sem olyan tudatlan, mint amilyennek gondolják. Itt van példának okáért ez a mi falunk. Hála legyen az Istennek, mink nem vagyunk szegények. Nálunk nincs szegény ember. Van mindenünk bőven: nemcsak jól élünk, de gyarapodunk is. Láthatta uram, hogy a faluban minden ház cserepes, rollétos ablakokkal, szép drót vagy cementkerítéssel." És mi mást mondhatott volna erre a fővárosból jött író, aki tanulmányozni jött a falusi állapotokat, csakis azt, hogy „Csudálatos." SX К. Pap János színműveivel a szórakoztatás mellett „erkölcs-nemesítés", népnevelés feladatát is vállalta. Műveiben nagy igazságok váltakoznak banális, szimpla kis tanulságokkal. Azt állítja magáról, hogy az örök emberi problematikával foglalkozik, de közben csak a felszínt érzékelteti, valódi mélységeket nem tár fel. Magasztos gondolatairól könnyen hiheti a néző, hogy igazi irodalomhoz jutott, észre sem veszi, hogy becsapták. A szerző több művében tör lándzsát a régi magyar szokások megtartása mellett. Ez a gondolat saját lelki alkatának és a rezsim elvárásainak is megfelelt. „A magyar ember akkor is haladhat, ha megtartja a régi jó magyar szokásokat és erkölcsöket... Nem szükséges mindennel a külföldet majmolni." - mondja Pápay, lánya piperkőc kérőjének. (A takarékos vőlegény) E gondolat kifejezésére minden kínálkozó lehetőséget megragad. Pl. A szőllőpásztorcímű darabjában a fiatalok éppen szüreti bál rendezésére készülődnek, amikor magtudjuk a cigányzenészek aggodalmát; ki fog muzsikálni a mulatságon, ők, vagy a „trottyosok." Imre, a bál szervezője így nyugtatja meg őket: „Ne féljetek, míg én leszek az elnök, nem lesz nálunk se trottyos, se dzsessz muzsika."