Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Takács Éva: Egy parasztcsalád hétköznapjai „Fonai György írásos könyve” 1836-1912

212 TAKÁCS ÉVA lyen nem volt tudja a jóságos Isten mikor. Öt és hat fölöntőtt fizetett keresztje. Az Isten Áldása maradjon is mindnyájunkon és minden munkáinkon. Ezt kívánom a jóságos Istantól Fonai György (ifjú - szerző megj.) (135-136. lap) 1903 Április 18dik napján oly erős hideg volt hogy a ködmen is elkelt voltna. Reggel nyolc órakor elkezdett a hó esni oly nagyon horta a havat a széli hogy az ember majd eltikkatt (ismeretlen kéztől származó bejegyzés - szerző megj.) (103. lap) A Barinéném meghalt 1909 Mártzius 5.én minden fájdalmat nem érzés nélkül hirtelen ugyan akkor az Ágoston öcsémmel elvoltunk az ő pintzéikhez borér torra, és este hazajövetkor erős dörgés és villámlás és hatalmas eső jéggel egyeiessen esett és igen rósz ut volt jól ősze áztunk ez alkalommal útközbe Mártzius 5én" (ifj. Fonai György bejegyzése - a szerző, megj.) (75. lap.) Bár ezek az adatok kétségtelenül az időjárás változások történeti alakulásának felhasználásával foglalkozó szakemberek számára a legérdekesebbek, az összefüggő szövegek bizonyára csemegét jelenthetnek a nyelvészek számára is. Mi most csupán két megközelítésben vizsgáljuk a bejegyzéseket: 1. hogyan gazdagítják a hétköznapi emberségében lassan szemünk előtt kibontakozó képet id. Fonai Györgyről és családjáról, általánosabban egy, a múlt században Somogyban élt jobbágy-parasztról és hozzátartozóiról, 2. mit tudhatunk meg életkörülményeikről, napi küzdelmeikről, élettechnikájukról, amivel teljesebbé válhatnak ismereteink, amit eddig gazdasági társadalmi, politikai, kulturális viszonyaikról megtudhattunk a történettudományi és néprajzi szakirodalomból. Első kérdésünk lehet: miért jegyezték fel ezeket az adatokat? Emlékezetül - mint ahogy néhány helyen a feljegyzések készítői állítják. De kinek a számára és mi célból? Bizonyára elsősorban önmaguk, de feltétlenül utódaik számára is, hiszen az emberi emlékezőtehetség véges, de a papír, az írás maradandó. A cél pedig minden bizonnyal a tapasztalásból levonható tanulság, hiszen a paraszti tudás az évszázadok során nemzedékről nemzedékre átadott tapasztalatból, a génekbe beivódott készségig fejlesztett gyakorlatból állt össze. S ez korszakunkig nem is igen változott. Változást talán csak az jelent, hogy ebben az esetben már az írás tudományát használták fel ennek a megszerzett tudásnak az átadására. Másrészt viszont a leírtak megerősítést, önbizalmat, vigasztalódást is nyújthattak a későbbi nehéz időkre. Tanítani akartak tehát, de nem közvetlenül, hiszen a gyakorlati teendőkre vonatkozóan csupán egyetlen utalás található, az is ifjabb Fonai Györgytől: „Először az egerek az őszi gabonákat úgy elligalták hogy fent hagytam egy zsák tavaszi Árpát a helek befoltozására." Áz adottnak vett „szakmai tudáshoz" már csak a lélek megerősítésére, az embertől független tényezők tiszteletére volt szükség. Fontosak azok az információk, melyekhez az időjárás ürügyén juthatunk ugyan hozzá, de valójában a családi gazdálkodás csaknem egész szokásrendjét is feltárják. Megtudhatjuk, hogy a gabonafélék teljes skáláját termelték: búzát, árpát, rozsot, zabot, hajdinát, a parlag területeken és a folyóvölgyben kukoricát, téli takarmányul szénát az állatoknak. S hogy szép számmal tartottak száraz szálas takarmányon telelő nagyállatot, arra a korábbiakban ismertetett, s az egyik tűzesetre vontkozó feljegyzésből következtethetünk.: 1902ben 20 kocsi „pajta takarmány", vagyis széna lett a tűz martaléka. Ezért volt fontos számukra a rétek hozama, s ezért figyelték aggodalommal a szűnni nem akaró szárazságot, mely kiégette a füvet a réteken. A napló egyéb helyeinek bejegyzéseiből viszont az is kiderül, hogy a nyári időszakban legeltették állataik nagyobb részét - kanászt, gulyást, csordást, csikóst fizettek. Fontos táplálék, s különösen az 1860-as években jelentős pénzjövedelmet is hozzó forrás volt a gyümölcs, a szőlő. Ezeket ugyanis nem csupán gyümölcsként fogyasztották, hanem részben eladásra főztek belőle pálinkát, készítettek bort. Ez utóbbinak az eladásáról nincs adatunk, de a saját bor megtakarítást jelentett, hiszen borvásárlásra utaló adatok vannak. Pálinkából 17-23 iccével adtak el egy-egy évben, s bortermésük pedig az alábbiak szerint alakult: „1839 Évtül számlálván a Szőllőnk terméseit mert 1839ben termet 26 akó Borunk és 3 fertály 1840dik Évben termet Borunk 16 akó és 3 fertály 1841 ben termet borunk 42 akó 1842ben Termet 57 akó Borunk 843ban Termet 16, 844ben Termett mikor a Nagy Jégverés volt 2 akó és 2 fertály 845ben termett 17 akó 2 fertály, 1846ban termett 32 akó borunk 847be volt 31 és 3/4 fertály borunk, 48ba volt ismét 70 akó 49be ermett 13 akó 50 Pedig termett 25 akó 1851 be termett 27 akó 1852be termett 42 akó 3/4 fertály 1853ba Termett 44 akó 1/4 fertály 54be Termett 24 akó 3/4 fertály 55be termett 30 akó 1/4 fertály 1856ba volt 37 akó 2/4 fertály 57be volt 36 akó 1/4 fertály 58ba pedig 15 akó 1/4 fertály 59 pedig volt 14 akó 3/4 fertály 1872 termett 16 akó 1873 Termett 42 akó."

34 Nem lehetett jelentéktelen id. Fonai György méhészete sem, mivel több alkalommal készített feljegyzést rajzásukról, a mézhozamról. Tágabb kitekintésre, szélesebb összehasonlításra nyújtanak lehetőséget azok az adatok, melyek az egyes megtermelt javak, használati tárgyak, iparosmunkák, egyéb szolgáltatások (pap, mester, kanász, csikós, kovács, stb.) díjainak pénzben megnevezett értékét tüntetik fel, s ilyeneket is találunk az időjárásról szóló részekben is: 1847-ban 1 kiló búza ára 30 forint volt, 1 kiló kukorica 22 forint, 1 kiló árpa 18 forint, 1 kiló rozs 27 forint, 1 kiló hajdina 16 forint - s ezeket az árakat a gazda nagyon magasnak ítélte. Nézzük meg tehát, hogy a jegyzetfüzetben ugyanebben az időszakban milyen árak szerepelnek: Az 1840-es években: 8 élőfa 12 ft 30 krajcár, majd 2 db fa az erdőről 8 ft 30 kr, egy kemencéhez szükséges tégla ára 3 ft 7 garas volt, egy pár szarufa 1 ft 40 krajcárba került, 57 kéve nád 3 ft 19 garas, egy ajtó elkészítéséhez elhasznált szeg ára 11 garas, az ajtóhoz szükséges deszka 2 ft 50 kr - 3 ft, egy ajtóra