Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Géger Melinda : Galimberti Sándor indulása (A művész tanulóéveinek rekonstrukciója 1883-1903-ig Kaposvártól-Nagybányáig)

GALIMBERTI SÁNDOR INDULÁSA (A művész tanulóéveinek rekonstrukciója 1883-1903-ig, Kaposvártól Nagybányáig) GEGER MELINDA Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria életművével meglehetősen mostohán bánt a sors: a művészettörténeti kutatás csak a 70-es évek során kezdett foglalkozni az első világháború idején elhunyt művészekkel. 1915 óta nagyon sok idő telt el; képeik szétszóródtak a nagyvilágban, és mindazok, akik visszaemlékezéseikkel fényt tudtak volna deríteni a házaspár életének homályos mozzanataira, tisztázatlan eseményeire; akik még tanuként felidézhették volna ezt a két méltatlanul elfeledett művészsorsot, valamennyien halottak. A kutatás nagyon nehéz helyzetben van, amikor mindössze 1-2 tucatnyi képből és pár soros önéletrajzi megnyilatkozásból kell összeállítani azt a csak 10 évet átfogó, részben közösnek is tekinthető életművet, amely a magyar képzőművészetben a FAUVES-csoport stílusának megfelelő, és ugyanakkor a kubo-futurista modern irányzatokat is értő, nemzetközi színvonalú művészetet hozott létre. Magának Galimberti Sándornak az életével kapcsolatban is teli vagyunk feltételezésekkel, téves adatokkal, máig sem tisztázott ellentmondásokkal (pl. a pályakezdés idejét, külföldi tanulmányútjait vagy Marie Provázková, cseh festőnővel kötött házasságát illetően). A megjelent publikációk a művészi életpályát eleve csekély levéltári és szakirodalmi forrásra támaszkodva, az 1903-1904-es Nagybányára érkezés időpontjától próbálják végigkövetni. Helytörténeti vonatkozásokat is szem előtt tartó kaposvári kutató számára azonban különösen érdekes lehet az ezt megelőző korszak is, éppen abból a meggondolásból, hogyan érlelődik a művészi hivatás gondolata a kisvárosi közegből induló fiatalban, és egyáltalán ebben milyen szerepet játszhatott a századfordulóbeli Kaposvár, maguk a kaposváriak. Összességében ma még csak megválaszolatlan kérdések, ezért megpróbáljuk rekonstruálni a kezdeti tanulóéveket 1902-1903-ig, az ún. színrelépés pillanatáig. Előzmények Galimberti Sándortól önéletrajzi jellegű írás nem maradt fönn, hacsak ide nem számítjuk a Nemzeti Szalon-beli kiállításának katalógusában írt bevezető pár mondatát, amiben mindössze művészi indulásának néhány helyszínére, iskolájára és mesterére emlékszik vissza hivatkozásszerűen.

1 Hiteles önéletrajzi dokumentumok hiányában a korabeli ismerősök és a rokonság korántsem bő terjedelmű véleményére támaszkodhatunk. Egy családi legenda szerint az apai felmenő ági rokonságban foglalkozásra nézve egy tűzoltóparancsnokot találunk, állítólag ő volt Galimberti Sándor nagyapja, míg a nagyanyja, Kléber Antónia annak a Kléber József francia tábornoknak a leánya, aki a múlt századelőn még Napoleon hadseregében szolgált. Sándor apja, Luigi Galimberti tulajdonképpen e francia felmenő ági rokonság miatt került családostul Triesztből Kaposvárra - eléggé zavaros körülmények között. A romantikus előtörténet szerint Kléber József nyugalmazott francia tábornok a francia tengerparton összeismerkedett a mosdósi Nitczky grófékkal. A két család között bennsőséges kapcsolat alakult ki, ennek eredményeként Kléberéket meghívták Mosdósra, a birtokra, hogy utolsó éveiket ott éljék le.

2 Kléber József vagyonát egyetlen leányára, Kléber Antóniára hagyta. Mindebből tényszerűen igazolható, hogy Galimberti Sándor nagyapja, Galimberti Antal trieszti ügyvéd és édesapja, Luigi Galimberti csakugyan örökség folytán került Magyarországra.

3 A család tehát eredetileg nem magyar származású; monarchiabéli olasz-trieszti, ami egyenértékű azzal, mintha több nemzetiséget mondanánk. Anyanyelvük az olasz volt. (Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Kunffy, hogy a Somogyba áttelepült Luigi Galimberti gyakran felkereste apját, csak azért, hogy olaszul beszélhessen valakivel.

4

) Luigi Galimberti felesége, Sándor édesanyja, szintén olasz anyanyelvű volt, olyannyira, hogy élete végéig sem tanult meg igazán magyarul, beszédébe gyakran kevert olasz szavakat.

5 Az örökséget a Somogy Megyei Árvaszék kezelte, és Luigi Galimberti három testvérének tragikus halála után (mindhárom tengerbe fulladt), egyedül ő örökölte. Időközben az örökséget az árvaszéki gondnok, Matkovics ügyvéd elsikkasztotta, és Luigi Galimbertinek e miatt az ügy miatt kellett többször Kaposvárra utaznia. Mivel a magyar állam Kléber Antónia örökségét nem volt hajlandó a Galimberti család újabb lakóhelyére, Velencébe átutalni, Luigi Galimberti az Árvaszékkel való kiegyezés után egy 300 holdas földbirtokot vásárolt Somogyban, Kaposfüred határában, amit Olasz pusztának neveztek. A család 1880ban költözött át Velencéből gyermekestül, köztük egy újszülöttel, Umbertóval Kaposvárra.