Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)
V. Molnár László: Kanizsa vára a török félhold uralma alatt (1600-1690)
KANIZSA VÁRA A TÖRÖK FÉLHOLD URALMA ALATT (1600-1690) 61 többször is előfordult, hogy „a sok ezer kocsi kő és mész a messze távoliban fekvő Pécs környékérőil hozatott". 31 Ezzel is magyarázható, hogy a török adminisztráció legtöbbször ún. természetbeni adóikiat vetett ki a környék lalkoisságára, hogy ezzel elkerülje az építőanyagok beszerzésével és szállításával járó nehézségeket. A korabeli török karbantartási és javítási munkákat csak ritkán végeztéik szakképzett építőmesterek (mimár), akik ennek fejében tímár-birtokot kaptáik. A kisebb építkezéseket többnyire egyszerű kézművesek (kőművesek, ácsoík, kovácsok) végeztéik, a/kik munkájukért napi zsoldban részesültek. Ezenkívül a török hatóságok az építkezések sorain mindig igénybe vették a helyi lakosság kézművesrétegéinek szaktudását is, s őket nem ritkáin felmentették bizonyos adók alól, így ezek utam ún. mentes és szabad (mauf ve müsellem) rajaként végezték a szükséges munkákat. Amikor ez a munkaerő is kevésnek bizonyult, akkor a török hatóságok alkalmilag — távolabbi vidékekről is - toboroztak kézműveseiket, akiknek ezért megihatórozott bért fizettek. Az építőmunkások alkalmi szerződtetése egyébként gyakran nem nélkülözte a kényszermunka bizonyos elemeit, különösen nagyobb vállalkozások idején. A török adminisztráció az ilyen drasztikusabb eljárásokhoz elsősorban azért folyamodott, mert nem rendelkezett megfelelően széles kézművesréteggel. A XVII. században török várerődítési munkáikat végző kézművesek általában napi 6-10 akcsét kaptak, s ez az összeg a közkatonák közepes zsoldjának felelt meg. Az 1600-as évek elejétől a legjobb mesterek már napi 25, a gyengébbek 16-18 aikcse fizetésben részesültek, de ez a viszonylag magos összeg az egyre erősödő pénzroimlássail is összefüggött. A várak felújításához kirendelt munkaerő zömét azonban mindenkor a környék lakossága képezte, melyet a töröik hatóságok ,,dzsereihor"-nak (közmunkára kirendelt rája) neveztek. Ezenkívül a segédmunkaerő biztosításakor természetesen a törökök a keresztény rabokat is fel használták, s ezek igénybevétele minden bizonnyal elég kíméletlenül történhetett. 32 2. Török berendezkedése Kanizsán Kanizsa török kézre kerülésével a vár és a mellette fekvő város képe szinte az egyik napról a másikra megváltozott. Átalakult a hagyományos városszerkezet és az adminisztráció jellege is, hiszen a régi helyére — a török birodalom más tartományaihoz hasonlóan - új katonai és polgári közigazgatást vezettek be. A török betelepülők első nagyobb csoportjait a várvédelmi funkciót ellátó helyőrségi katonák képezték. Őket azután különféle áHorni és egyházi tisztségviselők követték, akik már családjaikkal együtt telepedtek meg az „iszlám hazává" tett területen. A török kézre került város (sehir) néhány év alatt gyökeres változáson ment á l t. A vilajet élére beglerbéget neveztek ki, s a várparancsnokot ezentúl dizdár-inok hívtálk. Az egykori bíró helyét pedig a .kádi foglalta el, aki működéséért hivatalosan nem kapott fizetést, híainem mindig a végzett munkától függően maga határozta meg a neki járó összeget. A mindennapi élet a várban és a városban ezentúl a mohamedán hívők vallási előírásaihoz igazodott és immár nem a harangok kongása hívta a polgárokat, hanem a müezzim messzehangzó éneke. A szomszédos tartományokból betelepült mohamedáin lakosság igyekezett mihamarabb otthonossá tenni az idegen környezetet, s megszokott életkörülményeit megteremteni. A városi polgárok igényeinek kielégítésére már a harcoló katonaság nyomában megjelenítek a különféle árukat kínáló kereskedők és kézművesek. Az ő közvetítésükkel számos, eddig ismeretlen keleti árucikk (drága kelmék, selymek, szőnyegek, fűszerek, gyümölcsök stb.) jelentek meg Kanizsa 23. Török előkelő eunucchal. Szigetvári Csöbör Balázs miniatúrája 31, Uo. 378-363, 32. Uo. 385-389,
