Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)

Együd Árpád: Vikár Béla nyomában

124 EGYÜD ÁRPÁD 1899-ben került sor finnországi tanulmányútjára, ahol ki töröl hetetlem impressziók érték; beérett gyümölcse a finn eposz (Kalevala), a grúzok hőseposza Ca Tariel vagy párducbőrös lovag) magyarra fordítása. Finnországi útja során ismerkedett meg megyénk másik nagy egyéniségével, a festő Zichy Mihállyal, aki mindenben segítette tudós barátját. Még ugyanebben az évben (1899) ismét Somogyba jön, hogy megyéje, s főleg szülőfaluja népköltési értékeit felgyűjtse. (E szakaszáról bővebben nem írunk, Volly részletezi a Soimogyi Kalevalában). Annyit azonban tájékoztatásul: hogy a hetesi szegény népréteg körében talált számtalan, néprajzi log értékes hagyományra. Sütő József cselédtől kb. 25 mesét, Kiss Imre harangozótó] több dalt, beül lad át gyűjtött. Errőil a sikeres gyűjtőútról maga számol be a Néprajzi Társaiság 1890. novemberi ülésén.

3 Az 1889. szept. és oikt. hónapokban öt hetet töltöttem Somogymegyének azon a táján, mely . .. Kaposvártól északnyugatra és délnyugatra esik. Tizenkét falut látogattam meg . . . Hetes, Bodrog, Juta, . . . Csököly, Zs. kisfalud, Szt. Márton, Paccza, Szenna, Hedrehely, Visnye, Magyar-Lad, Német-Lad . .. Czélom volt a DunámtúInak e sok tekintetben igen érdekes pontjain főleg népköltési gyűjteményeinket gyarapítani, s evvel kapcsolatban a nyelvjárások tanulmánya számára .. . bő és hiteles anyagot gyűjteni ... a néprajzi viszoinyok vizsgálatára és némely onthropologiai adatok gyűjtésére is kiterjeszkedtem".* Beszámolójának további részében arról szól, hogy hol, kitől, mit, mennyit gyűjtött. Felesége több, mint 50 felvételt készített az utazás során a népélet különböző területéről, a tárgyi kultúra jelentős darabjairól. Természetes, hogy a számára örök problémát jelentő népnyelvi kérdésekre itt is kitér: Kiemelkedőnek tartom ... a nyelvészet szempontjából azt a fontos körülményt, hogy mind e népmesék és mondák följegyzésében az eddig követett eljárással szemben, mely szerint az ily népnyelvhagyományok többé-kevésbé kicsiszolva, stilizálva kerültek ki a gyűjtő kezéből, szigorúan az élőszóbeli előadást követtem . .." E gondolatok (valamint az alább közöltek is) adekvát előhaingja mindannak, amit később Bartók és Kodály tudományosan is bizonyítottak zenei, nyelvészeti és a magyarságismeret szempontjából. Vikár már a múlt század végén felismerte azt, amivel a mai korszerű néprajztudomány dolgozik. Pontosan jelöli a fonéma értékű tájnyelvi jelenségeket. Még arra is kiterjed figyelme, hogy a népköltés és a műköltészet viszonyainak ! lényegére rámutasson. Erről így ír: ,, ... mű költészetünknek ma semmire sincs nagyobb szüksége, mint arra, hogy ismét visszatérjen ősi forrásához a néphez ..." - Azt hiszem, felesleges is magyarázni, hogy e gondolatok lényegét minden igazi nagy költőnk követte is (Petőfi, Arany, Ady, Jó3. Ethnographia, 1891. II., 118-123. I. (Somogyi tanulmányutamról.) * A somogyi gyűjtés nem 1890-ben történt. Ez az évzsef Attila, Nagy László, hogy csak néhányat említsek). A továbbiaikban arról szól Vikár - amit magunk is vallunk immár 3 évtized óta —, hogy mennyi szellemi erő feszül népünkben, csak ki kell aknázni; sza/vaira a mai néprajzkutatóknak, helytörténészeknek érdemes odafigyelni: ,,Bő alkalom nyílt jelen utamon is újólag meggyőződni kettőről: először, hogy mennyi kincs hever még itt kiaknázatlanul, mennyi rejtély vár megoldásra, mennyi értékes töredék az összeillesztő kézre .. . De meggyőződtem arról a másik tényről is, hogy ha valahol, úgy itt igazán periculum est in mora (veszedelem a késedelemben). Legfőbb ideje, hogy szakítsunk azzal a hideg közönynyel, mély a rendszeres népnyelvi és néprajzi gyűjtés iránt nálunk eddigelé uralkodott. Meg kell mentenünk, ami még megmenthető. A vetést elvágta ugyan a jég, lepörlkölite a nap, azért maradit benne annyi szem, hogy megérdemli a betakarítás munkáját." Tanulmányom bevezetésnek szánt sorait azonos hitvallással és célkitűzéssel zárom, mint Vikár Béla: „Én amint mondám, beállok ehhez a nagy munkához napszámosnak, szolgálom az ügyet gyarló tehetségem szerint". * * * Az ún. gyorsírásos szakasz után következő fonográfos korszak (1895) nagy fordulatot hozott a magyar néprajzgyűjtésben. A várva várt Edison-találmány (1877) alkatlmazása meggyorsította, forradalmasitatta a dalgyűjtést, s egyéb hagyományok gyűjtésében is a precizitást, hitelességet biztosította. Sokan megcsodálták Vikár „beszélő gépét"; erről később közöljük - egyéb véleményével együtt - a hetesi Sámikné Pöttendi Lidi vallomását szó szerint. Mindinkább növekedett Vikár tekintéllyé, munkájának elismerése, immár nemcsak hazánkban, de külföldön is. Világraszóló sikerét az 1900-as párizsi kongresszus on érte el hazánkfia, ahol — bemutatván gyűjtéseinek eredményeit — a kongresszus kimondta, hogy a további aikban azt lehet csak elfogadni hiteles gyűjtésnek, amit és ahogyan Vikár tette. Ennél nagyobb sikere ailigha volt korábban magyar tudósnak. (Hasomlót később csak a Kalevala fordításáért kapott.) A fonográf néprajzi gyűjtésű alkalmazására (1903) Vikár tanította meg Kodállyt, majd a gyűjtőmunka triászának harmadik nagy alalkját, Bartókot. Egymás között felosztották a gyűjtőterületet az akkori, történeti Magyarországoin, ami hallatlan lendületet adott a néprajzi gyűjtésnek, az egész magyarságtudománynak. Érdemes a megemlítésre, hogy a millenneumi ünnepségek alkalmával az akkor még nagyszombati kisdiák (KodáUy) szeme megakadt egy klasszikus szép dallam kinagyított kottáján, a Fehér László balladáján (csincsetamyaii gyűjtés), aimitőil ólig tudott szobaszám feltehetően elírás lehet Volly tanulmányában. 1890-ben a társulati ülésen a beszámoló-beadványról van szó, amit az Ethn. 1891-ben közölt.