Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)
Együd Árpád: Vikár Béla nyomában
VIKAR BÉLA NYOMÁBAN 125 dúlni. Mindem bizonnyal ez is inspirálta a szemlélőt, hogy kamalyabbain elmélyüljön zenei tanulmámyaibam. (Maga Kodály is beszámol visszaemlékezéseiben erről a kitörölhetetlen impresszióról.) Szaporodtak a viaszhengereik, százszámra gyűltek a dalok, balladák, meséik és mimden, amit Vikáir érdemesnek ítélt a megörökítésre. Az értékes fomográfhengerekre maga a kultuszminiszter, a MN Múzeum is odafigyelt. Lejegyzésükkel Kereszty István könyvtári őrt bízták meg; ez azonban a pomtatlanság jegyeit viselte magáin. Tudományos hitelességgel maga Bartók jegyezte le később (s részben Kodáily). A hengerek jelentős része elkallódott vagy eltört; a megmaradt tekercsek így is forrásértékű adatok az egész magyar népi műveltségről. (Az amyag, végre, munkaikópia-szalagokra került, ami Sztanó Pál és Csapó Károly érdeme; míg a gyorsírásos áttevés Gergely Pál fáradtságos munkáját dicséri.) A fonográfos gyűjtés időpontjának, eredményeinek összegezése Volly István érdeme, bár bizonyos dátum béli kérdésekben nekünk eltérő a véleményünk. (E témát nem a dolgozat oldalain kívánjuk vitára bocsátani.) Az alábbi Vikár-idézetet sem csupán magunlk véleményének igazolására tesszük közzé, hanem eisősorbain azért - amit már fentebb érintettünk -, hogy ismét ráirányítsuk a figyelmet arra, amit Vikár mindig, újra meg újra lényegesnek tartott, a népnyelvi gyűjtést, tájmyelvi-hongtani lejegyzés hitelességét. Erről 1901-ben is szól 4 : ,, . . . Lassacskán a fonográf különféle alakjait ismertem meg és sorba kipróbáltam, a gyűjtés technikai nehézségeit jobbamjobban legyőztem . . ., a népnyelv tájszólásait is lehetőleg gazdagom föl kellene gyűjtenünk ..." A továbbiakból megtudjuk, hogy mindezek igen lényegesek a dialektusok teljes megismerése, a népzene és szöveg variam sok szempontjából. íme, újra egy korszerű gondolatfelvetés Vikár részéről, amit a zenetudomány, folklorisztika, nyelvészet napjainkig hasznosítani tud (és lényegileg alkalmaz is). Hasonlóan értékes gondolatokat fejteget Vikár már 1896-ban, az Ethnograph iáiban, ahol a ma iis korszerű gyűjtésmódszer lényegét érintve a figyelmet kedvelt balladatípusáira (A hálálna ítélt húga - Fehér László) irányítja, hangsúlyozva e ritka értékű műfaj mielőbbi felgyűjitését. Ezzel kapcsolatbon éppen a csöiköii változatot említi. E típusról azóta már közel 100 változatú nlk van. A megyei hanga roh ívűm bon egyébként ezernél több klasszikus és új stílusú ballada tall álható. Ugyancsak ismét hangsúlyozza Vikár, hogy a szöveget dal lom ma! együtt kel! gyűjteni; amit ő így fogalmaz meg 5 : „A rendszeres gyűjteményinek egyik főkelléke volna nézetem szerint, hogy a szövegek mindenükéhez a dallálmot is közölje ..." - Zárósoraibó! kicsendül az is, amit ma sem nélkülözhetünk a teljességre való törekvésünk során: 0 „Mert jegyezzük 4. Ethn. 1901. XII. (okt.) 8. sz., 134. I. 5. Ethn. 1896. VII., 445. I. (Népballadáink összegyűjtéséről.) 6. Uo, 447. I. meg: nemcsak nyelvében él a nemzet. Él nyelvén kívül mindabban, a mi által saját egyéni életet él, a mi által különbözik más nemzeteiktől: daliáiban, támczábam, szakosaiban.', hiedelmeiben. Ejtsük el ennek bármelyik részét, s a nemzeti lét teljességem ejtünk csorbát..." Viikár ezekben a sarokban is előrevetítette azt a jelen korunkra is aktuális ideológiai szemléletet, mely szerint a nemzeti к a raktér jegyeik együttes ismerete nélkül nincs népi-nemzeti tudat, ezek nélkül pedig nincs őszinte magyarságismeret, ami alkalmassá tehet bennünket más népek megismerésére megbecsülésére, szeretetére, egyszóval az igazi internacionalizmusra. Egészében véve, a népünk (és népek) múlitkutatáisa az, amiről Viikár mindig is szólt, aimely szükségszerűen hozzátartozik a jelemismerethez is. Eninyi mindent üzen a széles látókörű tudós a ma embere szármára is. S ezt meg kell szívlelnünk mindnyáj unkniak, hogy igazam értői lehessünk mind a magumlk történelmének, mind más népek őszinte megbecsülésem ek. Vikár Béla nemcsak szűkebb területével kapcsolatban (folklorisztika) adott követendő útmutatásokat koráinak és számunkra is, éppen olyan objektivitással szól a tárgyi kultúra értékeiről is, amikor a MNM Néprajzi Tára létrehozásával kapcsolcftosan így szólt 1898-ban: 7 „1898. július 16-ika mindenha emlékezetes marad a hazai néprajz történetébein . . . s ezúttal megvilágítják az emelkedésnek különböző phasisalt.. . gazdag forrást nyújtanak, melyből hazai mű velőd esünk a jövőben állandó és egységes táplálókot meríthet. A múltba ós a jövőbe mutatnak egyszerre . . ." Ugyamcsalk korszerű szemléletmódról tesz tanúbizonyságot Vikár, aimikor a tárgyi és szellemi néprajz egységes összefüggéseiről elmélkedik (amelyek elválaiszthatatlanu! összetartoznak a népi műveltségben), s sajátos szemléletet tükröznek. Ez irányú útmutatásaliból mind a néprajzosok, mind a művészek, írók, építészek egyaránt tamul hatnak: 8 E kettőben: a tulajdonképpenii néprajz mélyebb művelésében, meg a néprajzi kincsek rendszeres gyűjteményének az életre való ily irányú kihatásában láttuk mi ezen intézmény fölállitásának főmotívumait. .. Célom az volt, hogy. . . némi kalauzfélélt adjak szaikitársaimmak kezébe a néprajzi tár megtekintésére . . . elmondjam észrevételeimet e tár jelenéről és jövőjéről . . ." így látta tehát az élesszemű tudós mindazt, ami a népélet szellemi és tárgyi emlékeire vonatkozik, mindazt, amit hordozott e műveltségkör, hogy üzenetét átadja útjelzőül nekünk is. Vikár zsenialliitáisára váll, hogy egyetlen cikkbe sűrítve tudja tömören elmondani mindazt, ami több tanulmányra való mondanivalót hordoz. Arra is talál módot, hogy a kor követelte „hibákról" is szóljon, litt fejti kii véleményét a gyűjtemények korszerű követelményeivel kapósa!atbam, amit bizonyos kötöttségek mialtt maga sem tudott mindig betartani, s ezt meg 7. Ethn. 1898. IX., 260. I. (A M. Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára.) 8. Uo., 261. I,
